A katari labdarúgó-világbajnokságon látott-e olyan újításokat, amelyek figyelemre méltóak szakmai szemmel?

Taktikai szinten nincsenek igazán újdonságok. Amit igazából láthattunk, hogy a kisebb csapatok is, amelyek a papírforma szerint vereségre voltak ítélve, amikor jó játékszervezettséget tudtak felmutatni a pályán, és ezt megfelelő agresszivitással és futásteljesítménnyel is párosították, nagyon sokszor meglepetést tudtak okozni.

Volt olyan meglepő elem, amely szakmai szempontból adhat hozzá a magyar válogatott építéséhez is?

Igazából megerősítést kaptam arra, amit korábban is gondoltam, hogy a bátorság, az ellenfél presszionálása, a magasan végzett támadójáték mennyire fontos, ahelyett hogy egy csapat bezárkózna passzívan a saját térfelére. Láttuk, hogy ez mind-mind eredményes.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a szerbek ígérkeznek az egyik legnagyobb csoportellenfélnek. Ők most ott lehettek a világbajnokságon. Mennyit sikerült az ő játékukból ellesni, milyen tapasztalatai vannak ennek a vb-nek a szerbek szempontjából?

Mindenekelőtt azt kell mondjam, hogy a mi csoportunkban papíron ők nyilván a legerősebbek, viszont azt is azért tisztázni kell, hogy mennyire kemény dió lehet Bulgária és Montenegró, különösen hazai pályán. Egyáltalán nem szabad a babérjainkon üldögélni, de ezzel tisztában vagyunk. Ami a szerbeket illeti, nemrégiben játszottunk három mérkőzést ellenük, a Nemzetek Ligájában egyet Belgrádban megnyertünk, egy döntetlennel zárult, a harmadik, barátságos meccset pedig, amikor már Dragan Stojkovic volt az edző, hazai pályán elveszítettük. De ha visszagondolunk arra a mérkőzésre, a góljuk igazából annak volt köszönhető, hogy volt egy óriási kezezés, amit a VAR sem mutatott ki, ami fura, mert a VAR-szobában csak magyar bírók voltak. Ez azért elgondolkodtatja az embert. De Szerbia jelentős csapat, nagyon erős játékosminőséget képvisel egyéni szinten, de ahogy látszott is azért, senki sem verhetetlen. Úgy kell játszanunk ellenük is, mint mindenki mással: megfelelő hozzáállással. Úgy hiszem, ha jól lehozzuk a mérkőzést, akkor semmiféle sikertől nem vagyunk elzárva.

Ha már a VAR-t az említette, láttuk, hogy a világbajnokon ennek a kiterjesztett verzióját használják, és a hosszabbítások is jelentősen megnőttek. Szövetségi kapitányként mennyire tudja ezt az irányvonalat támogatni?

Vannak mindenképpen még javítható aspektusai VAR-nak. Annak a protokollnak, az eljárásrendnek, amely szerint a VAR miatt megszakítanak egy mérkőzést, mindenképpen szükség lenne a módosítására. Ami a hosszabbítást illeti, azt hiszem, az így rendben van, mert ha játékidőt veszítünk, akkor jogos, hogy azt valahol hozzáadjuk. Nem hinném, hogy a tiszta játékidőt be lehetne vezetni a közeljövőben a labdarúgásban, mert ez más sport, mint a kosárlabda vagy a vízilabda, itt nehéz a nettó, az effektív játékidőt mérni. A VAR használatát viszont még ki lehetne terjeszteni, most például a vb-n minden mérkőzésen azt látjuk, hogy a játékvezető és az asszisztensek is hibát követnek el a szögletek megítélésénél. Sok esetben adnak meg egy olyan szögletet, ami nem járt volna, vagy kirúgást ítélnek, amikor szöglet lenne jogos. Ezek mind-mind olyan helyzetek, amelyekből gól születhet, és ezért szerintem ilyen esetben a VAR-nak közbe kellene lépnie.

Milyen a magyar válogatott 2022-es mérlege?

