Infostart.hu
eur:
365.34
usd:
326.43
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Thomas Barwick/Getty Images

Kovács László: nagy segítség az éttermeket segítő akcióterv, de még tisztázni kell néhány részletet

Az 5+1 elemből álló éttermeket segítő 100 milliárd forintos kormányzati akcióterv valódi segítséget nyújthat az ágazatnak – mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az InfoRádióban.

A legnagyobb segítség az éttermeknek, hogy adómentessé teszik az éttermi fogyasztáshoz köthető reprezentációt a vállalatok árbevételének 1 százalékáig – mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az InfoRádióban.

Ez a leginkább forgalomnövelő és ösztönző tényező, ugyanis a cégeknek eddig 33 százalékot plusz szociális hozzájárulást és SZJA-t kellett fizetniük az éttermi fogyasztások után. Ez óriási segítség mind a rendezvények, mind az éttermi szolgáltatások terén, mert

a vállalatok bátrabban fognak költeni, és nem fognak félni attól, hogy még plusz 33 százalékot adóként be kell fizetni, ahogy eddig

– tette hozzá.

Kovács László szerint a turizmusfejlesztési hozzájárulás 4-től 2 százalékra csökkentése is költségkímélő segítség. A felszolgálási díj kiterjesztése pedig egy adminisztrációcsökkentő tényező, ami a kisvállalkozóknak jelent nagy segítséget – tette hozzá az MVI elnöke.

„Az értelmezésünk szerint ez azt jelenti, hogy bárki, aki eddig nem használta a felszolgálási díjat, a nettó forgalma 20 százaléka erejéig a felszolgálási díj adókötelezettségével tud munkabért kifizetni. Magyarul nem kell jelölni, hogy ennyi és ennyi felszolgálási díjat tartalmaz ez a bevétel. Nem kell külön megjeleníteni, ami érthető módon egyébként se volt népszerű a vendégek között, hanem automatikusan a nettó forgalom 20 százaléka után kell csak tb-t fizetni” – mondta, hozzátéve, hogy ez fehéríti is a kifizetéseket.

Kovács László szerint nagy segítség a kedvezményes hitellehetőség a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponttól, és a „vendéglátó kisokos” is. Az utóbbi egy jogszabálygyűjtemény lenne.

Segítséget nyújt a vállalkozónak, hogy tudja, rá milyen ellenőrzések várhatnak, és milyen jogszabályoknak kell a működése során megfelelnie. A szektor papírmentessé tételét azonban még értelmezni kell

– mondta Kovács László, hozzátéve: a választékot is egy étlapon tudja elolvasni a vendég, és az esetleges reklamáláskor is elengedhetetlenek a papíralapú számlák.

„Most 42 ezer körüli az üzletek száma, ami azt jelenti, hogy 9000 üzlettel van kevesebb, mint 2019-ben. A turistaforgalom 2024-ben és 2025-ben is rekordot döntött, de ez sajnos nem vigasztalja a vidéki és a peremkerületi vendéglátósokat” – fogalmazott.

Kovács László szerint az áfatörvény is finomításra szorulna, hiszen jelenleg a helyben fogyasztást 5 százalékos, az elvitelest 27 százalékos áfa terheli. Ebben csak a büntethetőség lehetőségét látják az étteremtulajdonosok. Ráadásul a gyermekélelmezést és a munkahelyi étkeztetést is 27 százalékos áfa terheli, ami érthetetlen – mondta az InfoRádióban Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, aki szerint az italt leszámítva az egységes 5 százalékos áfa lehetne a megoldás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×