A Digitális Jólét Program egy nagyon bonyolult rendszer, az egyik érdekes rész benne az úgynevezett digitális termelői piac. Megtanulhattuk, hogy ez mennyire fontos, amikor nem lehet elmenni sehova. Ez működik?

Már elindult, de nyilvánvalóan egy ilyen fogyasztók által visszacsatolandó platformot tesztelni kell, ez folyik most. 2019-ben a kormány döntött a digitális agrárstratégiáról, erre jött a pandémiás helyzet, amikor mindenki elkezdett azon gondolkodni, hogy ellátásbiztonság szempontjából hogy állunk, illetőleg milyen módon lehet hatékonyan hozzájutni az élelmiszerekhez. Innen jött az, hogy kell egy olyan egységes, államilag minőségbiztosított felület, ami életben hagyja a kezdeményezéseket, hiszen itt elérhetők nagy láncoktól kezdve egészen kis láncokig, amelyek nagyon célzottan nagyon jó minőségű, speciális élelmiszerszereket is forgalmaznak. A rendszerváltás idején az akkori privatizációs gyakorlatnak megfelelően ez a fajta magyar kiskereskedelmi képesség jelentős mértékben elillant, erre valamilyen szinten gyógyír a digitális termelőpiac, ami egyébként szorosan együttműködik egy másik kormányzati programmal. A magyar falu programban meghirdették, hogy a kistelepüléseken is biztosítani kell a bolthálózatokat, ezt kell valahogy összegyógyítanunk, illetőleg a hátrányos helyzetű kistérségekben, a Belügyminisztérium irányításával elindult az a program, hogy célozottan, kormányzati támogatással kell megteremteni azokat a kis ökoszisztémákat, amelyek alapvetően élelmiszerellátásra épülnek vagy kézművesipari termékek előállítására. Nem véletlen, hogy a digitális termelői piac együttműködési megállapodást kötött a Belügyminisztériummal.

Mennyi ennek a rendszernek az a része, ami távoli kereskedelmet is képes kiszolgálni? És mennyi, amelyik helyben termelt árut a helyi piacra juttat el?

Vannak logisztikai szoftverek, amelyek ezt optimalizálják. A rendszerváltás után Magyarországra érkező nagy láncok azzal tudtak eredményesebbek lenni, mint a magyarországi szervezetek, hogy jobb logisztikai rendszerük volt, magyarán: jobban tudták optimalizálni, hogy honnan, milyen mennyiségben, hogyan szállítják le. Ez utána az árban is meg a minőségben is megjelent. Ezzel kell felvenni a versenyt. A logisztika vastörvényei azt mondják, hogy rövid ellátási lánc, tehát kevés közvetítő legyen.

Be akarnak-e a termelők kapcsolódni egy olyan rendszerbe, aminek a lényege a digitalizáció, vagyis lehet látni, hogy miből mennyit, mikor, milyen biztonsággal, milyen minőségben termel, vagyis teljesen átlátható lesz ő is? Akarják ezt?

Akarják. Nem is tehetnek mást, ha elmegy ma vidékre, akkor azt látja, korosztálytól függetlenül, hogy precíziós mezőgazdaságról beszélnek, talajwebről beszélnek, meteorológiai modelleket alkalmaznak, drónt alkalmaznak. A magyar mezőgazdaság akkor tud versenyképes lenni, ha ezeket beengedjük. Ma már az nem kérdés, talán ebben a borászok jártak leginkább az élen, hogy ma úgy tudok eladni bort, ha be tudom azonosítani, ki a termelő. Még messze vagyunk attól, hogy amikor paradicsomot veszek, akkor lássam mögötte, aki azt termeli, de egyre jobban előjönnek a termelők, és ez így helyes.

A kis- és közepes vállalkozások is fogékonyak erre a rendszerre? Ott nem az még a probléma, hogy ő is szeretne egy traktort, csak nem számolja ki, hogy az ő földje azt nem tudja kitermelni? Akkor miért szeretne drónt?

