Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
paper money in jeans pocket,forints cash closeup.
Nyitókép: Roman Budnyi/Getty Images

Elégedetlenek a pénzzel a szociális dolgozók – „Saját magának tette magasra a lécet a kormány”

Elégedetlen a Tisza-kormány által felterjesztett, a 2027-es költségvetési tervezetben szereplő bruttó 17,8 százalékos béremeléssel a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete.

Magyar Péter október 19-én, a 2027-es költségvetési tervezet bemutatásakor így beszélt a szociális ágazatban dolgozók béremeléséről: „A béremelésnek és az adócsökkentésnek köszönhetően 2027-től átlagosan 17,8 százalékkal emeljük a szociális ágazatban, ideértve a gyermekvédelelemben dolgozók bérét, ideértve még a bölcsődék dolgozóit és a teljes gyermekvédelmi ágazatot is.”

A kormány számításai szerint ez az intézkedés mintegy 101 ezer munkavállalót érint majd.

Az emelés elmarad az ígért azonnali 25 százalékos béremeléstől – mutatott rá Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban.

„Az sem pontosan tudható, hogy ez konkrét, valódi, 17,8 százalék, tehát ami csak a szociális ágazatban dolgozókat érinti, vagy pedig ez olyan tételekből áll össze, aminek csak kisebb része a konkrét ágazati emelés, egy része olyan, ami a garantált bérminimumot érinti, amit mindenki megkap” – mutatott rá Köves Ferenc, hozzátéve: a kommunikációban a szociális ágazat emeléséről volt szó, márpedig amit mindenki megkap, az nem ágazati emelés.

Köves Ferenc viszont ezt még azelőtt mondta, hogy a költségvetés részleteit nyilvánosságra hozta volna a kormány. Azóta a szakszervezetek szerint kiderült, hogy több összetevős béremelésről van szó, amely olyan elemekből áll, mint

  • a garantált bérminimum emelése és
  • az szja-csökkentés,

így ez nem számít ágazati emelésnek.

Köves Ferenc még azt is rögzítette, hogy létszámhiánnyal küzd az ágazat, amely területenként eltérő, de átlagosan 15-20 százalék, és kritikusabb helyeket érint:

  • gyermekvédelem
  • idősellátás
  • fogyatékkal élők ellátása.

Egy átlagos szociális dolgozó bére Köves Ferenc szerint nem sokkal van a minimálbér felett.

„A szociális gondozók, ápolók, akik a gerincét alkotják a szociális szakmának – az idősellátásban ők dolgoznak, gyermekvédelemben is sok középfokú végzettségű kolléga van, illetve a bentlakásos intézményekben úgyszintén –,

sok esetben nettó 300 ezer forint körül visznek haza, van, aki kicsit alatta, van, aki fölötte. A diplomások bére sem sokkal magasabb ennél”

– fogalmazott.

A szakszervezet elnöke az ígért béremelések elmaradása miatt a csalódottságukat hangsúlyozta. „Nagyon magasra tette az új kormány a lécet, hiszen ők ígértek 25 százalékot, ráadásul azonnalra. Ha októbertől emelték volna 25 százalékkal az ágazat bérét, akkor az a magyar költségvetés 0,1 százaléka lett volna. Valahogy ez sem fért bele a büdzsébe, amiről én azt gondolom, hogy ez értékválasztás kérdése ilyen nagyságrendű összegnél”.

Köves Ferenc szerint az emelés nem pénzkérdés, mivel a 0,1 százalékot arra költi a kormány, amire akarja.

A cikk Barkóczi Bence összeállítása alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×