Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.33
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Egyszer még barátok is lehetnek a mai ellenségek

Észak-Írországban történelmi megállapodást kötöttek egymással a katolikusok és protestánsok fő képviselői. A Demokratikus Unionista Párt és a Sinn Fein alkuja értelmében közös tartományi kormányt hoznak létre. A brit kormány korábban ultimátumot intézett a felekhez és közölte: ha nem lesz egyezség, Észak-Írországot továbbra is Londonból igazgatják majd. Az esemény azért jelentős, mert az évtizedeken át tartó erőszakos akciók idején a felek esküdt ellenségként tekintettek egymásra.

Nem néztek egymásra, és nem ráztak kezet, mégis, két korábbi esküdt ellenség most abban állapodott meg, hogy közösen kormányoz és megpróbál túllépni a múlt fájdalmain és sérelmein.

A helyi nyelvezetben "bajokként" emlegetett véres évtizedek után, majd az utóbbi kilenc évben meg-megfeneklő békefolyamat újabb lépéseként egy asztalhoz ült a többségi és brit fennhatóságot akaró északír protestánsok vezetője, Ian Paisley tiszteletes és az egykori IRA-parancsnok, az Ír-sziget egyesítéséért kampányoló Sinn Fein párt vezére, Gerry Adams.

Húsvét után közös kormány

Közös sajtótájékoztatójukon a nem éppen katolikusbarát beszólásairól ismert Paisley tiszteletes arról beszélt, hogy korábban a londoni kormány adott úgymond önkényes határidőket, de most az általuk javasolt dátumról sikerült megegyezni.

E szerint húsvét után feláll az autonóm tartományi parlament és az eddigi ellenfeleket magában foglaló tartományi kormány.

Kifejtette azt is: soha nem látott lehetőségek előtt áll Észak-Írország

Ezt hangoztatta Gerry Adams, a katolikus Sinn Fein vezére is.

"Nagy utat tettünk meg a békefolyamatban. Tisztában vagyunk vele, milyen sok volt itt a szenvedés. Tartozunk az áldozatoknak azzal, hogy a lehető legjobb jövőt építjük" - mondta.

Inkább együtt, mint külső vezetéssel

Tény, hogy a brit kormány nyomása is jótékonyan hatott a megállapodásra.

Az északír választásokon a két legjobb eredményt elérő párttal közölték: ha hétfőig nem állapodnak meg a közös kormányzásról, akkor továbbra is Londonból fogják irányítani a sokat szenvedett Észak-Írországot.

Tony Blair brit miniszterelnök - közelgő távozása előtt - nagy fegyvertényként értékelheti, hogy sikerült megegyezésre bírnia a feleket.

Ugyanakkor ő is elismerte, hogy ettől még az ír egyesítést akaró nacionalisták és a brit hatalmat akaró unionisták ugyanolyanok maradnak, mint voltak.

Tovább együtt, békében?

Viszont, ami változik, az az, hogy a felek egymás nézeteit elfogadva, közösen fognak kormányozni, és a politikai pártállásukat demokratikus és békés módon fejezik ki - mondta.

Észak-Írországban még mindig érezhető a megosztottság, de talán az új hangulat jeleként lehet felfogni azt, hogy egy hongkongi származású képviselő is lesz az új parlamentben, aki azt mondta: ő egyik vallási csoporthoz sem tartozik, őt azért választották meg, hogy az emberek mindennapi gondjaival foglalkozzon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×