Infostart.hu
eur:
366.92
usd:
316
bux:
148234.55
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Hazatértek Irakból a szlovák katonák

Végleg hazatértek Irakból a szlovák katonák, akiket vasárnap kora délután Robert Fico miniszterelnök fogadott a pozsonyi repülőtéren. A kormányfő még pártja tavalyi választási győzelme előtt megígérte, hogy ha kormányozni fog, haladéktalanul hazarendeli az Irakban szolgáló katonákat.

Szlovákia a kezdetek óta hét alkalommal, fél éves váltásokkal, összesen mintegy 700 főnyi katonai csoportot állomásoztatott az iraki NATO-misszióban. Közülük négyen vesztették életüket: egy alkalommal három, később egy szlovák katona halt meg egy robbanásban.

Az ott maradtak azonnali hazarendeléséről tavaly októberben döntött a kormány, de az Egyesült Államok kérésére Pozsony egyetértett azzal, hogy február végéig maradjanak.

Irak területét azonban már február elején elhagyták, s azóta Kuvaitban készülődtek a hazatérésre. Szlovákia a továbbiakban már csak tizenegy katonatiszt iraki missziójára vállalkozott. Közülük hatan a katonai vezérkarban, öten a kiképzésben vállaltak feladatot.

A most hazatért 95 katona tavaly szeptembertől teljesített szolgálatot Irakban, ahol elsősorban az aknamentesítésben és az újjáépítési munkákban vettek részt.

A Fico-kabinet szerdán - fél éves halogatás után - várhatóan jóváhagyja, hogy az afganisztáni Kabulban szolgáló szlovák Kandahárba tegyék át állomáshelyüket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×