A 2022-es év mindenképpen feledhetetlen. A srácoknak sikerült a Nemzetek Ligája A csoportjában bent maradniuk, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy még előrébb lépjünk. Sajnálatos módon menet közben Olaszországba botlottunk, és annak dacára, hogy én olasz vagyok, nem sikerült megállítani őket úgy, ahogy szerettem volna. De a srácok így is feledhetetlen pillanatokkal ajándékoztak meg bennünket, különösen Wolverhamptonban Anglia ellen. És ne feledjük, hogy az angolok 2020 szeptembere óta csak három mérkőzést veszítettek el, és ezek közül kettőt ellenünk. A wolverhamptoni 4-0 bevésődött az emlékezetünkbe, és nemcsak az enyémbe, hanem a labdarúgóim emlékezetébe is biztosan. De úgy hiszem, hogy a magyar szurkolók sem fogják egyhamar elfelejteni, akiknek egyébként azt kívánom, hogy ennél még hevesebb pozitív érzelmeket tudjanak megélni a közeljövőben.

Mennyit fejlődött a válogatott és miben?

A fejlődésünk, amelyen egyébként folyamatosan dolgozunk, nemcsak taktikai vagy fizikai jellegű, ami nagyon fontos nyilván, hanem ezzel egyidejűleg mentálisan is sikerült előrelépést elérni, mert ez is rendkívül fontosságú szempont. Sikerült meggyőzni a srácokat, ha keményen dolgoznak és igyekeznek folyamatosan fejlődni minden szempontból, akkor nincs akadály előttük, semmilyen eredmény nincs kizárva, és ez nemcsak a labdarúgásra igaz, hanem a mindennapi életre is. Nemcsak az a tehetség számít, amellyel megszületünk és amely valamilyen tevékenységre bennünket képessé tesz, hanem ha az ember keményen dolgozik és világosak a célkitűzései, akkor váratlan eredményeket is el tud érni.

Mekkora a mentális felkészítés szerepe?

Ugyanolyan fontos, mint a fizikai, a technikai és a taktikai felkészülés, tehát ugyanazon a szinten van és ugyanakkora időt is kell rászánni. Amire leginkább büszke vagyok, amióta csak elfogadtam ezt a megbízatást, hogy nem csupán az elmúlt mérkőzéseken, hanem korábban is volt alkalmam megtapasztalni, hogy még a nehéz helyzetben is a srácok hittek abban, hogy tudnak megfelelően reagálni és meg tudják fordítani a meccset.

Mekkora önnél a csapatkapitány szerepe?

Minden játékos fontos, azok is, akik kezdőként lépnek a pályára, majd azok is, akiket becserélünk. Láttuk például Angliában, hogy a cserék mennyire meghatározó jelentőségűek voltak. Tehát mindenki ugyanolyan fontos, de nyilvánvaló, hogy a csapatkapitány a pályán olyan, mint ha az edző meghosszabbított karja lenne. Gyakran van abban a szerencsében részünk, hogy hatvanezer szurkoló előtt játszhatunk, különösen a Puskás Arénában, és ezért hálával tartozunk a szurkolóinknak, de ha egy negatív szempontot is ki kéne emelnem, az az, hogy a kispadról nagyon nehéz kommunikálni a mezőnyjátékosokkal, ezért sokszor nagyon fontos, hogy a srácok a pályán egymással is kommunikáljanak. Ez egy olyan dolog, amit rendszeresen kérünk is tőlük, és nyilvánvalóan a csapatkapitány általában az, aki a kommunikációt szervezi.

Ez a másik irányban is működik, tehát a többi játékostól a csapatkapitányon keresztül kap visszajelzést vagy pedig közvetlenül a játékosok kommunikálnak önnel?

Ez igazából helyzetfüggő, körülményfüggő, amit éppen az adott mérkőzés kínál. Lehetnek olyan időszakok a mérkőzés során, amikor, mondjuk, nem zeng a stadion, és ilyen esetben lehet könnyebben közvetlenül kommunikálni. De az is egyértelmű, ha a pályán a legkarizmatikusabb, a kommunikációban is rátermett játékosok játszanak, az a szakmai stábnak óriási segítség.

Mennyire fontos szempont, hogy olyan csapatkapitányt válasszon, aki a teljesítményével is élen jár?

