Infostart.hu
eur:
356.01
usd:
312.13
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Közel-keleti megállapodást sürget Merkel

A német kancellár közel-keleti körútjának utolsó állomására, Bejrútba érkezett, ahol tanácskozik a Nyugat által támogatott kormányfővel, valamint a Szíria-barát parlamenti elnökkel. Angela Merkel előzőleg Jordániában és Izraelben járt, és megbeszélésein arra ösztönözte tárgyalópartnereit, hogy ragadják meg a megbékélésre nyíló lehetőséget.

A jeruzsálemi egyetemen díszdoktorrá avatását követően Angela Merkel kijelentette, hogy a két állam megoldása tűnik a legígéretesebb kivezető útnak a közel-keleti válságból. A német kancellár Ehud Olmert izraeli kormányfővel, majd Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott eszmecseréjén is síkraszállt a megbékélésre kínálkozó lehetőség megragadása mellett.

Ez utalás volt az Arab Liga múlt heti javaslatára, amely a kancellár szerint jó tárgyalási alap lehetne, mert az arab országok felajánlották Izrael állami létének elismerését, ha kivonul az 1967-ben elfoglalt területekről, hozzájárul a palesztin állam megteremtéséhez, és engedélyezi a palesztin menekültek hazatérését.

Ehud Olmert is kedvezően nyilatkozott az Arab Liga ajánlatáról, amit a kancellár körében biztató jelként értékeltek. Az izraeli kormányfő ugyanis közölte, hogy hajlandó részt venni egy szaúd-arábiai elnöklettel tartandó arab találkozón.

Merkel Abbász elnökkel folytatott eszmecseréjén felszólította a nemrég alakult palesztin kormányt is, hogy egyértelműen mondjon le az erőszakról, és ismerje el a zsidó állam létjogosultságát.

A kancellár hétfőn a közel-keleti kibontakozásban fontos szerepet játszó Libanonba folytatja körútját, ahol tanácskozik a Nyugat által támogatott Fuád Szinjóra miniszterelnökkel és a Szíria-barát parlamenti vezetővel, Nabih Berrivel.

Németország a múlt év óta egyre nagyobb mértékben veszi ki a részét a libanoni megbékélés előmozdításából, így az ENSZ felkérésére német naszádok cirkálnak a parti vizek mentén, hogy megakadályozzák a tengeri úton történő fegyvercsempészést, de a vámellenőrzésnél is speciális kiképzéssel rendelkező határőrök segítik a libanoni ellenőrök munkáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×