Nyolc éve van Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiánk. 2017-ben csinálta meg a kormány, azóta volt egy Covid-leállás, egy Covid utáni újraindulás, már frissítették is a stratégiát. Milyen szám vagy folyamat mutatja azt meg, hogy ez működik-e vagy sem?

Szerintem nincs egy olyan szám, ami mutatná, hogy ez működik-e vagy sem. De talán beszéljünk külön a Covid előtti időről és az utániról, merthogy nagyon mást mutat ez a két időszak, és nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában is. Nem elszigetelt jelenség, ami velünk történik, már csak azért sem, merthogy a turizmus nemzetközileg teljesen beágyazott iparág, és a mi turizmusunk is, főleg a budapesti, jelentős részben exportra épül. Én azt gondolom, hogy a Covidig mintaértékűn működött a stratégia és annak az implementálása. Ezt mindenki érzékelte, 2019-ben hurráoptimizmus volt, minden hely tele volt, nyíltak egyre-másra új helyek, volt egy csomó kihívás, feladat, amit akkor kezelni kellett volna, de teljesen kezelhető kérdések. Gondolok arra, hogy mondjuk a budapesti bulinegyedben voltak nehéz pillanatok, de megoldható lenne az, hogy ne üvöltözzenek éjjel kettőkor és ne legyen kosz a városban. Ezt azóta se tudtuk megoldani, annak ellenére, hogy jelentősen kevesebb vendéget és másfajta turistákat kell ma kezelni a bulinegyedben, mint akkor kellett. De a lényeg, hogy a Covid óriási törést hozott, szerintem vegyük végig, mert nem biztos, hogy mindenki tisztában van vele. Jött az egyik lezárás, aztán a másik, nem tudtuk, hogy hány lesz, megtartsuk-e a dolgozókat, ne tartsuk meg. Azt sem tudtuk, milyen segítséget kapnak mondjuk a versenytársaink Ausztriában, ahol kifizették az előző évi árbevételük 50-70 százalékát, attól függ, hogy melyik hónapról volt szó. Emiatt nem volt nehéz nagyvonalúnak lenni Ausztriában és a teljes személyzetet megtartani, hiszen nagyobb eredményt lehetett elérni bezárt étterem mellett, teljes személyzet megtartásával, minthogyha nyitva lettek volna, hiszen semmilyen más költségük nem volt.

Ráadásul a személyzet egy része magyar volt.

Igen, meg sok egyéb nációbeli, a környező országokból. Mindenesetre mi a Covidban nagyon gyorsan, de a környező nyugat-európai versenytársainkhoz képest alacsony költségvetésből kezeltük a turizmust. Egyébként szerintem csoda, hogy ilyen szinten megmaradt, például, a vendéglátás, és ez annak volt köszönhető, hogy nagyon gyorsan sikerült a szünet gombot megnyomni a videomagnón, ami miatt nem tudták felmondani sem a bérleti szerződéseket, sem a banki hiteleket, a törlesztések is leálltak, sikerült befagyasztani ezt a rendszert, amíg valami visszaállt. De ne felejtsük el, hogy rögtön azután, hogy elindult a nagy optimizmus, jött az orosz háború, és az orosz háborúnak „köszönhetően” a szankciós politikának következtében az energiaárak is az egekbe szöktek. A mezőgazdasági árak is az egekbe szöktek, például a műtrágya árának az elszállása miatt. Olyan infláció következett be, aminek a hatására 2019 és 2023 között 80 százalékos áremelkedés volt forintban számolva a vendéglátásban, ami sokkal magasabbnak tűnik, mint az európai uniós, euróban mért infláció, merthogy Nyugat-Európában csak 58-60 százalékos volt. De hogyha hozzávesszük, hogy a forint mennyit gyengült akkor az euróhoz képest, akkor kiderült, hogy ez a kettő pontosan ugyanannyi volt.

Jó, de nálunk az infláció is 20 százalék volt, Európában meg 6-7-8.

A végeredmény ugyanaz volt. Ma és 2023-ban is ugyanaz az árkülönbség van Nyugat-Európa északi és nyugati feléhez képest, mondjuk Skandináviához, Nagy-Britanniához és Franciaországhoz, illetve az USA-hoz képest. Ugyanúgy 30-40 százalékkal olcsóbb a budapesti vendéglátás, amikor almát almával hasonlítunk össze, mint volt 2019-ben. Végül is ezek az árhatások ugyanúgy értek minket, de ez megütötte az ügyfeleket is, a vendégeket, és nemcsak nálunk bizonytalanodtak el a vendégek, hanem Nyugat-Európában is és az Európa leggazdagabb környékének számító Münchenben is. Elbizonytalanodtak a vendégek és kevesebbet járnak vendéglőbe, kevesebbet költenek. Átalakult a vendéglátás, illetve a vendéglátásnak a kereslete és az egész matematikája.

A belföldi vendéglátás romlott el, vagy az exportra dolgozó, a külföldiekre dolgozó vendéglátás? Szokták mondani, azért kérdezem, hogy mi egy biztonságos ország vagyunk. Az utak a Covid után általában rövidebbekké váltak, mert nem tudjuk, hogy messziről vissza tudunk-e jönni. Ez nem számít semmit?

