Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Aggodalmas fiatal nő egy élelmszerboltban.
Nyitókép: Getty Images/LordHenriVoton

NGM: márciusban olcsóbb lett a hideg élelmiszer és csökkent az infláció

A minisztérium szerint előző hónapban átlagosan több mint három százalékkal lettek olcsóbbak a hideg élelmiszerek.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2026 márciusában az éves infláció 1,8 százalék volt Magyarországon, míg havi alapon az árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerárak éves összevetésben összességében nem növekedtek, havi alapon pedig 0,1 százalékos csökkenést mutattak – írja az NGM közlése alapján az atv.hu.

Ezen belül a vendéglátási szolgáltatások nélkül számított úgynevezett hidegélelmiszerek ára éves szinten 3,2 százalékkal csökkent, februárhoz képest pedig 0,6 százalékkal mérséklődött.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az árak alakulásában szerepet játszott az úgynevezett árréscsökkentési intézkedés, amelyet a kormány korábban vezetett be, majd később meghosszabbított és további termékkategóriákra is kiterjesztett.

A minisztérium közlése alapján:

  • a 2025 márciusában érintett termékkörben átlagosan 24,1 százalékos árcsökkenés történt,
  • a 2025 decemberétől kibővített termékkategóriák esetében 2026 március végére átlagosan 21,7 százalékos csökkenést mértek,
  • egyes drogériai termékeknél az árak átlagosan 29,5 százalékkal estek vissza.

Az üzemanyagárakkal kapcsolatban a kormány korábban felső árkorlátot határozott meg: a benzin literenkénti ára legfeljebb 595 forint, a gázolajé pedig 615 forint lehet a kiskereskedelemben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×