Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

"Bezöldülnek" a legendás sárga taxik

Öt éven belül hibridautókra cserélik a legendás sárga taxikat New Yorkban, hogy csökkentsék az amerikai nagyváros levegőszennyezését - jelentette be Michael Bloomberg polgármester. Az 1300 taxit folyamatosan cserélik le.

A hibridautók kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, ráadásul kevesebb benzint is fogyasztanak, mivel részben elektromos árammal működnek. New York így két legyet üt egy csapásra.

A mostani sárga taxik 14 mérföldet (22,5 km) mennek egy gallon (3,8 liter) benzinnel, míg a hibrideknek ez kétszer annyi út megtételére elegendő.

A taxik lecserélésével annyit javul majd a levegő minősége, mint ha kitiltanának a városból 32 ezer magánautót - hangsúlyozta Bloomberg.

A hibridek persze drágábbak, mint a "normális" autók, de a városi tanács becslései szerint a taxisok összességében így is évi tízezer dollárt (1,8 millió forintot) takarítanak meg.

Az intézkedés része annak a csomagnak, amelynek eredményeként 2030-ig 30 százalékkal akarják csökkenteni a káros gázkibocsátást.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×