A közép- és kelet-európai országokból érkező vendégek száma megnőtt arányaiban, abszolút. A britek nagymértékben visszaestek, a bulinegyedből szinte eltűntek.

Brexit?

Szerintem sokkal prózaibb az ok. Egyrészt lett nálunk sokkal olcsóbb desztináció. Magyarországon sok minden zajlott párhuzamosan. Nyugat-Európától nem elszigetelten alakultak a gazdasági és árfeltételek. Emellett lezajlott egy nagy változás, az online pénztárgép óriásit fehérített a gazdaságon, de még ennél is sokkal nagyobbat fehérített, hogy előírták, hogy kötelező a bankkártya elfogadása. Ezzel párhuzamosan a koronavírus-járvány idején az emberek óriási arányban álltak át a bankkártyahasználatra. Nem véletlenül vannak olyan nagy forgalmú helyek. Múltkor az Optenen nézegettem, hogy Budapesten belül, hogy akadnak, akiknek az elmúlt négy év során egyik évről a másikra hat-hét-nyolcszorosára ment föl az árbevétele. Ez nem azt jelenti, hogy hirtelen elkezdett olyan jól menni ez a hely, hanem hirtelen megjelent a fényben az árbevétel, és ez nyilván azt is jelentette, hogy hirtelen be kellett árazni az adókat. Amikor a magyar vendégek azt látják, hogy sok hely drága lett, az emiatt van. Bulgáriában meg Romániában nincsenek beárazva továbbra sem ezek a tételek, tehát amikor az angol felül a fapados gépére, akkor tök mindegy, hogy még egy órával vagy másféllel tovább megy, elutazik a román tengerpartra, vagy Bulgáriába, akár Bukarestbe vagy Szófiába, ahol még olcsóbban lehet bulizni.

Az olcsóság nem jár együtt a minőség romlásával is? Nem fogjuk tudni elmagyarázni az angolnak, hogy ahol nem árazzák az adókat, meg feketén dolgoznak, ott lehet, hogy az alapanyag is feketén érkezik.

De Budapestnek nem is az a küldetése és nem is az a végzete, hogy azt csináljuk, amit csináltunk a Covid előtt. A buliturizmusnak az intenzitása megmutatta, hogy akkor az 1.0-ás feladatot elvégeztük, és ezt maximálisra hoztuk, de adódott a lehetőség, hogy elmozduljunk egy következő fokozatra, s úgy tudjuk a városunkat fejleszteni, hogy a minőséget előnyben részesítjük. Nagyon fontos általában is a gazdaságban, de különösen a turizmusban és a gasztronómiában, hogy nem szabad kapkodni, és nem szabad hirtelen nagy változásokat csinálni. Nekünk lassú elmozdulásra van szükség a mai napig, a feladat nincs befejezve, nagy elmozdulásra volna szükségünk abban azért, hogy az a mennyiségű vendég, aki jön hozzánk, sokkal több pénzt hozzon. Ha belemegyünk kicsit a számokba, azt látjuk, hogy a magyar GDP tavaly 81 500 milliárd forint volt körülbelül, és ennek a 13-14 százaléka turizmus, aminek a fele Budapest. Az azt jelenti, hogy Budapest valahol 4 és 5,5 ezer milliárd forint között van a GDP-ben, ami óriási összeg. Ez azzal párosul, hogy 2019-ben 16,3 millió utas volt a repülőtéren, ez a szám aztán jelentősen csökkent. Ám idén már a 19 milliót is el fogjuk érni. Ugyanakkor érdekes, hogy a vendéglátásban reálértékben még mindig nem érjük el a 2019-es számokat, pedig akkor sem a csúcsminőségű turizmus volt nálunk. Amíg 2024-ben 17 és fél millió vendégutas érkezett a repülőtérre, 2023-ban még a 15-öt sem érte el, tehát 15-ről 17,5-re ugrottunk föl, 2023-ról 2024-re, ennek ellenére a budapesti vendéglátásban, és teljesen mindegy, hogy csúcsszegmensről vagy romkocsmákról beszélünk, körülbelül 20 százalékot esett a teljesítmény.

Nem az a közönség jön, vagy az jön, csak rövidebb ideig marad?

Még olcsóbbak jönnek. Az időtartamban szerintem nincs jelentős ellépés, hanem van egy másik nagyon erős összefüggés, ami sajnos sokkszerűn ért minket, a mi kereskedelmi szálláshelypiacunk nagyon torz Budapesten. Nyugat-Európában, ha az Airbnb aránya eléri a 20 százalékot, akkor már tüntetnek és mindenféle jogszabályokat akarnak hozni a rövidtávú lakáskiadásnak a korlátozására. Ehhez képest nálunk 2019-ben valahol 35-40 százalék volt, de 2024-ben 60 százaléka lett a budapesti kereskedelmi szálláshely-kapacitásnak a rövid távú lakáskiadás.

Van olyan kerület, amelyik már bíróságra ment, hogy szabályozhassa. Belső-Erzsébetvárosban két rabbi azon dolgozik, hogy kiváljon a kerületből. Az első kerület jövő év elejére tervezi megkérdezni a lakosságot, és ha ők nem akarnak a budai Várba ilyet, akkor nem lesz a Várban ilyen, kezd elege lenni mindenkinek.

