Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.71
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy élelmiszerboltban vásárló nő a hűtőrészlegnél.
Nyitókép: Getty Images/Tang Ming Tung

Kereskedelmi Szövetség: ideje elgondolkodni az árrésstop létjogosultságán

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint a novemberi inflációs adat, ezen belül pedig az élelmiszerek árának alakulása megerősíti azt, hogy itt az ideje az árrésstop kivezetésének. Az OKSZ főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy az árrésstop betöltötte a funkcióját, most azonban már erősen korlátozza a piaci folyamatokat.

„Azt látjuk, hogy a fogyasztói infláció hónapról hónapra csökken. A fogyasztói árak novemberben 3,8 százalékkal, tehát közel 4 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőttit, és ezen belül, amit hónapról hónapra árgus szemekkel figyelünk, az az élelmiszerek árának az alakulása” – mondta az InfoRádióban Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A főtitkár elmondta, a hideg élelmiszerek ármozgása kisebb volt, mint 1 százalék, tehát októberhez képest az árak lényegében nem változtak.

„Ebből az a következtetés vonható le, hogy az árrésstopok funkciója most már megkérdőjelezhető”

– mondta. Kozák Tamás szerint érdemes feltenni a kérdést, hogy az árrésstopok fenntartása mennyiben segíti a gazdaságot, vagy éppen a fogyasztást. Hozzátette, a KSH legutóbbi adatai alapján pont az élelmiszerek kiskereskedelme nem tud már érdemben nőni.

Megjegyezte, el kell gondolkodni rajta, hogy az árrésstop segíti-e például az élelmiszerek további árcsökkenését, hiszen az látható, hogy jelentősen csökkent az árengedményes akciók száma, és a beszállítói-kereskedői párbeszédből is kitűnik, hogy a további árcsökkentés nem érdeke a kereskedőknek, hiszen számukra ez veszteséget termel. Tehát a kiskereskedelem keze meg van kötve, a különböző árengedményes akciók indítása nem indokolt a további veszteségek elkerülése érdekében. Kozák Tamás kijelentette:

„az árrésstop egy ideig betöltötte a funkcióját, azonban mostanra már nem segíti elő az élelmiszer-fogyasztás növekedését.”

Az adatokat megnézve látható, hogy a legutolsó havi kereskedelmi forgalom az előző havi szinten maradt, nem növekedett. Másrészt, mivel az árrés nagysága kötött, ha a kereskedő csökkenti a termék árát, azzal azt éri el, hogy csökken az a bizonyos árrés, ami a működési költségek fedezéséhez szükséges. És mivel ebben nem érdekeltek a kereskedők, így a köztük és a beszállítók között kötött megállapodások teljesen elszakadtak a mindennapi piaci logikától – tette hozzá az OKSZ főtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×