Infostart.hu
eur:
355.77
usd:
311.39
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Még egy dolog, amiben jól áll Csehország

Az elmúlt évben tovább növekedett Csehország népességének száma. A pozitív folyamat már négy éve tart, és a demográfusok szerint a következő években is folytatódik.

A prágai statisztikai hivatal adatai szerint Csehország lakóinak száma 2006. december 31-én 10.287.189 fő volt, ez 36 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbi számot.

Az egykori Csehszlovákia kettéválása, 1993 óta ez volt a legnagyobb arányú éves növekedés az országban.

Csehországban 2005-ig a népességnövekedés kizárólag a letelepedett külföldieknek volt köszönhető, míg 2006-ban az élve született csecsemők száma először haladta meg az elhalálozások számát.

Az országban tavaly 105.800 gyermek született élve, miközben 104.440 polgár halt meg. A születések aránya ezt megelőzően legutóbb 1993-ban haladta meg az elhalálozások számát.

Szakemberek úgy vélik, a mostani kedvező fordulat elsősorban annak köszönhető, hogy az 1970-es évek végén és az 1980-as években magas volt a népszaporulat, és az akkor született nemzedék most kezd családot alapítani.

Demográfusok szerint a következő két-három évben is pozitív fejlődésre lehet számítani, miközben a szomszédos országokban fokozatosan csökken a lakosság száma.

A szakértők ugyanakkor kedvezőtlen jelenségnek tartják, hogy a fiatal nők egyre magasabb korban vállalják az első gyermeket; tavaly csaknem 29 év volt az először szülő nők átlagéletkora.

A statisztika szerint a csehországi gyermekek csaknem pontosan egyharmada házasságon kívül született 2006-ban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×