Ez egy másik téma, amiről, szerintem, fontos lenne beszélni. Ez azt mutatja, hogy összefüggések vannak, és nem véletlenül van szabályozás. Tekintettel arra, hogy a GDP-ből 4 és 5,5 ezermilliárd forint a budapesti turizmusnak a teljesítménye, ami körülbelül 350-450 ezer dolgozót jelent, ez túl jelentős piac ahhoz, hogy rábízzuk a kerületekre és rábízzuk az önkormányzatokra vagy valamilyen választási ciklusokra, a politikusokra, hogy mindenféle ígérgetéssel ezt a piacot rángassák. Nem véletlenül Krakkó, Bécs vagy Prága tart ott, ahol tart. Ezt nem lehet csinálni. Ez egy komoly iparág, itt nem habókos emberek működnek, nem néhányan játszanak és zargatják a lakosságot, hanem ez az egyik legjelentősebb iparág. A magyar GDP-nek elképesztő nagy hányada, amit a budapesti turizmus produkál, és minden mindennel összefügg.

De akkor kinek kéne csinálnia? Az államnak?

Abszolút, az államnak kell csinálnia, fel sem vetődik, hogy ezt nem az államnak kellene csinálnia. Van turizmus-stratégiánk, amiben egyébként fókuszterület a vendéglátás, hiszen az egyik termék, ami a tartalmát adja a turizmusnak. Hogyha a turizmusra azt mondjuk, hogy olyan, mint egy csatorna, a tartalom, amit a csatornán bemutatunk, és amit fogyasztani lehet, az például a vendéglátás, meg a kultúra, az egészségturizmus. Ha ezt a stratégiát meg akarjuk valósítani, akkor az összes kapcsolódó területet szabályozni kell, ilyen a kereskedelmi szálláshelyek piacának a kapacitása és az összetétele. Az, hogy a budapesti szálláshely-kapacitásnak 60 százaléka rövid távú lakáskiadás, az teljesen torz arány, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy nincsen elég szállodakapacitásunk. Az, hogy az egyik kerület kitalálja, hogy akkor jövőre betiltjuk… Egyébként elmondom, hogy ez a gyakorlatban mit jelent: konkrétan azt, hogy idén már nem nagyon fizet senki adót, és nem jelenti be, merthogy már készülnek a tiltásra. A másik, amit szeretnek csinálni, hogy az ellenőrzést nem rakják mögé. Pedig nem komplikált ellenőrizni, hiszen kizárólag digitális platformokon lehet értékesíteni ezeket a szálláshelyeket. Itt nem egy-két lakásról beszélünk, hanem a budapesti kereskedelmi szálláshelypiacnak a 60 százalékáról. Pontosan tudják, hogy kinek van engedélye, ki van bejelentve, és pontosan látszik a digitális platformokon, hogy ki árul. Ezt nem úgy ellenőrizzük, hogy valaki nekiáll, és akkor elkezd sétálni egy társasházban, hanem digitális platformokon, scriptekkel, akár villámgyorsan.

Mi lenne a sorrend? Előbb kereskedelmi szálláshely-kapacitás kiépítése, utána az Airbnb szabályozása?

A sorrend az, amit egy éve megbeszéltünk a nemzetgazdasági miniszterrel, pont a VI. kerületnek a döntése kapcsán, amelyben azt mondták, hogy be lesz tiltva, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy zajlik a kiadás, csak egy fillér adóbevétel nincsen belőle, és a legálisan rövid távú lakást kiadók kerülnek versenyhátrányba. Már megint, a magyar gazdaságtörténetben nem először. Akkor is azt beszéltük meg, hogy kettő év moratórium, amíg nem lehet új rövidtávú lakáskiadásra engedélyt kapni, és ez alatt a két év alatt egy professzionális szakmai csapat és tanácsadó cég által elvégzett európai szinten is előremutató szabályozást kell kidolgozni.

Ez milyen állapotban van? Mindjárt itt van a választás.

Nem tudom. Én azt gondolom, hogy mivel eltelt körülbelül egy év, szerintem egész jó állapotban kellene lennie. Valószínűleg a Magyar Éttermi Szövetségnek is, miként a többi szakmai szervezetnek is, fel kell venni a kapcsolatot a hatóságokkal, hogy hol áll ez a munka, hol tudunk benne részt venni, mert a következő fél év során ki kellene kristályosodnia, hogy mi lesz a szabályozás. Annak alapján 5-6 év alatt, nem kapkodva, elindíthatjuk a szállodafejlesztéseket azokban a szegmensekben, ahol egyébként tudjuk, hogy hiány van. Azzal szépen lassan vissza lehet csavarni a rövid távú lakáskiadást. De nem úgy, hogy az egyik évről a másikra megtiltjuk egy egész kerületben, nem úgy, hogy a lakosságot megkérdezzük. A piac saját maga át fog alakulni, eljön az a pillanat, amikor rá fog jönni valaki, hogy neki sokkal jobban megéri most már hosszú távon kiadni. Pont van valaki, aki ki szeretné venni. Kiadom ennek a diáknak ezt a lakást. Lehet, hogy el fogunk oda jutni, hogy semmit nem kell betiltani, hanem szépen, okosan, szépen átgondolt stratégia mentén átalakul a piac, 5-6 év múlva sokkal egészségesebb aránnyal találkozunk majd. Ez teljesíthető. Erre vannak cégek, vannak szakemberek, nagyon fontos konszenzusra van szükségünk, olyanra, amely Bécsben, Prágában és Krakkóban és Varsóban is megvan, nem rángatják a vendéglátást, és nem rángatják a turizmust, nem rángatják a szálláshely iparágakat rövid távú, olcsó politikai olcsó haszonlesés céljából, mint amit a VII. kerületben is csinálnak.

