A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
Generációk nőttek és nőnek fel a klasszikus királylányos meséken, melyek erkölcsi tanításai a bátorságról, jószívűségről és segítőkészségről szólnak. De hogyan közvetíthetők a 21. században ezek a fontos értékek a gyerekek nyelvén? A többi között ez is kiderül Szakács Eszter A zsémbes királylány című új kötetéből. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
"Álmaimban viszontlátlak" címmel jelent meg Leslie Schönbrunn új regénye, amely egy több szálon futó fiktív történetet tár az olvasók elé. Az egyik érdekes kérdés, amely felmerül a könyvben, hogy miként alakul át társadalmunk, ha egy félresikerült katonai kísérlet miatt többé már nem látunk színeket? A szerző az előző és az új kötetéről is beszélt a Tompa17 kávézóban tartott könyvbemutatón.
A gyönyörű zsidó színésznő, Ráhel és a lengyelül beszélő Zofia élettörténetét meséli el Ina Pukelyt litván író a Kisasszonyok a Szabadság sétányról című regényében, amelynek története a két világháború között játszódik, s a valóságból táplálkozik. Rozgonyi Ádám kérdezte Dávid Gyulát, a kötet szerkesztőjét, a Figura Könyvkiadó főszerkesztőjét.
Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük címmel megjelent a különleges költői hangot képviselő Pauljucsák Péter első verseskötete. A Parnasszus Kiadó által publikált könyv szerzőjével Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Vidám kínálgatás - Vendégségben Dsida Jenő asztalánál címmel jelentetett meg kötetet a Szent-István-Társulat. A korábbi Dsida-versgyűjtemények szerkesztésének "hozzáadásos" gyakorlatával szakító könyv a költő pályájának alakulását első verskísérletétől a betegágyán született utolsó költeményekig követi nyomon. Rozgonyi Ádám kérdezte Mózes Hubát, a kiadvány szerkesztőjét.
Miért engedi Isten? címmel jelent meg Lackfi János új verseskötete a Szent István Társulat kiadásában. A költő, író olyan kérdéseket fogalmaz meg, s keresi egyúttal azokra a válaszokat, amelyeket sok hívő és nemhívő is feltesz magának. Lackfi Jánossal Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Az önismeret fejlesztésében segíti a kamaszokat Wéber Anikó "Busz a ködben" című kötete. A Pagony Kiadó gondozásában megjelent könyvről Rozgonyi Ádám beszélgetett a szerzővel.
Egy uszkárkölyök életének első évét beszéli el Révész Tamás új könyve. A kötetben szereplő humoros írások a szerző unokájának, Joel Révésznek a kreativitását dicsérik. A Pulitzer-emlékdíjas fotóművésszel, Révész Tamással Rozgonyi Ádám beszélgetett.
"Küzdelem a lelkekért. Pártállam és egyházak a hosszú hatvanas években" címmel jelent meg tanulmánykötet a Nemzeti Emlékezet Bizottságának gondozásában. A kiadvány tanulmányai a többi között Ordass Lajos mártírsorsú evangélikus püspökről is megemlékeznek. Rozgonyi Ádám a könyv szerkesztőjével, Wirthné Diera Bernadettel beszélgetett.
A Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul Guillaume Pitron Ritkafémek háborúja. A tiszta energia és a digitális technológiák sötét oldala című kötete. A francia újságíró-dokumentumfilmes meglehetősen aggasztó jövőt felfestő könyve a ritka(föld)fémekkel kapcsolatos veszélyeket járja körül. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Hova tovább? Elmélkedések Európáról címmel jelent meg az Ünnepi könyvhétre időzítve Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának könyve. A leköszönő európai parlamenti képviselővel, a Magyar Jogász Egylet elnökével Tatár Timea beszélgetett.
Megjelent a Korszakok a beatkorszakban című konferenciakötet, amely a könnyűzenei irányzat magyarországi szakaszait, gazdasági körülményeit és szereplőit mutatja be. Rozgonyi Ádám kérdezte a könyv szerkesztőjét, Bajnai Zsoltot.
Monográfia jelent meg Grósz Károlyról. Medgyesi Konstantin, a szegedi Móra Ferenc Múzeum történészének kötete arra tesz kísérletet, hogy a legfontosabb fordulópontokat részletesen tárgyalva, objektív módon mutassa be az egykori miniszterelnök, az MSZMP utolsó főtitkárának politikai pályáját. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett Az utolsó magyar pártfőtitkár című kötetéről.
A diktatúrák tükre címmel jelent meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum új kiadványa. A fotóalbumban Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotói láthatók. A felvételek - és az azokat kiegészítő tanulmányok - a Rákosi- és a Kádár-diktatúra időszakába engednek bepillantást. A kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Hegedűs Anitát, a Móra Ferenc Múzeum PR-referensét.
Megjelent Tárik Meszár, az Eurázsia Központ kutatójának Az arab észjárás című új könyve, melynek célja, hogy felt árja és értelmezze az arab világ sajátosságait és lakóinak sokszor misztikusnak tűnő észjárását. A szerzővel Rozgonyi Ádám készített interjút.
Az utolsó nyár - Magyarország, 1944 címmel írt könyvet Ablonczy Balázs. A történész a kötet megírásához sokat merített nagyszülei történeteiből. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Martos Gábor új kötetében világhírű remekművekkel ismerkedhet meg az olvasó, és az értük kifizetett óriási, a hétköznapi ember számára már-már értelmezhetetlenül hatalmas összegekről is érdekes információkat tudhat meg aukciótörténeti és pénzügyi megvilágításban. A műkereskedelem legjei – Árverési csúcsok 1701-től napjainkig című könyvről Rozgonyi Ádám beszélgetett Martos Gáborral.
A szakirányú és laikus közönség számára egyaránt jól érthetően foglalja össze a legfrissebb kutatásokat a Más faj, más vallás, más sors – A magyar holokauszt története című kötet, melynek címét Ravasz László református püspök az Országgyűlés felsőházának 86. ülésén mondott beszéde inspirálta. Rozgonyi Ádám kérdezte Jakab Attilát, a Holokauszt Múzeum történészét, a könyv szerkesztőjét.
A Hét Krajcár Kiadó gondozásában jelent meg Gyenes Klára Képlékeny tájkép a Sajó felől című verseskötete. A költő szerint a mai világban nehéz megőrizni a magyarság értékeit, és szintén nehéz feladat a gyengeségeink között embernek maradni. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Erika néni és további felnőttmesék címmel jelent meg Rényi Ádám új novelláskötete a 21. Század Kiadó gondozásában. Rozgonyi Ádám elsőként a novellaírás folyamatáról kérdezte a szerzőt.