Azért szeretne drónt, mert szeretne hatékonyan termelni, és ez már nem kérdés, inkább azt kérdezik meg, hogyan lehet úgy összeszervezni, hogy hatékony legyen a beszerzés. Van egy zsinórmérték, ez a DESI-index, ami az európai uniós tagállamokat méri digitális ökoszisztéma-fejlettség tekintetében. Nagyon sok helyen szépen haladunk előre, de ahol kicsit le vagyunk maradva, az a legnagyobb magyar foglalkoztatói kör, a magyar kkv-k adathasználat. Jöttünk előre, ketten voltak mögöttünk, most már öten vannak: Románia, Bulgária, Szlovénia, Szlovákia és Ciprus. A kormányzat az elmúlt időszakban meglátta azt, hogy a gazdaságélénkítésben van a hagyományos eszközrendszer, beruházáspolitika, adminisztratív tehercsökkentés, és van egy új dimenziója a digitális gazdaságban, amikor az adatvagyont elkezdjük aktiválni. Az adatvagyonnak van egy közpolitikai része, amikor az állami adatvagyont aktiválom, és ezzel adminisztratív terhet csökkentek, de van egy másik, amikor a kkv saját maga használja a beszerzéshez, termeléshez és az értékesítéshez a saját adatai alapján. E tekintetben kulturális lemaradás van Magyarországon, és ez az agrárvállalkozásokra is igaz. Tehát az egyik legfontosabb feladata minden nagy stratégiának, hogy a magyar kkv-k európai szinten mérhető módon használják a saját adataikat és igényeljék ehhez a közadatokat.

A saját adataik hol termelődnek?

Náluk.

Az a saját adat, amikor megnézi, hogy mit vetett, milyen magot, mennyi eső volt, milyen hőmérséklet?

Így van, erre már vannak applikációfelületek. Mi ösztönözzük és az ITM nagyon sok projekten keresztül támogatja ezeket a felületeket, ahol ezeket kényelmesen tudja használni a gazdálkodó. Az információk rendelkezésre állnak, a nagy tudomány, hogy ezt összehúzzuk, jogtisztán és érthető módon, és utána modelleket alkossunk rá. Vannak olyan gyártó cégek, amelyek ezt teszik, a probléma az, hogy ezzel folyamatosan az adatvagyont kiszervezik a magyar joghatóság alól. A NAVÜ a világon először pont azért jött létre, mert örülünk, hogy használjuk az adatot, de minél inkább látjuk az adat gazdasági fontosságát és értékét, van egyfajta öntudatra ébredés, és azt mondjuk, hogy a közösség, az egyén, a vállalat és végső soron a nemzet, az állam ezt a fajta adatvagyonát lehetőleg saját szabályai szerint tudja hasznosítani.

Mi számít adatnak?

Az adatnak sokfajta definíciója van. Az adat alapvetően információ, lehet adott esetben szöveges, számszerű, térinformatikai vagy grafikai adat is. Magyarországon az adatoknak mind a fizikai, kiberbiztonsági, mind pedig jogi védelme magas szinten van. Az újdonság az az, hogy bizonyos mennyiségű adat után inkább a gazdasági hasznosítás a fontos. Nemcsak a hazai, hanem minden nemzeti jogrendszer felkészületlen volt e tekintetben. Ezt ismerte föl a magyar kormány, és a mesterséges intelligencia stratégiában azt mondta, hogy be kell indítani az adatgazdaságot. Ennek két előfeltétele van. Definiáljuk, hogy az adatvagyonnak mi a jogi természete, erre az a mi válaszunk, hogy ez egy újszerű, jogászi szakkifejezéssel élve egy sui generis magánjogi jószág, ami más mint a dologi jogi vagy a társasági részesedés. A műhelyviták el fognak oda jutni, hogy még ebben a parlamenti ciklusban érdemi vita lehet erről. A másik, hogy legyen egy olyan alanya a magyar közigazgatásnak, ami ezzel foglalkozik, erre jött létre a NAVÜ.

Ha jószág, akkor kell hogy valakié legyen. A gépé, amely az adatot automatikusan generálja? A gép tulajdonosáé? A gépben lévő program tulajdonosáé? Kié?

Nyilvánvalóan itt osztott jogok jönnek létre, nem lehet azt mondani, hogy kizárólag valakié. A közadatvagyonnál egyszerűbb helyzet, hiszen az állam alkalmazottja egy állami eszközön és állami platformon hozta létre. Amikor adott esetben egy gazdálkodó a saját termőhelyén hordja föl az adatot, de az egy meghatározott cég traktorján meghatározott cég applikációjára tölti föl, ami egy negyedik cégnek a felhőjébe történik és utána egy ötödik cég arra csinál egy modellt, na ez az adatgazdasági tudásközpontnak az egyik legnagyobb feladata, hogy ezt le kell szépen szálazni. Ezt az ökoszisztémát most tervezzük meg. Magyarország ebben élen jár, mert mi tesszük föl először jól ezeket a kérdéseket, és ha itt erre mi jó válaszokat adunk, akkor piaci előnyünk lehet, az adatintenzív vállalatoknak nagyjából egy olyan jó országa lehet, mint a bankrendszernek volt évszázadokig Svájc.