Miután Szalai Ádám elbúcsúzott a válogatott labdarúgástól, utódot kellett találnunk a csapatkapitányi posztra, és többféle kritérium alapján folytattuk a keresést. A szempontok közül mindenképpen az egyik a szakmai rátermettség, a személyiség a másik, ami fontos, hogy mennyire tud azonosulni a technikai, taktikai projektünkkel, aztán, hogy elismerik-e őt a csapattársai, de ezeken kívül is van egy sereg egyéb apró részlet, amelyek alapján végül úgy döntöttünk, hogy Szoboszlai Dominik legyen az új csapatkapitány.

Az ő pályafutása még mindig csak talán az első harmadában jár. Mekkora távlatokat lát az ő karrierjében?

Ahogy sokszor elmondtam már, a számok is ezt támasztják alá, ő az, aki leginkább megközelíti a topjátékosokat. A statisztikákból már láttuk, hogy a bajnokságban ő adta a legtöbb gólpasszt a csapattársainak, és ebből a szempontból a legjobbak közé tartozik, Európában már Modric mellé taksálják. Én úgy hiszem, hogy benne minden lehetőség megvan, hogy igazi csúcsjátékos legyen. Erről vele is beszéltem már, de ehhez több gólt kell lőnie. Már csak azért is, mert semmiféle olyan hiányossága nincs, ami miatt ne tudná ezt megtenni. Kiválóan rúg jobb lábbal, de a bal lába se rossz egyébként. Szerintem még nem keresi igazán a gólszerzés lehetőségét, nem lő kapura azonnal, amikor tehetné, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a következő két évben ebben is fejlődni fog. Az, hogy ekkora felelősséget bíztunk rá, úgy hiszem, hogy még segíteni fog neki a fejlődésben.

Ha a kétéves periódust nézzük, hány játékossal számol a különféle tétmeccseken?

Nehéz erre válaszolni, mert nagyon sok múlik azon, hogy a magyar bajnokság mit bocsát a rendelkezésünkre. Azoknak az újoncoknak, akik külföldi bajnokságokban játszanak, és az utóbbi időben meghívtunk a keretbe, remek kilátásaik vannak. Én azt kívánom magamnak, de a válogatottnak is, hogy találjak olyan, egyre fiatalabb játékosokat, akik be tudnak illeszkedni a válogatott keretébe.

Egy klubnál talán könnyebb a stratégiát a játékosokhoz igazítani, ugyanakkor a válogatottnál limitált a lehetséges játékosok köre. Van-e esetleg olyan poszt, ahová még feltétlenül keresne a következő időszakra játékost?

Jelen pillanatban megvannak a választási lehetőségeink nagyjából minden csapatrészben. Nyilván minél több újoncot találunk, annál inkább tudjuk növelni a választási lehetőségeinket. Mióta Szalai Ádám elbúcsúzott, a középcsatár pozíciója kérdőjeles lett, és jelen pillanatban ezt érzem a legkritikusabb posztnak, amit meg kellene oldanom. Ugyanakkor láttuk, hogy Németh András milyen jól játszott, amikor bemutatkozott, gólt is lőtt, sajnos rögtön utána megsérült, de ő egy olyan fiatal játékos, akire biztos, hogy számítani fogok a jövőben. Én úgy hiszem, hogy Ádám Martin is sokat tud nyújtani még a válogatottnak, de ez rajta múlik, hogy mennyire összpontosít azokra a területekre, amelyeken fejlődnie kell egy speciális edzésterv és speciális étkezés révén.

Diétáznia kell?

Nem diétáznia kell, hanem meg kell értenie még, hogy ma nagyon sok eszköz áll a rendelkezésünkre, például táplálkozásszakértőkre is támaszkodhatunk, akik különleges útmutatásokkal láthatnak el bennünket. Én biztosan tudom, hogy nagyon sok olyan játékosnak, aki ma kint van a világbajnokságon, személyre szabott edzésterve és étkezési terve van, amelyet követ. Ezek a szakemberek ezen a szinten már a mi játékosainknak is hasznára válhatnak.

Egyéni szinten érdemes kezelni, vagy pedig csapatszinten a különféle háttértudományok szakembereinek bevonását?

