Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
Néhai elődjének, Legányi Norbertnek állított emléket Várszegi Asztrik bencés szerzetes, nyugalmazott pannonhalmi főapát Az én feladatom az, hogy átvezessem a rendet a Vörös-tengeren – Legányi Norbert pannonhalmi főapát küzdelme a kommunista államhatalommal (1958–1969) című kötettel. Munkája egyik legfontosabb forrása a főapát naplója volt, de áttekintette a hivatalos levelezéseket is - mondta az InfoRádiónak Várszegi Asztrik, akivel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Nem maradnak újdonság nélkül a magyar Harry Potter-rajongók: az Animus Könyvek hamarosan két új, a varázsvilág ihlette kötettel jelentkezik. A hivatalos Harry Potter-sütiskönyv 43 Roxfort inspirálta receptet kínál, míg a Harry Potter – Varázsigék és bájitalok könyve a mágia világába kalauzolja az olvasókat. Marosi Lászlót, az Animus Könyvek kiadói igazgatóját hallják.
A balatoni nyár hangulatát idézi a Borsa Brown művésznéven alkotó Szobonya Erzsébet legújabb regénye, a Balatoni bókok. A történet középpontjában Franciska és egy régi ismerős, Brian találkozása áll, kapcsolatukat azonban nemcsak a szerelem, hanem váratlan titkok és rejtélyes események is próbára teszik. Az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőjével Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A végzetes szerelem, a spiritualitás és a reinkarnáció a témája Pomázi Adél Egy jósnő vallomásai című kisregényének, amely a Parnasszus Könyvek kiadásában jelent meg. A kötet szerzőjével Rozgonyi Ádám készített interjút.
Nagyanyám könnyebb álmot ígért – Női sorstalanság címmel jelent meg Scheer Róbert dokumentumregénye. A kötet egy megrendítő családtörténeten keresztül mutatja be egy holokauszttúlélő nő személyes visszaemlékezéseit, valamint a túlélés és az újrakezdés erejét. A kiadványról Rozgonyi Ádám készített ajánlót.
A Kitelepítés sok olvasó számára meghatározó könyvvé vált – mondta az InfoRádiónak a regény szerzője. Visky András hozzátette: az olvasótalálkozókon is rendszeresen találkozik ezzel a visszajelzéssel. Az író ugyanakkor úgy véli, hogy a tavaly ősszel megjelent Illegalisták várhatóan nem múlja felül debütáló regényének sikerét. Rozgonyi Ádám interjúja.
A húszas éveik végén járó, útkereső fiatalok generációs élményeiről, a magányáról és a valódi kapcsolódás nehézségeiről szól Adorjáni Panna Körbe című debütáló regénye, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Almásy Aladár 80. születésnapjának alkalmából rendez tárlatot a K.A.S Galéria, amely az elmúlt évtizedekből, műfajokon átívelő alkotásokat mutat be. A szerdától két héten át látogatható kiállításhoz kapcsolódik egy rendhagyó kiadvány is, amely a művész leltárjából készült. A tárlatról és a kötetről Rozgonyi Ádám kérdeze Almásy Ivort, a Munkácsy Mihály díjas-képzőművész, Almásy Aladár fiát.
A Libri Kiadó gondozásában jelent meg a magyar származású, Kanadában született és Nagy-Britanniában felnőtt David Szalay Test című regénye, amelynek története egy magyar származású férfi életútját követi végig kamaszkorától az idős korig. Rozgonyi Ádám a kötet fordítójával, Barabás Andrással beszélgetett.
Tizennegyedik alkalommal vehetik kézbe az olvasók a Balaton Gasztrokalauzt. Az idén 50 éves Magyar Konyha kiadványa megújult formában, a korábbi évek szerkesztési elveit megtartva, de a válogatást szűkítve jelent meg. Részletek Rozgonyi Ádámtól.
Az MMA Kiadó és a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet közös gondozásában jelent meg A magyar fotóművészet háromszáz alkotója című hiánypótló album, amely a művészeti ág csaknem kétszáz éves hazai örökségének első, igazán nagyívű, a stílusirányzatokra is kiterjedő áttekintése. Rozgonyi Ádám kérdezte Bán András műkritikust, a kötet egyik szerkesztőjét.
A természetgyógyászat legfontosabb elméleti és gyakorlati ismereteit foglalja össze A természetgyógyászat alapjai című könyvében Császi András. Az Okj Szakkönyv Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőjét Rozgonyi Ádám kérdezte.
A tiszteletes három lánya címmel jelent meg Szűcs Kinga önéletrajzi ihletésű könyve a Felhő Café Könyvek kiadásában. A családregény története a ’70-es, ’80-as évek Romániájában játszódik, és egy magyar református lelkész család életét követi, mégpedig a legkisebb lány nézőpontjából. A szerzővel Rozgonyi Ádám készített interjút.
Egy fiatal nő sorsfordító, misztikus történetét meséli el a Ház a kelta keresztnél című regény, amely Anglia egy félreeső részén játszódik – mondta az InfoRádiónak a szerző. Hegedűs Noémivel Szabó Gergő készített interjút.
Hogyan idézhet fel egyetlen illat múltbeli élményeket, érzéseket? Miként kapcsolódnak össze a szagok a személyes identitással? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keres válaszokat Molnár Éva A láthatatlan gyógyító – Az illatok terápiás ereje című könyvében. Az Inda Press kiadásában megjelent kötet szerzőjével Rozgonyi Ádám készített interjút.
Elsuhanó, egymásba fonódó sorsok a pesti zsidónegyedből – vágyak, titkok és egymásba kapaszkodó életek rajzolódnak ki Szántó T. Gábor legújabb kötetében, melynek szereplők akár menekülnének, akár otthonra találnak, történeteik szorosan összefonódnak. A Nem alszik, nem szunnyad című kötetet a Gondolat Kiadó jelentette meg. A regény szerzőjével, Szántó T. Gáborral, Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A Kieselbach Galériában látogatható a Budapest a festők szemével című tárlat, amely csaknem másfél évszázad művészetén keresztül mutatja meg a főváros változatos arcát. A kiállítás anyagához egy reprezentatív kötet is kapcsolódik. Rozgonyi Ádám kérdezte Molnos Pétert, a tárlat kurátorát.
A Pagony Kiadó gondozásban jelent meg a Teknősidő című könyv, amely személyes hangvételű történetein keresztül az idő múlását, az emlékezés természetét és a generációk közötti kapcsolatokat állítja középpontba. Rozgonyi Ádám kérdezte a kötet szerzőjét, Gimesi Dórát.
Anyák napjára jelent meg Cserna‑Szabó András új regénye, az Anya csak egy nincs, amely a szerző eddigi pályáján is kivételesen személyes hangú könyv. A családi emlékezet, az anyaalakok sokfélesége és a múlt sötétebb rétegei egyszerre jelennek meg a humorral és öniróniával átszőtt, részben autofikciós történetben. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőjét Rozgonyi Ádám kérdezte.