Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
Amrita Sher-Gilt a legnagyobb festőművészüknek tartják az indiaiak, pedig a kivételes tehetségű, botrányos életű festőnő Budapesten született, és itt is halt meg. Huszonnyolc évesen vesztette életét egy heveny lefolyású betegségben, és halálát ugyanúgy mendemondák övezik, mint életének számos történését. Alfredo de Braganza kötete sodró lendületű regényben mutatja be a művész kalandos életét. Az Európa Kiadónál megjelent könyvről Seres Gerda kérdezte Körösi Ivett fordítót.
A kétszáz éve született Arany János verseiből jelentetett meg sajátos válogatást a Móra Kiadó. Kemény Zsófi fiatal költő szedte egy csokorba kedvenceit és írt hozzá kommentárokat, hogy a fiatalok is szerethessék, érthessék, érezhessék Arany zsenialitását. Seres Gerda beszélt Kemény Zsófival.
Jeli Viktória és Tasnádi István író házaspár kisebbik gyermeküknek írt könyve, a "Dani és a megkerült születésnap" a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Az igaz történeten alapuló mese, azt az esetet meséli el, mikor Tasnádi Dániel skarlátos lett éppen a születésnapján. A könyvről és a kis főhősről Fehér Anna Magda kérdezte Tasnádi Istvánt.
A kortárs líra egyik jelentős alkotója, Takács Zsuzsa több évtizede ír - a versek mellett - prózát is. A sóbálvány című kötetbe a Magvető kiadó az Élet és Irodalom hasábjain tavaly megjelent tárcanovelláit gyűjtötte egybe. Ezekben mindennapjainkról, általános emberi problémákról ír, humorral, olykor groteszk módon. Seres Gerda beszélt Schmal Alexandrával, a kötet szerkesztőjével.
Vihardagály címmel jelent meg antológia a modern iraki kurd költészetből. Magyarországon alig ismerjük ezt az irodalmat, ez a kötet viszont metszetet ad a perzsa hagyományokból építkező, hazáját, identitását kereső költészetből - mondta Szőllőssy Balázs költő. Seres Gerda kérdezte az antológia fordító-szerkesztőjét. LE: Szőllőssy Balázs költőt hallották a Vihardagály című antológiáról.
A Napkút Kiadó gondozásában jelent meg Végh Nóra Csillagmesék című könyve, amely a tényleg az égitestek dinamikájából szövi meséit. Az asztrológus saját gyermekének mondta ezeket a történeteket, amelyeket később kötetbe rendezett. Seres Gerda beszélt Végh Nórával. LE: Végh Nórát, a Csillagmesék című könyv szerzőjét hallották.
A Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában jelent meg a Minden másképp van - Karinthy Frigyes összes fényképe című album, amelyben az írót ábrázoló fotográfiákat gyűjtötték össze. Seres Gerda kérdezte Kovács Idát, a kötet szerkesztőjét.
A gyermekkorba vágyódás regénye a Katalin utca, ahogyan Szabó Magda fogalmazott: "egyszerre valóság, egyszerre jelkép". A Jaffa Kiadó gondozásában a héten jelenik meg a kötet, amelyet idén még további kilenc követ, s ezzel - a centenárium alkalmából - összesen húsz Szabó Magda-könyv lát napvilágot. Seres Gerda kérdezte Jolsvai Júlia főszerkesztőt.
A megtalált tragédia - Rejtő Jenő emlékének címmel jelent meg Thúróczy Gergely kötete, amelyben a híres szerzőt övező legendáknak járt utána, és igyekezett alakját a tények alapján megrajzolni. A kötetet csütörtök este mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Seres Gerda kérdezte a szerzőt.
Egy ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán egy zakatoló vonaton találja magát, és Kalkuttába keveredik; a múltjáról viszont semmiféle információja nincs. Az Oroszlán Saroo Brierley valós történetét meséli el, a belőle készült mozifilmet - Nicole Kidman főszereplésével - a héten mutatják be a mozikban. Az Athenaeum Kiadónál megjelent kötetről Seres Gerda kérdezte Kal Pintér Mihály főszerkesztőt.
Sztálin lánya címmel jelent meg az Európa Kiadónál Rosemary Sullivan kötete Szvetlánáról, aki a Kreml kis hercegnőjeként élte végig röpke gyermekkorát, majd pedig fiatal nőként az Egyesült Államokba emigrált, és élete végéig nem szabadult apja tetteinek terhétől. A kötetről Seres Gerda kérdezte Turi Márton fordítót.
