Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
315.2
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Repülőn taxizik a miniszterelnök

Taxiként használják a kormánynak biztosított repülőgépet Tony Blair és miniszterei - legalábbis ezzel vádolták meg a brit miniszterelnököt. Tény, hogy a kormányfő 2002 óta 1,2 millió fontos, azaz több mint 460 millió forintos számlát halmozott fel magánútjai során.

Noha a brit kormány zöldpolitikáját hangoztatja, egy, az információszabadságért küzdő szervezet arra mutatott rá, hogy a kormány tagjai a legrövidebb európai útjukra is repülővel mennek, és még haza is azzal ugranak el.

A miniszterelnök repülőútjai 2002 óta csaknem 1,2 millió fontba, azaz több mint 460 millió forintba kerültek. Tony Blair gyakran külföldi nyaralásaira is a királyi családnak és a kormánynak biztosított géppel ment.

A külügyminiszter például havonta, brüsszeli útjához vette igényben a repülőt, de előfordult, hogy az ország északi részén élő miniszterei is a privátgéppel ugrottak haza.

A Downing Streeten természetesen meg tudták magyarázni a dolgot, annak ellenére, hogy a globális felmelegedésért leginkább a széndioxid kibocsátást tartják a felelősnek. Mint mondták: biztonsági okai vannak annak, hogy a miniszterelnök a magánrepülővel közlekedik.

Azzal mindenki egyetért, hogy a kormánynak szüksége van a gépre a hivatalos ügyek intézéséhez, sokak szerint azonban ez visszaélésekre ad lehetőséget. Ezért pontosabb szabályozást sürgetnek.

Címlapról ajánljuk

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Az NVVH elnöke, Unger Anna az elnökhelyettesi pozíciók mielőbbi betöltését nevezte elsődleges feladatának, míg Magyar Péter miniszterelnök közölte, hogy nem kívánnak minden vezetői kinevezést társadalmi szavazásra bocsátani. A kormány több fronton is lépéseket tett: mindössze 17 nap alatt elkészült a dunai fenékküszöb első üteme a paksi atomerőmű működésének biztosítására. Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása, mintegy 100 milliárd forint értékű vagyon visszakerülésével. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkokkal fenyeget, ha nem rendezik az oktatást segítő dolgozók bérét, miközben a megígért 25 százalékos emelésről még nem született konkrét döntés. A szociális tűzifakeret megduplázása és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése is a kormány intézkedései között szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×