Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Újabb fordulat az eltűnt kislány ügyében

Portugáliában három hete keresnek egy eltűnt kislányt, a rendőrök azonban eddig semmilyen nyomot nem találtak. Közben kiderült, hogy fél évvel ezelőtt azon a környéken már megpróbáltak elrabolni egy hasonló kislányt.

Madeleine McCann szőke, kétszemű, négyéves brit kislány, akit három hete keresnek a hatóságok. Csütörtökön azonban megszólalt egy portugál anya, aki elmondta: neki is van egy szőke, kék szemű kislánya, akit fél évvel ezelőtt szintén megpróbáltak elrabolni, nem messze attól a helytől, ahol a brit kislány tűnt el.

Lina Santos elmondta: amikor meglátta Madeleine fényképét az újságban, elszorult a szíve. A gyermek ugyanis olyannyira hasonlít saját lányára, mint ha testvérek lennének.

A rendőrök eddig semmilyen nyomot nem találtak, amellyel eljuthatnának az elrabolt gyermekhez. A gyanúsítottként kezelt, ám a portugál jog szerint csak szemtanúnak tekinthető Robert Murat elleni vádak is megdőlni látszanak a szakértői vizsgálatok eredményei után.
A férfi az eltűnt kislány családjának dolgozott tolmácsként, és közel lakott a Madeleine szülei által bérelt apartmanhoz.

A kislányt május 3-án, az apartmanból vitték el. Az ágyából vették ki, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×