Ha ez egy állami rendszeren belül van, akkor az államnak azt valahogyan biztosítania kell, hogy a területén élő más polgárok is ehhez valahogy hozzájussanak. Ez a feladat?

Abszolút, így van, ez egy egyre hangsúlyosabb közfeladat. A parlament elfogadta a 2021. évi 91. törvényt a nemzeti adatvagyonról, létrejön a nemzeti adatvagyon tanács mint kormánybizottság, és pont ezt a fajta tájékoztatási kötelezettségnek való megfelelést teszi lehetővé. Van egy primer meg másodlagos meg harmadlagos hasznosítása ezeknek az adatvagyonoknak, sőt, azt is tudnunk kell szabályozni államon belül és kívül is, hogy az adatvagyonokat hogyan lehet összekapcsolni, mert az igazán nagy truváj és érdekesség, amikor elkezdek több adatot, adatkészletet összekapcsolni és abból csinálok bizonyos értelemben modelleket és közgazdasági megoldásokat.

Mekkora az a kritikus tömeg például a mezőgazdaságban, amire már azt lehet mondani, hogy el lehet gondolkozni az értékén?

Van az adatkészleteknél egy olyan kritikus tömeg, amikor már forgalomképes. Van az adat mint elemi egység, és utána van egy kritikus tömeg, ami elkezd önmagában a piacon forgalomképessé válni. A közgazdaságtani hasznosítás fogja azt megmondani, hogy ez egy olyan mennyiségű adat, amelyet tudok hasznosítani. A magyar adatkészlet innen nézve soknak tűnik, de nemzetközi összehasonlításban bizonyos adatkészletek kicsik, azért kezdtünk el például V4 együttműködésben adatokat összedobni, mert talán V4 vonalon például össze tudunk olyan homogén adatkészleteket rakni, amelyre nagy, mesterséges intelligenciákat úgy tudunk rárakni, hogy még jobb megoldásokat tudnak kihozni, mintha csak a magyar adatkészletre raknák rá.

Mezőgazdasági termelés esetén ez nagyon kézenfekvőnek tűnik, mert a határokat a szél meg a csapadék nyilván nem ismeri, de máshol is lehet például V4-es együttműködésben adatokat rendszerezni?

Persze, népegészségügy, logisztika, közlekedés, környezetvédelem. Szinte alig van olyan ágazat, lássuk tisztán, hogy a Kárpát-medence ezer évig egy földrajzi és történelmi egység volt. A magyar vízügyi szabályozás például értelmezhetetlen a Kárpátok természetes vízgyűjtő határvonala nélkül. Az Európai Unió elmúlt időszakában az egységes statisztikai adatgyűjtés miatt homogenizálódtak az adatok, ez egy nagyon jó táptalaj, itt van is bizalom. Az európai adattéren belül az egyik probléma a politikai bizalom, hogy ki mire használja a nap végén a közös berakott adatot. A V4-en belül a kormányzati együttműködés megalapozta azt a politikai bizalmat, hogy bátran adunk egymásnak adatot és össze tudjuk rakni a készleteinket.

Az számít, hogy az adat keletkezésének pillanatában az emberi manipulációtól mentes legyen?

Itt arról van szó, hogy keletkezik egy adat, és ki az, aki rendelkezhet afelett, hogy az az adat hova jut el és azon belül milyen szinten történik anonimizálás. A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség kezdettől fogva szorosan együttműködik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal, tehát addig tud menni a kezdeményező adatvagyonkezelés, amíg a NAIH nem mondja azt, hogy behajtani tilos. Az egészségügyben nagyon sok ilyen tilalmi zóna van, illetőleg folyamatosan beszélni kell a hozzátartozóval, az intézménnyel, a beteggel, hogy a saját adatát anonimizált vagy nem anonimizált módon mennyiben engedi használni általában azért, hogy attól jobb legyen az egészségügyi ellátás és hatékonyabb legyen az ágazati működés. Pont erre adnak választ azok a modellek, amit a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség kidolgoz, hogy legyen az tiszta, hogy meddig a beteg joga dönteni a tekintetben, hogy milyen adatról hogyan rendelkezik és hol van az, amikor az intézmény akár aggregáltan statisztikai adatot szolgáltat.

