Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Újra a kudarcot vallott miniszterelnök a kormány élén

A csehországi választásokon győztes Polgári Demokratikus Párt vezetése éjszakai ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy Mirek Topolánek pártelnök másodszor is fogadja el a kormányalakitási megbizatást. A cseh államfő hétfőn bejelentette: készen áll arra, hogy haladéktalanul újra Topoláneket nevezze ki kormányfőnek.

Václva Klaus köztársasági elnök hangsúlyozta: azért szánta el magát erre a lépésre, mert az elmúlt hetek megmutatták, hogy a parlamenti pártok képtelenek a megegyezésre, és ezért minden további konzultációt feleslegesnek tart velük.

Az államfő és az öt parlamenti párt elnökének mára bejelentett találkozója így nem valósul meg, mert Klaus szerint a tervezett megbeszélés értelmét vesztette.

Az államfő hangsúlyozta, hogy utolsó, az összes párt egyetértésén alapuló kísérlete is elutasításra talált. Nyilvánvalóvá tette, hogy ezért a kudarcért a választáson második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Pártot és annak elnökét, Jirí Paroubeket tartja felelősnek.

Maga Paroubek határozottan elutasitotta a vádakat, mint mondta, a késedelmért az elnök a hibás, aki szerinte elodázta a tárgyalásokat és nem volt elégé határozott.

Topolánek első kormányalakítási kísérlete sikertelennek bizonyult, kabinetje nem kapott bizalmat a képviselőházban, ahol mindkét tábor egyaránt 100-100 szavazattal bír.

Előre kudarcra ítélve?

Az érvényben lévő cseh alkotmány a választás után három kormányalakítási kísérletre ad lehetőséget.

Az első két esetben erre az államfő ad megbízatást, míg a harmadik esetben a képviselőház elnöke. Az alkotmány szerint ha a harmadik kormányalakítási kísérlet is megbukik, akkor az államfőnek fel kell oszlatnia a képviselőházat és ki kell írnia az új választást.

Megfigyelők szerint Topoláneknek nincs sok esélye, és minden valószínűség szerint második kormányalakitási kísérlete is kudarccal végződik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×