Mi a szakmai stáb és a csapat szintjén már igénybe vesszük ilyen szakemberek segítségét, de ha egy-egy játékos is úgy érzi, hogy szüksége van egyéni segítségre, akkor nemcsak hogy tud, hanem muszáj is, hogy szakemberhez forduljon, és ebben mi is igyekszünk a legnagyobb támogatást megadni.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a Nemzetek Ligája-szereplés teher vagy inkább jó alap ahhoz, hogy majd a szerbek, a montenegróiak, a bolgárok és a litvánok ellen is sikerrel szerepelhessen a válogatott?

Az a teljesítmény, amit nyújtottunk, nem is beszélve az eredményekről, mindenképpen erősíti az önbizalmat. Nyilván azzal is tisztában vagyunk, hogy minden mérkőzést csak akkor tudunk megnyerni, ha minden a helyén van. Elsődlegesen a taktikai tervet kell követnünk, másodsorban optimális fizikai és mentális állapotban kell a mérkőzéseket lejátszani, és mint mindig, abban kell bíznunk, hogy az egyes mérkőzésszituációkat a saját hasznunkra fordíthatjuk, mert noha erről nagyon kevés szó esik, a labdarúgásban meghatározó az egyes epizódok, jelenetek kimenetele, és ott van a szerencse szerepe is. Az, amit mi megtehetünk a magunk részéről és meg is kell tennünk, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a szerencse szerepét a munkánk révén.

Ön mint edző hogy tartja saját magáról, melyek a legnagyobb erősségei és esetleg milyen olyan területek vannak, amelyekben még most is fejlődni szeretne?

Nemcsak edzőként, hanem emberként is minden napot úgy közelítek meg, mint amely egy lehetőség arra, hogy fejlődjek valamiben. Ezért beszélgetek nagyon szívesen bárkivel, és nem végzek semmiféle szelekciót, mert úgy hiszem, bármelyikünk tanulhat valami újat, valami mást ugyanannyira egy Nobel-díjastól, mint amennyire egy hajléktalantól. Elég, ha szóba állunk egymással. Beszélgetnünk kell egymással.

Ami az erősségeket illeti?

Ezt hadd ne én mondjam meg. Úgy hiszem, hogy minden olyan sajátosságunk, amiről azt hisszük, hogy az erősségünk, még mindig javítható. Nem hiszem, hogy én lennék a legavatottabb arra, hogy kijelöljem a saját erősségeimet.

Melyek az elmúlt időszak sikereinek legfontosabb összetevői, vagy úgy is kérdezhetem, hogy mi a sikere kulcsa?

Sok összetevő van, amely végül közrejátszik abban, hogy az ember sikereket ér el. Nyilván a siker nagymértékben függ attól, hogy milyen ember vagy, hogyan fogod fel az egyes eseményeket, hogyan lépsz kapcsolatba másokkal. Különösen az a meggyőződés szerintem fontos összetevő, hogy a siker nem véletlenül esik az ölünkbe, hanem nagyon is a munkánk gyümölcse és nagyon sok személy közreműködése kell hozzá. Én meg vagyok arról győződve, hogy a szakmai stábom minden egyes tagjának a támogatása nélkül soha nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket.

Hátráltatja-e bármiben, hogy nem minden játékossal könnyű a kommunikáció a nyelvi nehézségek miatt?

Ez nem így van. Nagyon is jól tudok minden játékossal kommunikálni, mert a kommunikációnak csak egyik aspektusa a nyelv. Nyilván rendkívül fontos aspektusa, de egyébként az érzelmi szempont is döntő. Ez egy olyan dolog, ami nem nyelvfüggő.

Hogy tekint a honosítás kérdésére? Sok válogatottban láthatjuk, hogy érkeznek olyan játékosok, akik akár más válogatotthoz is tartozhatnak. Van-e ennek valamiféle észszerű határa?

Ez egy sokat vitatott témakör, vannak a honosításnak támogatói is, de sokan bírálják is ezt a helyzetet. A szabad munkaerő-áramlás következtében az európai közösség országaiban ma már azért eléggé vegyes válogatottakat látunk, mondjuk, Franciaország vagy Anglia példáját idézhetném. Sok játékosuk van, aki nem tősgyökeres francia vagy angol, hanem második, harmadik generációs francia vagy angol. Nyilván ennek megvan a maga kulturális, történelmi oka, gyökere, de ez új szituációkat eredményezett, és ezt az UEFA is igyekszik a szabályozással lereagálni. Én azt mondom, ha vannak szabályok, akkor akár tetszik, akár nem, azokat követnünk kell, és ha az UEFA lehetővé teszi, hogy honosítsunk játékosokat, akkor miért is ne használjuk ki ezt a lehetőséget.

