A japán haditengerészet - miután birtokba vette egyebek mellett az indonéz szigetvilágot - 1942 májusában Sydney kikötője ellen küldött három tengeralattjárót, amelyekről a hónap utolsó napján kibocsátották a HA-21-es, a HA-17-es és a HA-14 "törpe" búvárhajókat.

Ezek egyenként kétfős személyzettel és két torpedóval rendelkeztek. A császári flotta választása azért esett a Pearl Harbornál leszerepelt Type A osztályú eszközökre, mert ezek elsuhanhattak a kikötő védőhálója alatt.

Ez azonban inkább csak elmélet volt, a HA-14-es végzetét éppen az okozta, hogy belegabalyodott a torpedóvédő hálóba, ezért a parancsnok az önmegsemmisítést választotta.

A HA-21-est is felfedezték, egy ausztrál hadihajó tüzet nyitott rá, majd június 1-jén csapdába került, a legénység öngyilkos lett, a hajóval pedig a mélyvízi bombák végeztek.

Végzetes siker

A HA-17-es viszont sikeresen megközelítette a kikötő bejáratát, ám később felfedezték, ezután amerikai és ausztrál egységek össztüzet zúdítottak rá. A tengeralattjáró ennek ellenére kilőtte mindkét torpedóját, az egyik felrobbant egy zátonyon, a másik viszont eltalált egy raktárhajót, a robbanás 21 tengerésszel végzett.

Az akció után a HA-14-est és a HA-21-est kiemelték, a HA-17-esről viszont 60 évig nem lehetett semmit sem tudni, míg áprilisban meg találta egy amatőr búvárcsapat.

Ezután haditengerészeti búvárok vizsgálták meg a félig eltemetett roncsot, és megállapították, hogy Katsuhisa Ban hadnagy és Maoru Ashibe navigátor holtteste jelenleg is a hajóban van.

Az ausztrál kormány úgy döntött, hogy a roncs a mélyben marad, a katonák hozzátartozóinak pedig egy-egy tégely homokot juttattak el a tengeralattjáró közeléből.

A környéket történelmi emlékhelynek nyilvánították, és az illegális beavatkozás megelőzése érdekében riasztórendszert építenek ki körülötte.