Van-e olyan nemzeti hálózatunk, ami garantálja azt, hogy az adat, ami nálunk keletkezik, nem járja be az egész világot?

Ez egy vegyes rendszer. Vannak olyan szakmai szervezetek, amelyek ezt garantálják maximális kíberbiztonsági szempontból védve, jó architektúrával, a kormány nem kevés pénzt áldoz arra, hogy ezek a gépparkok rendelkezésre álljanak. Ezenkívül természetesen vannak olyan rendszerek, amelyek kormányzati felhőbe vagy akár magánfelhőbe is fölmennek. Az internet alapvetően nem államok által működtetett nagy, globális rendszer, hanem ott inkább a magánszereplők dominálnak, tehát állami, közösségi, vállalati és magánadatok is magánrendszerekbe jutnak fel. Pont az egyik ilyen érdekes felvetése ennek az adatvagyon-használatnak, hogy a felhasználó elkezdjen arról rendelkezni, hogy nem szeretné, ha ebbe a felhőbe felkerülne, ha ezen a hálózaton hozzáférhetővé váljon ez a fajta adat.

Ha én az ügyfélkapumban egy gmailes címmel lépek be és oda kapom a visszaigazolást, akkor ezzel hozzájárultam ahhoz, hogy a Google felhőjébe kerüljön az én adatom, ami egy állami rendszerben is benne van. Az iszonyú kulturális ugrás lesz, amikor az emberek ezen kezdenek el gondolkodni, nem?

Bem kell feltétlenül rögtön ezen gondolkodni az embernek. Az embereknek egyébként egyre inkább fontos a biztonság. Az elmúlt tíz év egyik nagy igazsága az volt a digitalizációnak, hogy adatot, hozzáférést, információt adok a kényelmi szolgáltatásért. Túl vagyunk az aranykoron, egyre többen akarják az én információimat és adatomat, és egyre több visszaélésveszély van. Itt jön be az államnak a fogyasztóvédelmi, vagy ha tetszik, szuverenitásvédelmi szerepe, hogy ezt valamilyen szinten tudjuk regulázni. Ez egy globális vita. Minden nemzetállam küzd azzal, hogy egy globális szereplő bejön, és átveszi az adatot. Onnantól kezdve az a fajta állami védelem, ami az állampolgárokat és a vállalatokat megilleti, megszűnik. A dolog úgy működik, ha az állam tud jó szolgáltatást adni, akkor az állampolgárok meg a vállalatok azt mondják, hogy köszönöm, és nagyon örülök, hogy van ilyen magyar megoldás. A nagy, globális felületeken egy karbantartott, tisztított, közösségi alkotással folyamatosan mélyített adatbázis jön létre, és egy idő után már kritikussá fog válni, hogy a végén csak ez a globális platform van, és egyszer csak az a globális platform azt fogja, hogy jó, akkor holnap 12 órától én ezt fizetőssé teszem…

Ott állunk megfürödve, mert nincs másik vagy olyan, amelyik működőképes lenne?

Erre készülni kell, és erre az államnak kell készülni. Ezekre a válaszokat nekünk kell megtalálni, és ezen mi dolgozunk, hogy jó, versenyképes állami válaszok legyenek.

Van az állam iránt olyan mértékű bizalom, hogy az adatomat, még akkor is, ha az ő megoldásai kicsit fapadosabb, inkább neki adom?

Minden európai tagállam sokkal-sokkal több fékkel, ellensúllyal, alkotmányos garanciával rendelkezik, mint ezek a nagy, globális szolgáltatók. Egy viszont tény, és e tekintetben az állami közszolgáltatásnak haladnia kell, amikor azt mondjuk, hogy digitális államkormányzás, akkor minden állampolgár ugyanolyan eljárásban részesüljön, és ha lehet, tartózkodó legyen az állam. Ahhoz szokott hozzá ma egy állampolgár a digitális szolgáltatások világában, hogy kezdeményező a szolgáltató és személyre szabott, ha rákeresek egy kerti székre, napernyőkkel találkozom napokig a kereső programon. Ez megszűnik, és ha én beadok egy építési hatósági engedélyt, akkor az államnak nagyon sok olyan információja van, ami engem tudna támogatni. Ezen dolgozunk, hogy ezeket tudjuk adni. Nézzük meg, régen, ha azt mondták volna, hogy majd a NAV kiszámolja neked az adódat, azért lett volna egyfajta gyenge szorongás….