A rövidtávú, olcsó politikai haszonlesés az általában az, hogy a polgármester szeretné, ha újraválasztanák, és amit a lakók akarnak, azt meg fogja csinálni.

De ahhoz, hogy továbblépjünk és egy civilizációs fokkal feljebb tudjunk lépni és Budapest fejlődni tudjon, muszáj lenne egy olyan konszenzus, hogy ezt nem ígérgeti senki, mert úgysem fogják megcsinálni, úgyis hazugság. A VII. kerületben sem lehet bezárni a helyeket, mert egyébként van magasabb szintű törvény, ami ezt nem engedi meg. A lakások továbbra is ki lesznek adva rövid távra, csak nem fizetnek adót. A szabályok jól hangzanak, lehet vele kampányolgatni, de úgysem csinálják meg, úgysem rakják mellé az ellenőrzést. Akik profin csinálják, tisztán és szabályosan, sőt adót is fizetnek, hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik nem így járnak el. Ha azt akarjuk, hogy Nyugat-Európa irányába fejlődjünk, és szabálykövető, minőségi szolgáltatóink legyenek a piacon, nem lehet őket hátrányba hozni olyan felelőtlen és megvalósíthatatlan és értelmetlen szabályoknak a blöffölésével, amit úgysem fognak behajtani.

Nagyjából úgy kéne megcsinálni, mint ahogy csinálja Bécs, Prága, Krakkó, Pozsony, a velünk nagyjából összemérhető városok sora? Arra a százalékra kellene lehozni az Airbnb-szolgáltatás arányát?

Persze, abszolút. Az egy normális arány. Azt mindenki látja, a 60 százalék nem normális, az nem egy professzionális piac. Visszatérünk oda, hogy miért van az, hogy 16 millió utasból, ami volt a Covid előtt, idén már 19 millió utas lett, már tavaly, 2024-ben is 17,5 millió utas volt, ennek ellenére kevesebb vendég kereste fel az éttermeket, mint 2023-ban, 15 millió utasnál, azért, mert a közértben és a lakásban fogyasztanak a vendégek. Nagyon fontos, hogy a turizmus egy iparág, aminek az az egyik célja, azon kívül, hogy örömet szerezzünk a vendégeinknek, jól érezzék magukat, hogy nekünk anyagilag megérje. A budapesti lakók részéről türelmet is igényel, hogy itt egy csomó külföldi, akik szintén nézik ezt a várost és érdekli őket, de ez nekünk meg kell hogy érje. Az nem éri meg, hogy a közértben étkeznek. Akkor éri meg, hogyha elmegy a múzeumokba és kifizeti a jegyet, elmegy a koncerthelyekre és kifizeti a koncertbelépőket, és elmegy az éttermekbe, és kifizeti azt is. Nyilvánvalóan, hogyha nem 60 százalék a rövidtávú lakáshelyek aránya a mixben, hanem valahol a nyugat-európai arányokhoz igazodnak, akkor hirtelen olyan vendégek jönnek, akiknek egyébként nem jut eszükbe, hogy a szállodaszobába a sarki közértből vigyék föl a párizsit és a kiflit.

Az önök feltételezése szerint, ha volna kialkudott szabályozás, akkor az mennyi idő alatt lépne működésbe, s alakítaná át a befektetési célú lakásvásárlások politikáját, mindent? Tovagyűrűző hatása lesz.

Ez így van. Ezért nem szabad kapkodni és nem szabad kerületi szinten, mindenféle hatástanulmányok nélkül, egyik napról a másikra, döntéseket hozni. Kell egy stratégia, amelyben ezekre mind ki kell térni. Szerintem, egy öt-hat-hétéves időszak alatt lehet ezt az átállást megtenni. Ennyi idő alatt tudnak jönni befektetők, át tudják gondolni, meg tudják tervezni a beruházásaikat, létre lehet hozni a kapacitásokat, amire szükség van. Mellettük azok a kapacitások, amik kereskedelmi szálláshelyként működnek, versenyképesebbek lehetnek, de lehet, hogy egy másik területen fognak megjelenni, lehet, hogy nem rövid, hanem hosszú távon fognak működni. De nem lehet egyik pillanatról a másikra valakinek a befektetését keresztbe húzni és kivégezni a piacról, hiszen emberek teljes megtakarításaikat fektették bizonyos célból lakásra, amikor lehetett. Ez is egy kicsit a szabályozónak a felelőssége, teljesen törvényes volt, hogy valaki élete megtakarítását beletette egy lakásba, és akkor másnap azt mondja a polgármester, hogy ez most sok, ezt megszüntetjük. És egyébként mi az értelme? Mi lesz a VI. kerületben, most mitől lesz jó ez az egész?

