Infostart.hu
eur:
368.13
usd:
317.65
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Egyre több szegény gyermek él Németországban

Németországban egyre több a szegény sorban felnövő gyermek. Egy most közétett tanulmány szerint 2004 óta kétszeresére emelkedett azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a létminimum alatt élnek.

Két és fél millió gyerek szociális segélyből tengődik Németországban.

Ez a 15 millió kiskorú egyhatoda, ami igencsak lehangoló képet fest a gazdagnak minősülő Németországról.

A közeljövő sem kecsegtet számottevő javulással, mert a munkanélküliség visszaszorítására hozott intézkedések fokozatos szigorítása a családokon belül elsősorban a kiskorúakat sújtja.

Emellett arra sincs lehetőségük, hogy munkavállalás útján enyhítsék a környezetükben uralkodó pénzínséget, mert törvény tiltja a gyermekek alkalmazását.

Az illetékes szervek ugyan már jó ideje kongatják a vészharangot, azonban eddig még kevés intézkedést hoztak a szegény sorsú gyermekek helyzetének javítására.

A most közétett tanulmány rámutat arra is, hogy a nincstelenségben felnövő fiatalok  továbbtanulási lehetőségeik is korlátozottak, holott az alkotmány kimondja, hogy az iskolák és a felsőoktatási intézmények mindenki számára egyformán hozzáférhetők - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

Kiváltképpen az ország keleti tartományaiban riasztó a helyzet, mert ott a legmagasabb a munkanélküliség aránya, így a szociális segélyből élő családok gyermekeire sem vár rózsás jövő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×