Infostart.hu
eur:
353.83
usd:
309.16
bux:
141486.53
2026. július 2. csütörtök Ottó

"Politikai utam itt ér véget"

A brit miniszterelnök egyéni választókörzetében hivatalosan is bejelentette: június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébet királynőnek, távozik az általa 13 éve vezetett Munkáspárt éléről, és így a tíz éve betöltött miniszterelnöki posztról.

Hatalmas üdvrivalgás fogadta Tony Blairt az észak-angliai Sedgefieldben lévő választókerületében, amikor magyar idő szerint nem sokkal délután 1 óra után megjelent, hogy bejelentse távozásának menetrendjét.

Valamivel korábban csatlakozott a - kissé talán meglepő módon - ünneplő tömeghez Cherie Blair, a miniszterelnök felesége. A helyszín hangulata egyébként inkább hasonlított egy választási győzelem ünnepléséhez, mint egy búcsú bejelentéséhez.

Már nem sokkal dél után a megjelentek tapsoltak, táncoltak, a terem tele volt mosolygós arcokkal, akik természetesen mind a Londonból érkező miniszterelnököt várták.

Tony Blair helyi "választási ügynöke" John Burton kijelentette: "különös nap ez a számomra és biztos sokatok számára is, de nem a szomorúságé, hanem az örömé". A politikai tanácsadó szerint érdemes visszatekinteni arra, hogy az elmúlt 10 évben milyen sok mindent tettek és milyen sok minden megváltozott az országban.

"Politikai utam itt ér véget"

Tony Blair beszéde elején köszönetet mondott John Burtonnek és feleségének, Cherie-nek és a gyerekeinek. "Politikai utam itt ér véget, ma bejelentem hogy június 27-én bejelentem a lemondásom a királynőnek" - mondta ki a régóta várt szavakat a brit miniszterelnök.

<

A régóta várt bejelentés
(forrás: BBC) (képgaléria)

A kormányfő beszédében emlékeztetett arra, hogy miniszterelnöksége idején politikai, gazdasági és technológiai forradalom zajlott le a világban.

Tony Blair emlékeztetett az elért sikerekre, az új munkahelyekre, a gazdasági növekedésre és a bűnözés csökkenésére. "Erre csak egy kormány volt képes - ez a kabinet" - tette hozzá.

Tony Blair beszélt a klímaváltozásról és a terror elleni harcról is, kijelentve: "Nagy-Britannia ma nem valakinek a követője, hanem vezető".
Túl nagy várakozások

Elismerve, hogy az 1997-es várakozások kissé talán túl nagyok voltak, hangsúlyozta a brit gazdaság eredményeit, kiemelve, hogy London a világ pénzügyi központja, egyetlen ország sem vonz annyi tengerentúli befektetést, mint Nagy-Britannia.

"Nem csak a múltra kell büszkének lennünk, hanem bizakodóan nézni a jövőbe" - jelentette ki, emlékeztetve a sikeres észak-ír rendezésre és a 2012-es olimpiai rendezés elnyerésére.

"Miniszterelnökként meg kellett tanulnom, hogy az országot helyezzem első helyre" - fogalmazott, hozzátéve: könnyű ellenzékben mindenkinek kedvére válaszolni, "kormányon választ kell adni. Nem akármennyit: egyet. Azt kell tenni, amit őszintén hiszel, hogy helyes".

"Azt tettem, amiről őszintén hittem, hogy jó az országnak. A brit különleges nép, ezt mindenki tudja, az ellenségeink is. Ez a legnagyszerűbb nemzet a földön. Megtiszteltetés volt szolgálni. Köszönöm a brit embereknek, és elnézést, ha néha nem tudtam felnőni a feladathoz. Sok szerencsét" - fejezte be beszédét a láthatóan meghatódott és elérzékenyült Tony Blair.

Délelőtt már bejelentette a kormánytagoknak

<

Jó szerencsét kívántak neki (forrás: BBC) (képgaléria)

A délelőtt folyamán Tony Blair rövid kormányülésen ismertette minisztereivel távozásának menetrendjét. A félórás kabinetülésről távozó miniszterek semmi érdemit nem árultak el az elhangzottakról.

Peter Hain északír-ügyi miniszter például csak annyit mondott: "jó humorú összejövetel volt ... Tony elsütött néhány tréfát", és Gordon Brown pénzügyminiszter (Tony Blair legesélyesebb, nem hivatalosan már meg is nevezett utóda) méltatta a kormányfő munkásságát.

Tony Blair 13 évig vezette a Munkáspártot, és tíz éve tölti be a miniszterelnöki posztot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Az öregedés közvetlenül gyengíti a vállalati dinamizmust Európában. Az új cégek alapítását leginkább a 30-44 éves korosztály hajtja: ha e csoport népességen belüli súlya 1 százalékponttal nő, az akár 2,5 százalékponttal is emelheti a vállalati belépési rátát – mutat rá az Európai Bizottság 28 európai ország adatait vizsgáló friss elemzése. Magyarország ugyan uniós átlag feletti cégalapítási rátával szerepel, ám a kulcsfontosságú korcsoport mérete mindenhol zsugorodik, ami hosszabb távon komoly kihívást jelent. A jelentés szerint a munkaerőpiaci részvétel növelése, az oktatás erősítése és a kisgyermekes vállalkozók terheinek csökkentése célzottabb válasz lehet, mint az általános adminisztrációcsökkentő intézkedések.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×