Több mint harminc költemény között az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású közéleti versét is tartallmazza Kemény István közelmúltban megjelent "A királynál" című verseskötete. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András kérdezte Kemény Istvánt.
"Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes" címmel Kondor Vilmos, a Budapest Noir szerzőjének öt novellláját jelentette meg az Agave Kiadó. A Gordon Vilmosról szóló kis történetekről Oláh András kérdezte Gyárfás Dorkát, az Agave Kiadó munkatársát. Kondor Vilmos "Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes" című novelláskötetéről Gyárfás Dorkát, az Agave kiadó munkatársát hallották.
Kiss Tibor, a Quimby együttes frontemberének több mint két és félévtizedes képzőművészeti munkásságát foglalja össze a Bookline Kiadó közelmúltban megjelentetett "Neonradír" című képzőművészeti albuma. A kötetről Oláh András kérdezte Kiss Tibort. Kiss Tibort, a "Neonradír" című album alkotóját hallották.
Teljes képet ad a magyarok szerepléséről a Magyarok az Olimpiai Játékokon 1896-2012 című könyv - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság által kiadott kötetről Aján Tamás főszerkesztő, a MOB tiszteletbeli főtitkára. A riporter Farkas Dávid.
Malgot István szobrászművész a magyar népművészet, a roma kultúra és a természeti népek ilhette életművét mutatja be színvonalas kiadványban Götz Eszter "Teremtett lények" című kötete, amely a közelmúltban jelent meg a Kláris Kiadó gondozásában. A kiadványról Oláh András kérdezte Malgot Istvánt.
Az 1800-as évek végén egy rejtélyes alak a Ganz-Buda gyár legújabb fejlesztését felhasználva akarja porrá zúzni Belgrádot, a Dunai Konföderáció fővárosát. A kilátástalan helyzetből csak egy ifjú katonatiszt, Kossuth Csaba jelenthet kiutat Pintér Bence és Pintér Máté alternatív történelmi akcióregényében. "A szivarhajó utolsó útja" című könyvről, amely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg, Oláh András kérdezte Pintér Bencét.
A magyar államadósság felhalmozódásának történetét dolgozza fel 1956-tól a rendszerváltásig Mong Attila újságíró "Kádár hitele" című kötete. A Libri Kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András kérdezte Mong Attilát.
Egy fiatal joghallgató nő az anyasággal kapcsolatos vívódásait meg nem született gyermekének írt levelei formájában dolgozza fel Galgóczi Dóra "Megszülethettél volna" című regénye. A Corvina Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent kötetről Oláh András kérdezte Galgóczi Dórát.
Az Osztrák-Magyar monarchia korának polgáriasodását és politikai szimbolikáját is vizsgálja Gerő András történész "Szétszakított múlt" című kötete, amely a közelmúltban jelent meg a Habsburg Történeti Intézet gondozásában. A kiadványról Oláh András kérdezte Gerő Andrást.
19 kiemelkedő zenész pályafutásán keresztül mutatja be a dzessz műfaját a kezdetektől az 1950-es évekig Kerekes György "Jazz Portrék " című sorozatának 1. kötöte, amely nemrégiben a Törökbálint Kiadó gondozásában jelent meg ismét. A nagy sikerű dzsessztörténeti kiadványról Oláh András kérdezte Kerekes Györgyöt.
A 20. században a nemek viszonyának és a család szerepének megváltozását is vizsgálja Szendi Gábor pszichológus "A nő élete - Mit hoz a jövő?" című kötete. A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent kiadványról Oláh András kérdezte Szendi Gábort.
Jókai Anna 80. születésnapja alkalmából született meg az Éghajlat Kiadó gondozásában "A szeretet túlcsordulása - Annától Annának" című kötet, amelyben 250 szerző, köztük neves művészek és közéleti személyiségek köszöntik fel a Kossuth-díjas írónőt. A megjelenés alkalmából Oláh András kérdezte Jókai Annát.
Maratoni futásai kapcsán született meg Murakami Haruki japán író eddigi leszemélyesebb önéletrajzi írása, amelyet "Miről beszélek, amikor futásról beszélek?" címmel a közelmúltban jelentetett meg a Geopen Kiadó. A kötetről Oláh András kérdezte Rácz Pétert, a kiadvány szerkesztőjét.
Az utóbbi évek legsikeresebb futballklubjának titkait és játékosait mutatja be Graham Hunter a Barca - A világ legjobb csapatának története című könyvében. A magyar kiadást a barcakonyv.hu oldalon összegyűjtött 99 videó teszi még érdekesebbé. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent kötetről Kaposi Dávid kérdezte Nagy Ádámot, az egyik fordítót.
Két fiatal lány a lakókörnyezetükben tett felfedezőútjait örökíti meg Szécsi Noémi "Mandragóra utca 7." című mesekönyve, ami a közelmúltban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A kötetről Oláh András kérdezte Szécsi Noémit.
"Játszd újra, Diane" címmel a közelmúltban jelent meg Diane Keaton amerikai színésznő őszinte és sok iróniával teli önéletrajzi kötete a Kossuth Kiadó gondozásában. Az Annie Hall és megannyi Woody Allen film sztárjának életét bemutató könyvről Oláh András kérdezte Tímár Ritát, a Kossuth Kiadó munkatársát.
A II. János Pál pápa ellen elkövetett 1981-es merénylet kapcsán a Vatikán és a keleti blokk titkosszolgálatainak összeesküvését vizsgálja Tarjániy Péter és Dosek Rita "A pápa emberei" című történelmi akcióregénye. A Libri Kiadó gondozásában megjelent kötetről Oláh András kérdezte Tarjányi Pétert.
Egy évvel a nagysikerű első rész megjelenése után, a Kiscsillag, a Tankcsapda, a Belga és Péterfy Bori által ihletett novellákkal jelent meg Felhőjáró Baksa-Soós Attila "Rock-litera" című könyvének 2. kötete. A Silenos kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András kérdezte a szerzőt.
A lovas nemzet, a találékonyság és a sírva vigadás is szerepel azok között a sztereotípiák között, amelyeket Lackfi János író feldolgoz közelmúltban megjelent "Milyenek a magyarok?" című kötetében. A Helikon kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András kérdezte a szerzőt.
Don Piper amerikai babtista lelkész halálközeli élményét és annak életére gyakorolt drámai hatásait mutatja be a szerző és Cecil Murphey "90 perc a mennyországban" című kötete. A 21. század kiadó gondozásában megjelent kötetről, amely több évig szerepelt a New York Times bestseller listáján, Oláh András kérdezte Osváth Rolandot, a kötet egyik lektorát.