Infostart.hu
eur:
354.47
usd:
309.94
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Véget ért a börtönlázadás

Vérontás nélkül és a túszok elengedésével ért véget egy Amazonas-vidéki börtönben néhány napja kitört lázadás. Az észak-brazíliai Porto Velho fegyintézetében a rabok vasárnap ejtettek túszul több mint 200 látogatót.

A fellázadt rabok azt követelték, hogy egyik társukat helyezzék vissza az Urso Branco börtönbe, mert attól tartottak, hogy az új fegyintézetben a rivális bandák tagjai megölik a férfit. A hatóságok végül eleget tettek a rabok követelésének, és visszavitték rabtársukat a Porto Velho-i börtönbe.

A szövetségi állam biztonsági hivatalának vezetője szerint a lázadásban senki nem halt meg és sérültek sem voltak, annak ellenére, hogy korábban a rabok közölték: tizenhat társukat megölték.

A visszahelyezett rab, Edinildo Paula de Souza november 24-én szökött meg az Urso Branco börtönből a veteményeskertben ásott alagúton át. December 21-én fogták el ismét, és egy másik börtönben helyezték el.

Az igen veszélyesnek számító 27 éves bűnöző 30 éves szabadságvesztését tölti gyilkosság és fegyveres rablás miatt. A helyi média szerint ő szervezte a Porto Velho-i börtönben tavaly áprilisban kitört lázadást is, amelyben tizennégy rab vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×