Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
325.75
bux:
145273.65
2026. november 3. kedd Győző

Japán bekeményít

Japán lapértesülés szerint Tokió az Észak-Koreába tartó hajók ellenőrzését mérlegeli.

A Jomiuri Simbun című lap úgy tudja, hogy az ellenőrzés elsősorban a szigetország nyugati és déli partjai közelében elhaladó hajókat érinti.

Az Észak-Korea által október 9-én végrehajtott kísérleti atomrobbantásra válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa múlt szombaton elfogadott hatázozata alapján minden tagállam megállíthatja az Észak-Koreába tartó, vagy onnan induló szállítmányokat, hogy ellenőrizze, nem tartalmaznak-e tömegpusztító fegyvereket vagy ilyen fegyverek előállításához szükséges anyagokat.

Közben Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egy kínai diplomatának megerősítette, hogy tiszteletben tartja 1994-ben elhunyt apja akaratát, és atomfegyvermentessé kívánja tenni a Koreai-félszigetet.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×