Említette a visegrádi országokkal való együttműködést, ami jól működőnek látszik, de azt is, hogy az Európai Unió nagy rendszerében ez nem feltétlenül lesz így. Mi a probléma az Európai Unióval?

2020. február 19-én a Von der Leyen-bizottság meghirdette a digitális napirendet, de az látszik, hogy sok periférikus kérdéssel foglalkozik. Négy dologban van vita az Európai Unióban. Az első, hogy ki szabályoz, és ő azt mondja, hogy ez egy új természetű jószág, majd ő szabályoz. De nagyon heterogén az egyes országoknak az évszázadok alatt kialakult polgárjogi berendezkedése, és szerintem nem helyes, hogy az Európai Unió azt mondja, hogy ő akarja szabályozni. A második probléma tulajdonképpen ez az open data versus adatvagyonhasználat. Mindenhol mondják, hogy a tagállamok által közigazgatás keretében előállított adatvagyon felett egyfajta uratlan jószágként rendelkezés joga nincs a tagállamnak, és mindenkinek szabadon hozzáférhető. Nyersen fogalmazva ez adatkommunista utópia. Addig marad tiszta az adatvagyon és addig van karbantartva, amíg egyértelmű gazdasági modell van mögötte. Mi azt mondjuk, vannak olyan adatkészletek, amelyeket meg kell osztani, hozzáférhetővé kell tenni, de azért azt ne mondjuk ki, hogy az adatvagyont, ha állam által előállított, automatikusan át kell adni. Ez egy nagy kulturális vita, és azért ébrednek a tagállamok. A harmadik probléma, hogy megjelent a horizonton egy adatkormányzási szabályozás, amely egyfajta platformpluralizmus-tilalmat szeretne bevezetni: ha az Európai Unió egy adatkezelési platformot kifejleszt, akkor lesz szíves az összes tagállam behajolni alá, ami azért a nap végén azt fogja eredményezni, hogy egy digitális államkormányzási logika szerint európai egyesült államok jön létre, amire tudomásom szerint nincs felhatalmazása a brüsszeli bürokratának. A negyedik, klasszikus brüsszeli hiba, hogy a magyar jogalkotásról szóló törvény egyértelművé teszi, hogy adott törvénynek adott ágazatról vagy adott jogi entitásról vagy fogalomrendszerről kell szólnia. Brüsszelben van egy ilyen kényszeresség, hogy elővesznek egy témát, jelesül a digitalizációt, adatszabályozást, és akkor befűznek egy más közpolitikai logikát, az open societyt, amit nem nagyon tudjuk pontosan, hogy mit jelent, de a lényeg, hogy itt semmi keresnivalója nincs. Ez a négy alapvető probléma, ami előre vetül, és a NAVÜ-nek vagy a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpontnak feladata – közel ötven nemzetközi, tagállami szervezettel vettük föl a kapcsolatot –, hogy értelmezzük együtt, hogy mit gondolunk adatvagyon-hasznosításról, adatvagyon-fogalomról, és közös tagállami akarattal el lehet magyarázni a brüsszeli kollégáknak, hogy amit akarunk, megosztunk és meg is fogunk osztani, de a saját józan érdekünk és eszünk ellen nem fogunk dolgozni.

Ki kezeli Magyarországon adatvagyonnal? Mert az Adatvagyon Ügynökségnek a nevében is benne van, az egy ügynökség, nem hatóság.

Így van, nagyon fontos dolog volt, amikor létrejött a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség, hogy mi nem vonjuk el az adatkezelőktől, az adatfeldolgozóktól és az adatgazdáktól az adatkészleteket, hanem ennek egyfajta minőségbiztosítását és hozzáférhetőségét tesszük lehetővé. A NAVÜ egységes sztenderdeket alakít ki, ha jön tájékoztatási igény, akkor ennek legyen egy egyértelmű eljárásrendje az Adatvagyon Tanács közreműködésével, hogyan lehet ezt az adatigényt kielégíteni, de mindenkinél marad a saját adata. A NAVÜ egy nagy koordinatív szervezet, nem véletlenül ügynökség a neve, semmifajta állami erő ilyen értelemben nem jelenik meg.