Legfeljebb azt fogják mondani, hogy benne kell laknod, és kimennek, és állandólakcím-ellenőrzést fognak csinálni.

Itt hirtelen már a magántulajdont és a demokratikus alapelveknek a fundamentumait kezdjük el kikezdeni, az én tulajdonom az az én tulajdonom, vagy inkább most már államosítunk, mert valami központi hatalom fogja megmondani, hogy én mit is csinálhatok a lakásomban, például, benne kell laknom. Akkor csak egy lakás lehet, mint a Kádár-rendszerben, s inkább elválik a házaspár, hogy lehessen két lakás?

Leleményesek vagyunk.

Értem, de szerintem nem azért csináltunk rendszerváltást, hogy visszamenjünk abba az időbe.

Kinek kell egy ilyen stratégiát megcsinálni? A fővárossal állandó faséban lévő kormánynak? A fővárosnak, amely a kerületekkel van állandó konfliktusban?

A turizmus a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, és ez egy turisztikai kérdés, és ezért szerintem ezt vagy az MTÜ-nek vagy a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell elvégeznie. Utóbbi ezt vállalta is, lehet, hogy már szinte kész van ez a munka, és arra vár, hogy bemutassák. Szerintem ne menjünk elébe, hanem nézzük meg, hogyan áll ez az anyag. A turizmus stratégiáját is a világ egyik legkomolyabb szakembergárdájának a bevonásával készítette el az MTÜ. Én azt gondolom, hogy itt is, kiváló szakemberekkel, elképesztően magas szintű munkát lehet elvégezni, és egy nemzetközileg is iránymutató megoldást lehet létrehozni. Ez egy óriási lehetőség, kellően rossz a helyzet ahhoz, hogy muszáj legyen ezzel foglalkozni és professzionálisan megoldani.

Hogyha megvan a kereskedelmi szálláshelyek rendezését hosszú távon kialakító stratégia, akkor készen vagyunk? Nem kell mást csinálni? A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia több régiót említ, előbb ötöt, aztán tizenegyet, aztán Budapestet a Dunakanyarral együttműködve, nagyon sok változat van már.

Az fontos, hogy nálam nincs a bölcsek köve, és nem szeretném azt mondani, hogy én a magyar turizmusnak az összes szegmenséhez és régiójához értek, ezért nem is biztos, hogy szeretnék mindenről nyilatkozni. Én szigorúan Budapestről beszélek, ez az én városom, mi itt működünk, ezt egészen jól érezzük. Azt gondolom, hogy Budapesttel kapcsolatban sokkal könnyebb a helyzetünk, mint a vidékkel kapcsolatban, hiszen vidék is sokszínű. A vidék nem egy homogén terület, teljesen más a feladat Tokajban, mint a Balatonon, vagy éppen a Tisza-tónál. Biztos, hogy mindegyikről pontosan ugyanannyit lehet beszélni, mint Budapestről. Én maradnék ennél a kérdéskörnél. Ha a kereskedelmi szálláshelyeket rendbe rakjuk, akkor megvan az egyik pillére a turizmusnak. Van egy másik pillére a turizmusnak, ami a közlekedés, ami azt jelenti, hogy hogyan jutunk el ebbe a városba. Itt történnek jelentős előrelépések, jövőre végre lesz direkt összeköttetésünk az Egyesült Államokkal. Sose elég. Ha lesz egy, akkor legyen kettő, ha lesz kettő, akkor legyen három. Hogyha az volt a kérdés, hogy akkor kész vagyunk-e, szerintem sosem leszünk készen, mert mindig lehet jobb.

A direkt összekötés azt is jelenti, hogy többen is fognak jönni?

Pont azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy ne legyünk volumenmániákusok, ne csak a volumenben, hanem az értékben is gondolkozzunk. Az iPhone a mobiltelefon-piacnak a 10-20 százalékát jelenti, de a piac profitjának a 90 százaléka az övé. Ezzel a példával pontosan azt szerettem volna illusztrálni, hogy nem kell feltétlenül sokkal több utas, csak legyen sokkal jobb utas, olyan utas legyen, akit mindaz érdekel, amit Budapest nyújt. Elmegy az Operába, elmegy a Zeneakadémiára, elmegy a Müpába, elmegy a BMC-be jazzkoncertet nézni, vásárol a magyar divattervezőktől, elmegy étterembe reggel, délben, este, kimaxolja ezt az egészet. Ez azt jelenti, hogy simán meg tudjuk duplázni a budapesti turizmusnak a teljesítményét, s hogyha ezt megtesszük, be tudunk hozni 5000 milliárd forintot. Ez megint csak pár év alatt érhető el. Úgy, hogy nem kell eggyel több vendégnek sem jönnie a mostaninál, csak máshonnan, más vendég, másik repülőgéppel kell, hogy jöjjön. Más időszakban. Tehát ne diákidőszakban, C kategóriás fapados repülőgéppel jöjjenek, hanem fő repülőtérről, rendes, komoly nemzeti légitársasággal olyan időben, amikor a felnőttek utaznak, és akik ki is fizetik azokat az árakat. Ez nem azt jelenti, hogy megöljük, ami most van, és átmegyünk a másikra, mert nem szabad és nem is kell kapkodni. Évről évre jobban kell csinálni, hiszen egyik napról, sőt, egyik évről a másikra sem lehet a kínálatot hozzátenni. Például, ami a mostani éttermi kínálatban van, az egyébként recseg-ropog, hogy fenn tud-e maradni, mert a minősége magas, a Covid előtti szintre lett létrehozva, és most már gulyást, lángost akar mindenki csinálni, mert azt látja, hogy oda megy be a vendég. Amikor látni fogjuk évről évre, hogyan fejlődik a kínálat, és egyre többet mennek szállodába, ráadásul jobb szállodába, és jobb helyről jönnek, és tele vannak a szebb és a kifinomultabb dolgokat kínáló éttermek, hirtelen hozzá fog jönni a piaci kínálat. Ne felejtsük el, nagyon fontos dolog, hogy mi nemzetközi piacon mozgunk. Budapest a fejlettsége miatt már 20 éve nem kap pénzt, és a turizmus-stratégiában sincs pénz arra, hogy szálláshelyet és vendéglátás-kapacitást fejlesszünk.

