Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kivégzik-e Szaddám Huszeint?

N. Rózsa Erzsébet közel-kelet szakértő szerint várható volt, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnököt halálra ítélik.

A szakértő az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy nem egy ügyben zajlik per Szaddám Huszein ellen. Amelyben most ítélet született, még automatikusan fellebbviteli bíróság elé kerül, majd a döntés után marad harminc nap adott esetben a kivégzés végrehajtására.

A másik fontos ügyben - amelyet a több ezer kurd halálát okozó hadjárat miatt folytatnak a volt iraki diktátor ellen - még nincs ítélet. N. Rózsa Erzsébet szerint kérdés, hogy végrehajtó-e a kivégzés azelőtt, hogy határoznának ebben az ügyben is.

Az Egyesült Államok üdvözölte a mostani döntést, az Amnesty International és több szervezet ugyanakkor elítélte a halálbüntetés kiszabdását.

A közel-kelet szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a tiltakozók a per formális hibáira és az Egyesült Államok nyomására hivatkoznak, de az Irakban élők többsége még így is elégedett az ítélettel.

N. Rózsa Erzsébet azt mondta: az ország belbiztonsági helyzetén alapvetően nem változtat, hogy a volt diktátort támogatók, jórészt szunniták, illetve a most ünneplő síiták hogyan fogadták a döntést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×