Hol van a rendszerben az Innovációs és Technológiai Minisztérium és hol van a rendszerben a Miniszterelnökség mint nagy adathasználó?

A kezdetektől fogva három tárca jelent meg az adatkezelés tekintetében, a Belügyminisztérium, amely az e-közigazgatásért, illetve kíberbiztonságért felel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amelyhez a technológiai fejlesztés a kormányon belül tartozik, és a miniszterelnöki kabinetiroda jelenítette meg azt a nagy közpolitikai megfelelési mezőt, ameéy érdemben dolgozik az adatvagyon ügyén. 2020. szeptember 9-én fogadta el a kormány a mesterséges intelligencia stratégiát, rá két hétre már létrejött a NAVÜ, egy száz fős szervezet, debreceni alközponttal, komoly számító és elemző kapacitással. Eljött az az idő, hogy előreláthatólag szeptember elsején annyiban a három tárca közötti feladatmegosztás megváltozik, hogy eddig az ITM helyett a kabinetiroda fogja felügyelni első helyen a NAVÜ működését, és a közadatvagyon, közadatkataszter, önkormányzati közadatkataszter alapvetően a NAVÜ feladatkörébe kerül. Napokon belül indul a közadatportál, ahol ezt az állampolgárok láthatják KSH-s adatmezőkkel, az adatgazdaság, amely a magángazdaság adatforgalmát szabályozza, sztenderdeket alakít ki. A közgazdasági modelleket a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont állítja fel, amely az ITM felügyelete alatt működik, és azt szolgálja, hogy a magyar kkv-kat rábírjuk, hogy használja az adatvagyont.

Végül egy gyakorlatias kérdés: ha van egy olyan állampolgár, aki az ország valamelyik részén akar egy ingatlant vásárolni, bármilyen állami adatbázisban kaphat ahhoz segítséget? Tud olyan adatsort találni, ami meg tudja mondani, hogy mennyi volt tavaly, tavalyelőtt, milyenek ott a körülmények? Mert ez egy ilyen jól hasznosítható módszer volna.

Abszolút. Ha szeretnék venni, mondjuk, egy kistelepülésen egy hétvégi tartózkodásra alkalmas házat, szeretnék látni sok mindent, ki a szomszédom, hogy működik a vízellátás és így tovább. Ez az információ rendelkezésre áll, ezt tudja támogatni a Lechner Tudásközpont rendkívül nagy jelentőséggel bíró és nagyon szépen karbantartott adatkészletrendszere. Ezzel együtt nyilvánvalóan a kormány nemcsak külső igényeket, hanem belső igényeket is ki tud szolgálni. Azt mondja például a Külügyminisztérium, hogy jönnek a beruházási igények, és tessék feldolgozni minden elérhető állami adatot a tekintetben, hogy én a beruházónak vagy befektetőnek mit tudok adni, milyen ingatlan tudok ajánlani, foglalkoztatáspolitikai adatok, klimatikus adatok, infrastrukturális fejlesztési adatok és így tovább, és nyilvánvalóan a következő lépés, hogy akár magánszemélyeknek is ezt a fajta szolgáltatást ki tudom építeni.

Ha a magánszemély akar alapítani egy üzemet, meg tudják neki mondani, hogy 30 kilométeres távolságon belül 12 mérnök van, 27 géplakatos van, ezek helyben laknak, nem kell az utaztatásukkal foglalkozni?

Ilyen szintig el kell jutnunk. Ezt holnap nem fogjuk tudni, de a rendszerben ez benne van Ehhez kell egyértelmű jogi környezet, de a NAVÜ egy éven belül erre képes tud lenni. Szerintem nem úgy jó ezt fejleszteni, hogy egy állampolgár bemegy és akkor mint egy méretes szabóság, kialakítom ezt az adatkészletet, hanem előre tudjuk, hogy egy ingatlanvásárlásnál vagy egy beruházásnál mi az okszerűen felmerülő adatigény, és arra kell csinálni egy csomagot, hogy várhatólag erre vagy kíváncsi és akkor ezt tudjuk biztosítani számodra. Ez szerintem egy szép feladat, és azért haladunk ilyen tempósan, mert ez egy nagyon jó versenyelőny, ha a magyar közigazgatás ezt elő tudja állítani és elő is fogja tudni állítani.