Az Agave kiadónál jelent meg magyarul Ted Chiang számos díjat elnyert novelláskötete az Életed története. A címadó novellát sokan ismerhetik, mivel ebből készült az amerikai Érkezés című mozi Amy Adams-szel a főszerepben. A kötetről Seres Gerda kérdezte Juhász Viktort, a novella fordítóját.
Ute Krause Muskétások című ifjúsági kötetének főhőse egy aranyhörcsög, aki A három testőr és D`Artagnan történetének nagy rajongója, és három frissen szerzett barátjával együtt hasonló kalandok sorozatát éli át. Kedves, humoros és fordulatokkal teli történet, amelyet már kisiskolások is szívesen olvashatnak vagy hallgathatnak. A Manó Könyvek gondozásában megjelent meséről Seres Gerda kérdezte Edinger Kata szerkesztőt.
Az első címmel jelenik meg a napokban a Menő Könyvek antológiája az első szerelmes vagy éppen kiábrándító intimitással kapcsolatos élményről. Dragomán Györgytől kezde Grecsó Krisztiánon át Háy Jánosig ismert szerzők novellái kaptak helyet a kötetben. Seres Gerda beszélt Csapody Kinga szerkesztővel. LE: Csapody Kingát, Az első című antológia szerkesztőjét hallották.
Egy kedves bábfiú, Kalimpa kalandjairól mesél a Pozsonyi Pagony kisiskolásoknak szóló kötete, amely a történetek mellett minden fejezet végén mozgásfejlesztő foglalkozásokat, játékokat tartalmaz. Varga Norbert gyógytornász és Stiglincz Milán - Győri Hanna szerkesztő segítségével állította össze a kötetet, amelyet ma több iskolában használnak, hiszen remek ötleteket adhat a gyerekeket átmozgató játékokhoz. Seres Gerda kérdezte az egyik szerzőt, Stiglincz Milánt.
Budai történetek elevenednek meg Verrasztó Gábor könyvében, A hűtlen szatócsné a Napkút Kiadó Budai históriák című, gazdagon illusztrált helytörténeti sorozatának kilencedik része. A kötetről Seres Gerda kérdezte a szerzőt, Verrasztó Gábort.
Mia Couto-t, a mozambiki irodalom nagy reménységét már régóta Nobel-esélyesként emlegetik. Magyarul az Európa Kiadó gondozásában jelent meg első regénye, Az oroszlán vallomása. A kötetről Seres Gerda kérdezte Pál Ferenc műfordítót.
Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály Facebook oldalára: esetlen alak mignonjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az áldozatnak nehéz, és a tettes felkutatása közben a többieknek sem könnyű a helyzete. Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve a kiskamaszoknak fordulatos regényt ígér; szülőknek, pedagógusoknak pedig némi betekintést a gyerekek iskolai mindennapjaiba, a zaklatásokba, és jó alkalmat kínál az erről szóló beszélgetésre. A Pozsonyi Pagonynál megjelent kötetről Seres Gerda kérdezte a szerzőt.
Egy fiatal tolmácsnő, a bevándorlási hivatal alkalmazottja egy egész éjszakát tölt a rendőrségen, amiért a párizsi metrón egy agresszívan viselkedő bevándorló fején széttört egy borosüveget. Az éjszaka jó alkalom, hogy átgondolja, mi is lehetett ennek a dühkitörésnek az oka. Az indiai származású Franciaországban élő írónő, Shumona Sinha Üssük agyon a szegényeket! című regényét saját munkája ihlette. A Valéry Larbaud-díjjal elismert kötet az erdélyi Bookart Kiadó gondozásában jelent meg. Seres Gerda kérdezte Ádám Péter fordítót.
Azok a régi csibészek - párbeszéd a rock and rollról címmel megjelent a magyar beat és rock legendáival folytatott beszélgetés-sorozat írott változata. Csatári Bence és Poós Zoltán a Cseh Tamás Program keretében faggatott ikonikus előadókat - a pályájukon túl a kádári rendszer könnyűzenére gyakorolt hatásáról. Seres Gerda kérdezte Csatári Bence történészt. LE: Csatári Bence történészt hallották.