Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
310.96
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Az ember, aki a tömegsírokhoz fuvarozta a halottakat

A belgrádi bíróságon vallomást tett az a szerb rendőr, aki 1999-ben több mint száz koszovói albán holttestét szállította kamionon szerbiai tömegsírokba. A rendőr megnevezte közvetlen feletteseit és parancsadóit is.

A Koszovóból szerbiai tömegsírokba szállított holttestek ügye akkor került nyilvánosságra, amikor 1999-ben Szerbiában a Dunából egy hűtőkocsit emeltek ki, amelyben koszovói albánok holttestei voltak. Később Belgrád mellett találtak egy tömegsírt, közel ezer holttesttel.

A kivizsgálás és a bírósági eljárás azonban még csak most kezd érdemi eredményeket hozni. Csütörtökön egy rendőr szolgáltatott bizonyítékokat, aki 1999-ben Koszovóban teljesített szolgálatot.

A rendőr a bíróságon elmondta: felettesei parancsára - akiket meg is nevezett - egy belgrádi vállalkozó ismerősétől kért kölcsön egy kamiont, amellyel azután több fuvart is tett, és több száz koszovói albán holttestét szállította a kiemelt hűtőkocsiból a belgrádi tömegsírba; majd Pristina körzetéből belgrádi és kelet-szerbiai, előre elkészített tömegsírokba.

A rendőr az egyik kelet-szerbiai tömegsírnál találkozott a belügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselőjével is, aki azt mondta, hogy csak véletlenül volt ott, mert ott keresett menedéket családjával együtt a NATO-bombázásai elől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×