163 százalékon állunk, vagy valahogy így?

Van kedvezményes hitel. Ez a maximum, ami van, és ezen kívül vannak különböző szabályozási, bürokratikus és adózási kérdések, amivel lehet befolyásolni ezt a piacot. Egyébként ezt a piac megoldja anélkül, hogy támogatást kapjon. Vidéken kell pénz, hogy felépüljön egy szálloda, de Budapesten nincs pénz, nem lehet odaadni, mi kell, hogy megcsináljuk, és ehhez az kell, hogy évről és évre legyen olyan fejlesztés, amire magánhitelt föl lehet venni, és kockáztatva az embernek a saját vagyonát, lehet létrehozni új kínálatokat. Az állam mellé tud tenni, de sokkal kevesebbet, mint amit vidéken az állam mellé tud tenni.

Az állam tud csinálni országmarketinget.

Az állam csinál is országmarketinget. Az állam sokat tud azért tenni, hogy azok a légi összeköttetések meglegyenek, amelyek idehozzák azokat a vendégeket onnan, ami nekünk jól, és akiknek tudjuk, hogy hol vagyunk versenyképesek. Harminc-negyven százalékkal olcsóbbak vagyunk Észak- és Nyugat-Európánál, meg mondjuk az Egyesült Államoknál. Gondolom, hogy első körben ezeket a piacokat érdemes támadni, és ezeket támadjuk is egyébként, hiszen teljesen egyértelmű, hogy ha egy norvég vagy egy dán eljön egy hétvégére Budapestre, akkor azon kívül, hogy kap egy fantasztikus minőséget gasztronómiában is, amit ő megszokott, meg amit igényel, jobban jár, mintha otthon maradt volna.

Mennyire szabad nekünk olcsóbbnak látszani bárkinél? A jó dolgok mindig drágák. Az összes marketingszakember elmondja, hogy nem szabad olcsóra belőni magunkat.

Igen, de mi nem egy Louis Vuitton-táska vagyunk, hanem ez a nemzetgazdaság és ez a gasztronómia, mi nem Svájc vagyunk, mi itt vagyunk Közép-Európa közepén, és mindjárt beszéljünk egy másik szegmenséről a piacnak, mert most Észak- és Nyugat-Európát és az USA-t hasonlítottuk magunkhoz, akikhez képest harminc-negyven százalékkal olcsóbbak vagyunk. Nem kérdés. Párizsnak egy menő olasz éttermét hasonlítjuk Budapestnek egy menő olasz étterméhez. Nem egy turisztikailag irreleváns részen lévő falusi helyet hasonlítunk egy menő budapesti helyhez, mert ott nyilván nem harminc-negyven az árelőnyünk, hanem lehet, hogy semennyi. Van egy másik szegmense a városoknak, és ezt onnan tudom, hogy mi ezzel foglalkozunk, nálunk ezt körülbelül negyedévente megnézzük, mert viszonylag sok éttermünk van, és sokat is képviselünk ahhoz, hogy ezeket látnunk kell. Dél- és Közép-Kelet-Európához képest viszont nulla árelőnyünk van. Pontosan ugyanannyiba kerül egy étterem Budapesten, mint Krakkóban, vagy Prágában, vagy Milánóban, vagy Barcelonában. Ezek a tények, és egyébként miért lennénk olcsóbbak? Mitől kellene olcsóbbnak lennünk? Az ingatlanok drágák, az energia nem kerül kevesebbe Magyarországon, az alapanyagok jelentős részét külföldről, euró alapon szerezzük be, speciel az elmúlt egy évben azért nem volt olyan nagy árinfláció a vendéglátásban, mert a forint annyit erősödött. Bécsben nagy a panaszkodás, hogy mekkora a drágulás, mert ott euróban egyből lecsapódik. De nem tudunk olcsóbbak lenni, semmi nincs, ami olcsóbb lenne nálunk. Gondolom, senki nem várja el azt, hogy kevesebbet fizessünk a munkavállalóknak. Alapvetően Ausztriával versenyzünk, meg Németországgal, meg Angliával a munkavállalókért, hiszen oda mennek el, vagy onnan kell visszahozni a munkavállalóinkat. Itt van nálam egy táblázat, hogyha megnézzük, hogy hogyan néznek ki a vendéglátást érintő adó- és járulékkérdéskörök, azt látjuk, hogy három fő számot kell nézzünk, szerintem ez a három legmeghatározóbb elvonás ebben az iparágban. Az egyik az ételekre, a másik az alkoholra vonatkozó áfa, hiszen körülbelül fifty-fifty a megoszlás. Lehet, hogy egy nagyon-nagyon egyszerű étteremben 60 százalék az étel és 40 százalék az alkohol, egy inkább szórakozósabb, italosabb helyben fordított az arány. A munkáltatói járulékok is nagyon fontosak. Magyarországon az éttermi ételekre vonatkozó áfa 9 százalék, mert 5+4 százalék, valójában 9 százalék. Öt százalék áfa és 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulás, ezt lehet összehasonlítani a szomszédainkkal, ahol ez mindenhol 9 és 10 százalék között mozog. Szlovákiában 5 százalék egyébként. Németországban visszaemelték 19-re a Covidban levitt hétről, és akkora csődbe menések vannak, azt hiszem, hogy most már bejelentették, hogy 2026-tól visszaállítják. Akik túléltek, azok majd újra vissza fognak tudni állni a hét százalékra.

