Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szorul a hurok Ratko Mladic körül

Egymásnak ellentmondó értesülések láttak napvilágot arról, hogy Szerbiában elfogták-e Ratko Mladicot, a srebrenicai népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot. Hírügynökségek szerint igen, a helyi kormány szerint nem, de tudják, hol van.

A szerb hatóságok tudják, hogy jelenleg hol tartózkodik a 63 éves Ratko Mladic, de még tárgyalnak vele arról, hogy milyen feltételek mellett adja meg magát - jelentette az InfoRádió újvidéki tudósítója.

A belgárdi Studio B televízió korábban azt jelentette, hogy Ratko Mladic Tuzla környékén tartózkodik, amely Szerbia hegyes határvidéke közelében helyezkedik el.

Ratko Mladicot azzal vádolják, hogy részt vett Szarajevó 43 hónapig tartó ostromában, amely 12 ezer életet követelt és szerepe volt az 1995-ös Srebrenica-i mészárlásban, melyben 8 ezer embert gyilkoltak meg.

Korábban Dragan Jocic szerb belügyi tárcavezető egy televíziós interjúban hangsúlyozta: a hágai Nemzetközi Törvényszék által keresett háborús bűnösök üldözésében a rendőrség, a hadsereg és a titkosszolgálat is részt vesz.

A politikus Szerbia nemzetközi kötelezettségének nevezte Ratko Mladic kézre kerítését.

Az Európai Bizottság elnöke belgrádi látogatásán ismét sürgette a volt tábornok elfogását. José Manuel Barroso azt mondta: Szerbia-Montenegró euroatlanti integrációja függ a srebrenicai népirtással vádolt boszniai szerb háborús bűnös elfogásától.

Carla del Ponte, a hágai nemzetközi törvényszék főügyésze azt mondta: kizárólag a szerb hatalomból függ, hogy mikor adják ki a Belgrádban tartózkodó, és ott házi őrizetben lévő Mladic tábornokot.

Mivel szerb részről ezt nem tagadták, az események várhatóan felgyorsulnak a jövőben. A hatóságok óvatossága annak tudható be, hogy háborús bűnökkel vádolt volt tábornokra sokan néphősként tekintenek. Kiadásának halogatása viszont az ország uniós csatlakozási tárgyalásait hátráltatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×