Hogyan néz ki a magyar válogatottnál az ellenfelek feltérképezése?

Ahogy az imént említettem, kiváló szakmai stábra hagyatkozhatok. Két meccselemzőnk van, akik kiváló szakemberek, és az ő munkájuknak köszönhetően tanulmányozzuk a játékstílust és az egyéniségeket is az ellenfélnél. Nyilván nem érdemes időutazást végezni a múltba, de az utóbbi négy-öt lejátszott mérkőzés alapján igyekszünk alaposan kielemezni az ellenfelünket. Játékrendszert, játékosokat elemzünk, játékstílust, és aztán a taktikai alapelveinkkel összhangban igyekszünk a megfelelő stratégiát megalkotni. Alapvetően ez az én feladatom, mert aztán végső soron nekem is van valami szerepem ebben az egészben, nem igaz?

Szövetségi kapitányként milyen területekről, milyen témákról nem beszélne semmiképpen? Melyek azok a dolgok, amelyeknek mindenképpen az öltözőben kell maradniuk?

Olaszországban van egy mondás, ami ugyanúgy hangzik magyarul is, amely úgy szól, hogy az ember a szennyesét otthon mossa. Ez azt jelenti, ha vannak olyan helyzetek, amelyek kritikusak, ezeket muszáj először az öltözőben rendezni és nem kiteregetni a nyilvánosság elé, ha egy mód van rá. Ha valaki a többiek számára elfogadhatatlan módon viselkedik, erről zárt ajtók mögött, az öltözőben kell beszélni és meg kell találni a megoldást, amely mindenki számára kielégítő. Én mindig is mondtam, mert meggyőződésem, hogy egy olyan csapatjátékban, mint amilyen a labdarúgás, a legfontosabb dolog maga a csapat, nem pedig az egyéniség. Már csak azért is, mert egyéni szinten valamennyien hasznosak vagyunk, de nincs nélkülözhetetlen ember, és ezzel jó, ha mindenki tisztában van.

Bírálhat nyilvánosan játékost? Egy-egy nagynevű edző teszi ezt csak meg jelenleg a nemzetközi futballban.

A labdarúgásban nagyon fontos, hogy mit mondasz, mit kommunikálsz, de ennél még fontosabb az, hogy mit csinálsz. Amikor azt mondom, hogy a kölcsönös tisztelet köztem és a játékosok között, ezt tettekkel kell bizonyítani. Egy példát hadd mondjak. Az edzői pályafutásom során egyetlenegyszer történt meg, soha többé, 2004-ben, emlékszem a napra is, hogy az első játékrészben lecseréltem egy játékost. Azonnal láttam, hogy egy ilyen döntés mennyire képes lerombolni egy játékosnak az önbizalmát. Ezt ebből az esetből tanultam meg. Azóta, ha azt látom, hogy nagyon rosszul játszik valaki, aminek lehet millió oka, akkor sem hozom le az első félidő vége előtt, mert azzal biztos, hogy azt közvetítem a játékosnak, hogy ő a hibás, ha rosszul áll a szénánk. Míg ezzel szemben meglehet, hogy az edző a felelős, mert már az elején hozott egy rossz döntést.

Ha visszatekintünk a játékos-pályafutására, elsősorban a Sampdoriában világklasszisokkal futballozott együtt. Mennyire tartja velük a kapcsolatot? Kikkel van a mai napig jó viszonyban?

Most már sokukkal évek óta nem beszéltem, de amikor ilyen vagy olyan okból előfordul, hogy tudunk találkozni, nyilván felszínre jönnek a legszebb emlékeink, amelyeket együtt éltünk meg, különösen a közös sikerek. Az ember ilyen távlatban már a legrosszabb emlékeket elfelejti, pedig az is volt bőven, de ez a szép a labdarúgásban. Az utóbbi időben nyilván Roberto Mancinivel találkoztam és az olasz válogatott teljes stábjával, amely egytől egyig a régi csapattársamból áll, akik egyébként óriási játékosok is voltak. Ha arra gondolunk, hogy Mancini stábjában ott van Attilio Lombardo, Chicco Evani például, két olyan játékost említettem csak, akik óriási játékminőséget képviseltek. Nyilván Robertót még meg sem említem, mert ő volt az egyik legjobb tízes az olasz labdarúgás történetében.

