A külpolitikai szakértő szerint az ügyből egyedül Nicolas Sarkozy belügyminiszter kerül ki győzetesen.
Márton Dávid úgy véli, hogy a törvény tüntetésekkel kiharcolt visszavonása nyomán újrarendeződik a francia baloldal.

2026. szeptember 1-jétől a kézi és a számítógéppel előállított nyugtákról is adatot kell szolgáltatni a NAV-nak. Az adatokat nem nyugtánként, hanem napi összesítésben, áfakulcsok szerinti bontásban kell beküldeni a kiállítást követő három naptári napon belül. A kötelezettség a KOBAK-portálon történő kézi rögzítéssel vagy gépi úton, M2M-interfészen keresztül teljesíthető. A már beküldött adatok utólag korlátlanul javíthatók, az érvénytelenítés pedig szintén lehetséges, ha téves adatszolgáltatás történt - derül ki a NAV összefoglalójából.
Kiírták a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A közép- és nagyfeszültségű hálózaton összesen 702 megavoltamper (MVA) szabad kapacitást osztanak ki a nyertes beruházók között.
Iran says the attack on Larak Island, the first known US strikes since late July, killed two people and injured two others.