Azért mennek ilyenkor csődbe, mert a vevő nem fizeti meg ezt a ráemelt plusz százalékot? Ha megnézi az étlapot, azt mondja, hogy ez drága.

Most is ez a helyzet. Az átlagköltések is azért csökkentek Nyugat-Európában, mert egyszerűen megdrágult a vendéglátás, az általános infláció mellett a lakhatás megdrágult, az energia megdrágult, és a reálbérek nem tudták olyan mértékben követni a drágulásokat. Mondom, Münchenben is.

Nálunk volt reálbér-emelkedés. Mit veszünk belőle?

Nem tudom pontosan, nem akarok válaszolni minden gazdasági vonatkozásra. Az a lényeg, hogy a vendéglátásban lehet, hogy nagyobb volt az áremelkedés, mint más szektorokban. Biztos, hogy nagyobb volt, mint az elektronikai szektorban, merthogy a kutatás-fejlesztésnek a következtében egy számítógépes kapacitásnak az ára az elmúlt 20 évben 90 százalékot csökkent. Most egy iPhone-nak a képessége az egy húsz évvel ezelőtti atomreaktor vezérlő számítógépének a szintjén van körülbelül. Azt látjuk, hogyha Magyarországot Hollandiával, Spanyolországgal, meg a szomszédos országokkal hasonlítjuk össze, a mi kilenc százalékunk nagyjából a velünk versenyző kilenc és tíz öt százalékokkal azonos nagyságrendben mozog. Ugye, az alkoholos italoknak az áfája nálunk 27 százalék, ez mindenhol valahol 10 és 20 között, leginkább 20 körül mozog. Ez azért szignifikáns. A 27 százalék a 20 százalékhoz képest több mint 30 százalékkal több. Ez jelentős teher, és a munkáltatói járulékokban is azt látjuk, hogy nálunk 31,5 százalék van, körülbelül 25 és 30 százalék van a velünk versenyzőknél, amivel azt akarom igazából kihangsúlyozni, hogy nincsenek könnyebb körülményeink, mint a versenytársainknak.

Ki kell mozdulni a versenytársak felé?

Később kezdtük, állami, európai uniós támogatás fejlesztésre nincs, ki kell gazdálkodnunk egy Dél- és Kelet-Közép-Európával azonos árszintből, de Nyugat-Európához képest 30 százalékkal alacsonyabb árszintből, nagyon hasonló terhek mellett, nagyon hasonló költségbázis mellett kellene kigazdálkodnunk azt a pénzt, amivel olyan versenyképes fejlesztéseket és versenyképes kínálatot hozunk létre, amivel el tudjuk az idehozott, egyre igényesebb vendégeket kápráztatni. Az csak az egyik dolog, hogy idehozzuk őket, de valamiből meg kell teremtenünk a kínálatot, és könnyebbség nincsen. Ha valamit tehet az állam, az az, hogy minél több jó vendéget sikerüljön idehozni. A feltételeket jobbá tenni, nyilván ebben lehet segítséget adni, ezek közé tartozik egyébként a szervizdíj, mert a szervizdíj az nem más, mint egy szektorális adókedvezmény, sőt konkrétan munkáltatói járulékkedvezmény. Hiszen most már szerintem kevesen vannak, akik nem tudják, de a szervizdíjnak sokkal alacsonyabb, az adóterhe, mint a standard munkáltatói járuléknak, és a szervizdíjat egy az egyben ki kell fizetni a személyzetnek bérként.

Mit csináljak? Szervizdíjat nyomjak?

Ahol van szervízdíj, ott háromszor akkora a fizetés. Elhisszük, hogy háromszor akkora a fizetés?

Kénytelenek vagyunk elhinni.

