Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.77
bux:
146075.44
2026. november 3. kedd Győző

Betiltották a Nobel-díjas szervezetét

Az iráni belügyminisztérium törvénytelenné nyilvánította a Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő által alapított emberi jogi szervezetet. A tárca indoklása szerint az Emberi Jogok Védelmének Központja engedély nélkül működött.

A minisztérium büntetőjogi felelősségre vonással fenyegette meg azokat, akik továbbra is dolgoznak a betiltott szervezetben.

Sirin Ebadi közölte: minden jogi eszközt igénybe vesz a minisztérium intézkedésének érvénytelenítéséért. Szólt arról is, hogy korábban már többször is kérvényezte az engedélyt, de a belügyminisztérium minden alkalommal indoklás nélkül elutasította azt.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×