Infostart.hu
eur:
368.43
usd:
317.87
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Nem csökken a felvidéki magyarok támogatása

Háromnapos szlovákiai körútjának első állomásán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Pavol Paskával, a szlovák parlament házelnökével tárgyalt Pozsonyban. A szlovák parlament elnöke kiemelte: nem csökken a magyar kisebbségnek nyújtott állami támogatás.

A szlovák házelnök a megbeszélést követően hangsúlyozta: Szlovákia nem korlátozza a kisebbségi jogokat, és a révkomáromi magyar egyetem finanszírozásával kapcsolatban felmerült félreértések is rendeződnek. Az intézmény költségvetése a tavalyihoz képest hárommillió koronával emelkedik az idén.

Pavol Paska hozzátette: a Selye János Egyetem vezetése az iskolaügyi minisztériummal együtt keresi annak módját, hogyan lehetne tovább fejleszteni a magyar felsőoktatási intézmény infrastruktúráját.

A határmenti együttműködésekről szólva Szili Katalin példaként említette, hogy 2010 nyaráig elkészülhet a Kassa-Miskolc gyorsforgalmi autóút. Ezt Pavol Paska is megerősítette, és a szlovák közlekedési miniszter tájékoztatására hivatkozva közölte: a vonatkozó szerződést még április végéig aláírják. Hozzátette: a Rajka-Oroszvár közúti határátkelőnél szükséges munkálatokat is befejezik.

Mindkét fél megerősítette, hogy országaik érdekeltek a schengeni rendszer határidőn belüli kialakításában. Abban is megegyeztek, hogy egyszerűsíteni kell majd a határátlépést a schengeni övezeten kívül rekedt kisebbségek számára.

Szili Katalin hangsúlyozta: nagy várakozással tekint az Európai Unió parlamenti elnökeinek májusi pozsonyi találkozója elé, mert szerinte ez a találkozó tovább erősítheti a nemzeti parlamentek szerepét.A szlovák házelnökkel folytatott megbeszélés után Szili Katalin a Magyar Koalíció Pártjának pozsonyi székházában ült tárgyalóasztalhoz Csáky Pál elnökkel és a nemrég megválasztott pártvezetőség több tagjával.

Csáky Pál elmondta, hogy több területen kérték Szili Katalin közbenjárását. Ezek közül az egyik, hogy a két kulturális tárca közötti, a műemlékek felújításáról szóló eddigi, 2006-ban hatályát vesztett államközi egyezményt követően újabb, hasonló dokumentumot készítsen elő a két ország. Csáky Pál sürgette az Ipoly-hidak újjáépítését is.

Szili Katalin megígérte, hogy a műemlékvédelmi egyezmény és a hidak kérdésében már hétfőn egyeztet az illetékes magyar miniszterekkel.

A magyar házelnök pénteken a pozsonyi magyar nagykövetségen szlovákiai magyar értelmiségiekkel folytat kötetlen megbeszélést.

Délután az Országgyűlés elnöke vidéki körútjának első állomására Deákiba utazik, abba a mátyusföldi községbe, ahol az első magyar összefüggő írásos nyelvemléket, a Halotti beszédet és könyörgést használták. A nap folyamán felkeresi még a fülekei várat és a szepsi tájházat is.

Szlovákiai körútja utolsó napján, vasárnap Szili Katalin Kassán ismét találkozik Pavol Paska házelnökkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×