Van olyan emlék vagy történet, amelyet szívesen felelevenít a játékoskarrierjéből?

Nagyon szívesen idézek fel két jelenetet. Amikor a Bresciával megnyertük az olasz B ligát, az egy diadalmenet volt, Mircea Lucescu volt az edzőnk. A szezonzáró mérkőzésünk igazából tisztelgés volt a közönségünk előtt. Nyilván csurig volt a stadion, és azon a héten sok pletyka keringett az olasz sajtóban arról, hogy engem meg akar vásárolni a Juventus és a Sampdoria is. Utána átigazoltam a Sampdoriához, de csak egy évvel később. És arról a mérkőzésről megmaradt az az emlék, hogy a meccs kezdetétől körülbelül a 15. percig minden szurkoló azt skandálta: „Marco, maradj velünk, ne igazolj át!” Ez egy nagyon szívmelengető emlék. Ugyanilyen kellemes emlékem, amikor a Sampdoriával a KEK-ben a Porto ellen játszottunk, és otthon kikaptunk, de aztán Portóban meg mi jutottunk tovább tizenegyesekkel. A büntetőpárbaj előtt megsérültem, ezért a következő olasz bajnokit Genovában a Milan ellen csak a lelátóról követhettem. Egészen addig, hadd mondjam úgy, Genovában engem nem nagyon tiszteltek mint játékost, nem értékeltek túl nagyra, ezért nem számítottam ilyen fogadtatásra: megérkeztem a lelátóra, tele volt a stadion, hiszen a Milan ellen játszottunk, és a közönség egy emberként felállt, és jó ideig állva tapsolt nekem. Ezt a két emléket emelném ki.

Fia révén kötődik a vízilabdához is, mennyire van ideje az olasz vagy a magyar bajnoki meccseket követni?

Pont most követtem egy meccset, mert a feleségem az, aki nézi is, a fiam a Pro Recco ellen játszott, nyilván veszítettünk, már csak azért, mert Zalánki játszik a Pro Reccóban, egy olyan balkezes, aki azt hiszem, négy vagy öt gólt lőtt, de őt önök nagyon jól ismerik. Magyarország mindig is a csúcson volt vízilabdában. Olyan játékosokat nevelt, ami mind a mai napig páratlan, fiam is nagyon becsüli a magyar vízilabdaiskolát.

Hogyan telik a Rossi családban a karácsonyi időszak?

Olyanok vagyunk, mint a zsidó diaszpóra, mindenhol a világon szét vagyunk szóródva mi Rossik. Én az év túlnyomó részében Magyarországon tartózkodom, a fiam Szicíliában él, a lányom Milánóban, feleségem pedig ingázik hármunk között. Nyilván a karácsonyi egy olyan időszak, amikor, különösen, amióta a válogatott edzője vagyok, biztosan tudunk valamilyen közös kis szünidőt tervezni. Erről egyébként minden évben beszélünk a feleségemmel, aztán végül nem utazunk sehova. Hogy miért? Mert ebben az időszakban valahogy mindig úgy alakul, hogy elmegyünk, felkeressük a fiamat vagy a lányomat, és a karácsony és a szilveszter közötti időszakot pedig inkább otthon töltjük. Annyira nem fontos, hogy hol vagy, hanem hogy kikkel vagy együtt.

Mivel lenne elégedett egy év múlva ilyenkor, 2023 végén?

Szakmailag nagyon elégedett lennék, ha végre úgy tudnánk kijutni az Eb-re, hogy nem a pótselejtezőn keresztül, ez lenne számomra a legnagyobb elismerés. Ez nagymértékben rajtam áll, de még sokkal inkább a srácokon, mert ismétlem: nem lehet sikeres egy edző, ha nincsenek nagy játékosai. Ami a magánéletemet illeti, igazából az tenne boldoggá, ha a családomból, és nemcsak a feleségemre és a két gyerekemre gondolok, hanem testvéreimre, édesanyámra is, mindenkit egészségben tudnék a jövő év végén is.