Infostart.hu
eur:
368.62
usd:
318.11
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Budapestet is elérheti a szupervasút

Néhány nappal a francia, az olasz, az osztrák és a német közlekedési miniszterek müncheni tanácskozása után Düsseldorfban bejelentették, hogy hét európai vasúttársaság hadat üzen a fapados légi járatoknak, és szövetségre lépve kínál hasonlóan jutányos feltételeket az utazók számára.

A Handelsblatt című kereskedelmi napilap értesülése szerint már az év végére várható az európai vasúttársaságok közötti szövetség létrejötte.

Az egyelőre Railteam munkanévvel jelölt szövetségben a német és a francia vasúttársaság mellett a svájci, a holland, a belga és a brit Eurostar vesz majd részt.

A lépést válasznak tekintik a fapados légitársaságok kihívására. A szövetség a fapadosoknak megfelelő minőségi és szolgáltatási feltételek mellett kínálja majd szolgáltatásait, egyben pedig lehetővé teszi utasai számára, hogy bónuszpontokat gyűjtsenek, amelyeket idővel különböző kedvezményekre, sőt, ingyenes jegybeszerzésre használhatnak fel.

Mintaként a német vasút szolgál, amely Németországban már kedvezményeket ad az utaskilométerek növekedésével.

A szövetség megalakulásában komoly szerepet játszik az észak-déli valamint kelet-nyugati villámvonatok létrehozása.

A francia, az olasz, a német és az osztrák közlekedési miniszter múlt heti müncheni értekezletén született megállapodás értelmében már decemberben megindul Párizs és München között a francia TGV szupersebességű vonat, amelynek útját idővel Bécsen át Budapestig szeretnének meghosszabbítani.

A miniszterek síkra szálltak a Palermót Hannoverrel összekötő "villámvasút" üzembe helyezésének felgyorsításáért is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×