Infostart.hu
eur:
381.48
usd:
330.64
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2025. november 5-én. Az e heti washingtoni magyar-amerikai csúcstalálkozó két fõ témája az ukrajnai béketeremtés, illetve a kétoldalú gazdasági és energetikai együttmûködés - jelentette ki Szijjártó Péter.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Szijjártó Péter: 40 milliárd forintot ruház be egy indiai autóipari cég Magyarországon

Körülbelül negyvenmilliárd forint értékű beruházást jelentett be Magyarországon az indiai Motherson-csoport, ami demonstrálja, hogy miért fontos a magyar emberek pénzét hazánk és az itt működő vállalatok fejlesztésére fordítani ahelyett, hogy elküldenék egy másik országba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mosonszolnokon.

A minisztérium közlése szerint a árcavezető arról számolt be, hogy a Motherson indiai autóipari alkatrészgyártó 39 milliárd forintos értékben hajt végre beruházásokat Mosonszolnokon, Mosonmagyaróváron, Túrkevén és Kecskeméten, amihez az állam kilencmilliárd forint támogatást nyújt, így segítve 154 új munkahely, köztük 55 kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahely létrehozását.

„Nő a Motherson-csoport termelési kapacitása annak érdekében, hogy a BMW és a Mercedes gyára számára minél több visszapillantó tükröt és lökhárítót tudjanak gyártani. A Motherson új kutatás-fejlesztési funkciókat hoz Magyarországra, hogy a visszapillantó tükörbe épített vizuális rendszereket és a mesterséges intelligencián alapuló érzékelők fejlesztését is itt végezhessék el, s a Motherson-csoport új szolgáltató központokat hoz létre, így az egész kelet-európai térség mérnökségi, informatikai és pénzügyi kiszolgálását is Magyarországról fogják elvégezni” – tudatta.

Illetve leszögezte, hogy a világ tizenöt legnagyobb autóipari beszállítója közé tartozó vállalat 44 országban több mint 200 ezer embernek ad munkát, így ezért a beruházásért is éles nemzetközi verseny zajlott, és többek közt a stabilitás is hazánk mellett szólt napjaink bizonytalanságai közepette.

Majd hozzátette, hogy jelenleg negyvenöt indiai vállalat van jelen Magyarország, amelyek csaknem kilencezer embernek adnak munkát és az utóbbi években számos beruházást hajtottak végre.

Szijjártó Péter ezt követően az utóbbi másfél évtized kríziseiről beszélt, s üdvözölte, hogy a kormány „gazdasági bravúrjainak” köszönhetően mindezen nehézségek ellenére is sikerült megerősíteni Magyarország gazdaságát.

„Azért ne felejtsük el, hogy miközben háború dúlt és mindenféle válsággal szembesültünk, ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint tíz évvel ezelőtt. Ma Magyarországon kell fizetni a legalacsonyabb munkát terhelő adókat Európában, és bár csapkodnak a villámok a fejünk fölött, (…) nem csupán sikerült megalkotni a rezsicsökkentést, hanem meg is tudtuk védeni” – sorolta.

Majd arra figyelmeztetett, hogy a helyzet viszont nagyon törékeny, és könnyen veszélybe kerülhetnek az eddigi eredmények a szomszédos Ukrajnában tomboló háború miatt.

„És ezért is világossá kell tennünk, hogy mi, magyarok a béke mellett állunk, mert kizárólag a béke hozhat olyan körülményeket, amikor fejlődhetünk, és nemcsak az ország, hanem a vállalatok is akkor fejlődhetnek” – húzta alá.

A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy a magyar emberek pénzét Magyarország fejlesztésére, az itt működő vállalatok fejlesztésére, az itt létrehozandó munkahelyekre kell fordítani, nem elküldeni egy másik országba.

„Az elmúlt évek nagy gazdasági bravúrjaiban nagy szerepet játszottak azok a nemzetközi, külföldi tulajdonban lévő vállalatok, amelyek számára a biztonság és a kiszámíthatóság mindig is a legfontosabb szempontok között szerepelt a beruházási döntések során, és ezek az elmúlt években is sorra Magyarországot választották” – fűzte hozzá.

Valamint rámutatott, hogy a nehézségek ellenére az utóbbi négy év a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb időszaka volt a beruházások szempontjából.

„Soha annyi beruházás nem jött Magyarországra, soha annyi gyár nem épült Magyarországon és soha annyi munkahely nem jött létre Magyarországon, mint az elmúlt négy esztendőben. És ebben a bravúrsorozatban a magyar gazdaság gerincoszlopa, az autóipar kifejezetten fontos szerepet játszott” – összegzett.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×