Nem tudjuk elhinni, merthogy olyan nagy a verseny a munkaerőért, és Nyugat-Európával versenyzünk. Az a lényeg, hogy azok a helyek, ahol van szervizdíj, részt vesznek a közteherviselésben. Szerintem ezt így fogalmazzuk meg.

De azon a helyen, ahol nincs szervizdíj, ott miért nincs? Ha annak kedvezőbb a járulékozása, meg az adózása, miért nincs?

Ezt rábízom a fantáziájára a kedves hallgatóknak. Az a lényeg, hogy a szervizdíjnak kedvezőbb a járuléka, de a szervizdíj az az ár része, és ez egy szektorális adókedvezmény, ez így alakult, ez így van az iparágba beillesztve. Ha tetszett a felszolgálás, és jól érezte magát a kedves vendég, akkor ad borravalót. A borravaló nem szervizdíj. Az is nagy-nagy előrelépés volt, hogy észrevettük, hogy a borravalót ma már bankkártyán tudja adni a vendég, hiszen nem fizet készpénzzel, és ezért azt a technológiai fejlesztést és azt a jogszabályi változtatást is meg kellett valósítani, amit sikerült tavaly év végén a Nemzetgazdasági Minisztériumnak egészen kiválóan elvégeznie, hogy ezeken a terminálokon is lehet adni borravalót. Pontosan ugyanúgy, adómentesen kerül a dolgozókhoz, minthogyha készpénzben adná a vendég.

Nem kell külön varázsolni vele. Meddig lehet utánamenni a fogyasztói igényeknek? Említette a lángos kérdését, hogy azt keresik. Meddig mehet lefelé egy olyan hely, ami nem erre építette az imázsát?

Ez már inkább filozófia kérdése. Szerintem, értékrend, anyagi lehetőség és bátorság határozza meg, hogy mennyire lehet. Nem szeretnék utánamenni, még ha ez pénzbe is kerül, akkor sem, inkább kitartok, és várom, hogy hátha megérkeznek azok a vendégek, akiket nem kell ilyen módon elvakítani. Vissza fogunk rendeződni az igényesebb vendégek irányába, nem kell ilyen olcsó trükkökkel lezülleszteni a budapesti kínálatot, ami egyébként óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz tizenöt évben. Annak ellenére, hogy a Covid és az utána lévő évek gyakorlatilag permanens válságot okoztak az elmúlt öt évben a szektorban, bízom benne, hogy vissza tudunk térni minőségben, meg tudjuk haladni azt a szintet, ahol 2019-ben voltunk. Hangsúlyozom, hogy nincs szükségünk több vendégre, ha olyan minőségű vendég jön, aki használja azt, amit Budapest nyújt, ebből a vendégszámból, ami most van nekünk, 5000 milliárd forinttal nagyobb GDP-t lehet realizálni.

Nyáron kellene egy ilyen felfutásnak kezdődnie, vagy inkább őszi-téli város Budapest? Van-e egyáltalán szezonalitás benne?

Budapesten abszolút van szezonalitás, nem nyári város. Látszik is, hogy bár a vendégszám lehet, hogy nem csökken, az éttermekben a forgalom nagyságrendekkel kevesebb, és ez nemcsak azért van, mert 40 fokban sem nem esznek, sem nem isznak annyit a vendégek, hanem a vendégek minősége nem olyan, de ez benne van a pakliban. Nyilvánvalóan január, február, meg november sem tartozik a csúcshónapok közé. Van, mondjuk négy-öt hónap, amit nem igazán lehet szezonnak nevezni, és van a többi hónap. Na de van nekünk egy turizmusstratégiánk, amiben fókuszterület a vendéglátás mellett az üzleti és konferenciaturizmus. Az a fantasztikus ebben, hogy az üzleti és a konferenciaturizmussal lehet ezt a görbét, a szezonális változást laposítani.

De nincs elég nagy konferenciahelyünk. Közepesen nagy konferenciákra vannak.

Hát nincs. Ott van a Müpa mellett a terület, meg van tervezve, tizenvalahány éve, még Demján Sándorék megtervezték, felmérték a piacot, hogy hogyan kellene megcsinálni, meg kéne építeni, és akkor lenne. Ha nem a világ végére, hanem elérhető helyszínre tesszük ezeket, ha a szállodakapacitásokat nem a város szélére helyezzük ki, hanem bentre, akkor ezek a vendégek bent maradnak a városban, és használják a város infrastruktúráját és az éttermeket. Az éttermek jól fognak menni, az éttermek még többet tudnak adni a dolgozóiknak, még jobb kínálatot tudnak adni, fejleszteni tudják az infrastruktúrájukat, a helyeink egyre szebbek, egyre jobbak lesznek, egyre több lesz belőlük. Minden mindennel összefügg. Minden megvalósítás kérdése. A kapkodás, meg a rövid távú politikai haszonszerzés a két legnagyobb ellensége ennek, egyszerűen el kellene érjünk egy olyan nemzeti alapkonszenzust, amit a velünk versenyző országok elértek, hogy nem megyünk abba bele, hogy a vendéglátás és a turizmus kárára próbáljon az egyik politikai oldal, a másik politikai oldallal szemben előnyt szerezni. Egyszerűen muszáj ez az önmegtartóztatás. Ez nem politika, ez kőkemény gazdaság, és sok ezer, sok százezer munkahely