2026 júniusában a magyar általános ingatlanpiacra látszik egy trend, méghozzá egy fordulat látszik ahhoz képest, mint amit eddig megszokhattunk, 2025-ben ugyanis rendkívül dinamikusan nőttek az árak, a tavalyi évben két kereseti hullám is végigsöpört az ingatlanpiacon,
- az év elején az állampapírból kiszálló befektetők
- az év második felében pedig az elsőlakás-vásárlók az Otthon Start segítségével
újabb kereseti hullámot indítottak, és ez mind az adásvételek számát, mind az árakat jelentősen megemelték,
országosan 2025-ben nagyságrendileg 20 százalékos áremelkedés történt, viszont 2026-ban elértünk egy olyan pontra, amikor a fizetőképes kereslet ezzel az áremelkedéssel már nem egészen tudott lépést tartani,
ez okoz most konszolidációt, mint erről Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában beszámolt.
„Ez egy olyan fordulat – és óvatosan bánok itt a szavakkal, mert a fordulatról, a trendfordulóról mindenki valamilyen éles váltást és tőzsdei zuhanásokat, kiugrásokat vár, de a lakáspiac egy nagyon lomha »állatfaj« – egy nagyon lassú folyamat, és inkább a lakásárak stagnálásában, és minimális, tehát néhány tizedszázalékos csökkenésében mutatkozik meg” – ecsetelte Balogh László.
Szerinte teljesen egyértelmű volt, hogy az állampapírok hatalmas kamataiból ugyanúgy ingatlan lesz, mint az Otthon Start pénzügyi segítségéből, de ezt bizonyítani statisztikai módszerekkel igen nehéz volna, mivel a lakáspiac kicsit olyan, mint a szavanna állatvilága, megfigyelhető, merre van mozgás, hogyan nőnek az egyedek, mikor pihennek, miközben rengeteg mikroszintű, egyéni döntés összességében érhető tetten a változás... De más egyéb változás nem történt a lakásvásárlások financiális oldalán, mint a kamatkifizetés és az Otthon Start.
Balogh László szerint az ingatlan.com kicsit helyzeti előnyben is van, mivel látja a tranzakciót megelőző keresleti hullámot is, mivel ha valaki vesz, előtte akár hetekig, hónapokig is böngészi a kínálatot, ez a böngészés márpedig 2024 őszén beindult, 2025 elején jöttek az első nagy kamatkifizetések, februárban pedig – amint pénzhez jutottak az emberek – máris ugrottak 4,5 százalékkal a lakásárak.
A cikk Exterde Tibor interjúja alapján készült, a beszélgetést alább megtekintheti, meghallgathatja.




