Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.77
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Végh Richárd, a Budapesti Értéktõzsde vezérigazgatója beszédet mond a Budapesti Értéktõzsde BÉT Legek 2022 díjátadó gáláján az MNB budapesti székházában 2023. február 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megvan a KAVOSZ új vezetője

Hétfőtől Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) korábbi elnök-vezérigazgatója tölti be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói pozícióját.

A szervezet közleménye szerint Végh Richárd feladata a vállalat működésének további digitalizálása, a pénzügyi szolgáltatói együttműködések bővítése, valamint a program ismertségének és elérhetőségének növelése lesz.

A kinevezéssel a társaság célja, hogy a Széchenyi Kártya Program további fejlesztését, a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítését és a digitalizáció erősítését új szemlélettel valósítsa meg - jegyezték meg.

Végh Richárd pályafutását több mint 20 éve a BÉT-en kezdte közgazdasági elemzőként, majd annak igazgatójaként dolgozott, ezt követően az MNB Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságát vezette. 2016-ban tért vissza a Budapesti Értéktőzsde élére, ahol 2025-ig vezérigazgatóként (2017-2019 között elnök-vezérigaztóként) dolgozott, majd idén májusától az MNB kiemelt elnöki tanácsadója. A szakember továbbá a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke.

A KAVOSZ tulajdonosaival, az MKIK-val és a VOSZ-szal, valamint pénzügyi partnereivel szoros együttműködésben új fejlesztési terveken és korszerű termékötleteken dolgozik, hogy segítse a magyar vállalkozások fejlődését, versenyképességét és fenntartható működését - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×