Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A mélyben marad a katonák holtteste

A tenger mélyén hagyják annak a két japán katonának a holttestét, akik törpe tengeralattjárójukkal a Sydney kikötője ellen végrehajtott támadás során vesztették életüket.

A japán haditengerészet - miután birtokba vette egyebek mellett az indonéz szigetvilágot - 1942 májusában Sydney kikötője ellen küldött három tengeralattjárót, amelyekről a hónap utolsó napján kibocsátották a HA-21-es, a HA-17-es és a HA-14 "törpe" búvárhajókat.

Ezek egyenként kétfős személyzettel és két torpedóval rendelkeztek. A császári flotta választása azért esett a Pearl Harbornál leszerepelt Type A osztályú eszközökre, mert ezek elsuhanhattak a kikötő védőhálója alatt.

Ez azonban inkább csak elmélet volt, a HA-14-es végzetét éppen az okozta, hogy belegabalyodott a torpedóvédő hálóba, ezért a parancsnok az önmegsemmisítést választotta.

A HA-21-est is felfedezték, egy ausztrál hadihajó tüzet nyitott rá, majd június 1-jén csapdába került, a legénység öngyilkos lett, a hajóval pedig a mélyvízi bombák végeztek.

Végzetes siker

A HA-17-es viszont sikeresen megközelítette a kikötő bejáratát, ám később felfedezték, ezután amerikai és ausztrál egységek össztüzet zúdítottak rá. A tengeralattjáró ennek ellenére kilőtte mindkét torpedóját, az egyik felrobbant egy zátonyon, a másik viszont eltalált egy raktárhajót, a robbanás 21 tengerésszel végzett.

Az akció után a HA-14-est és a HA-21-est kiemelték, a HA-17-esről viszont 60 évig nem lehetett semmit sem tudni, míg áprilisban meg találta egy amatőr búvárcsapat.

Ezután haditengerészeti búvárok vizsgálták meg a félig eltemetett roncsot, és megállapították, hogy Katsuhisa Ban hadnagy és Maoru Ashibe navigátor holtteste jelenleg is a hajóban van.

Az ausztrál kormány úgy döntött, hogy a roncs a mélyben marad, a katonák hozzátartozóinak pedig egy-egy tégely homokot juttattak el a tengeralattjáró közeléből.

A környéket történelmi emlékhelynek nyilvánították, és az illegális beavatkozás megelőzése érdekében riasztórendszert építenek ki körülötte.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×