Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja 2024. június 6-án. Ezen a napon aláírásra került a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A megállapodásnak köszönhetően a magyar állam vételár arányosan 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Oeconomus: özönlenek a külföldiek, de itthon is megugrott az utazási kedv

Idén nyáron is csúcsot döntött a turizmus Magyarországon, hiszen minden eddiginél korábban lépte át a látogatók száma a 15 millió főt – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből. Németh Viktória, az intézet senior kutatója az InfoRádióban kiemelte: főként a külföldi turisták száma bővült, 2024 azonos időszakához képest 11 százalékkal.

Idén a 15 millió fős látogatószámot már három héttel korábban elértük, mint a tavaly, mind a belföldi, mind pedig a külföldi vendégek száma növekedett – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója. Németh Viktória hozzátette: 11 százalékkal volt magasabb a külföldi vendégek száma, mint a megelőző évben, és ez a budapesti repülőtér forgalmán is érzékelhető volt: rekordszámú, 12,8 milliós látogatóval zárta a nyarat a reptér is.

„Fontos tényező, hogy a koronavírus-járvány utáni utazási kedv fellendült, és ez a tendencia meg is maradt, Budapest látogatottsága különös mértékben növekedett, viszont azt is látjuk, hogy a vidéki helyszínekre is egyre többen érkeznek, így például Szeged térsége volt a leginkább keresettebb Budapest után, és a fürdővárosokban mind a hazai, mind pedig a külföldi turisták aránya tudott bővülni” – hangsúlyozta a kutató.

Mint mondta: az is látható, hogy

a hazai utazókedv is emelkedett, 1,2 százalékkal többen utaztak az év első nyolc hónapjában a megelőző évhez képest,

ebben fontos szerepe van többek között olyan tényezőknek, mint a Széchenyi Pihenőkártya.

„Többet is költöttek a magyarok 3,5 százalékkal utazásra a megelőző évhez képest idén augusztusban, ebben az olyan alapvető tényezőknek is fontos szerepe van, mint a turizmus fejlesztése, az infrastruktúrafejlesztések, a műemlékek és közterületek felújítása meghatározó" – mondta.

A nemzetközi turizmus vonzásában nagyon fontos az is, hogy a Visit Hungary olyan kampányt folytat, amely elsődlegesen adatvezérelt és élményalapú, ez nagymértékben tudja növelni ezt a pozitív hatást.

„Érdemes még kiemelni azt a tényezőt is, hogy most, októberben elindul a turizmus bankja, amelyen keresztül a turisztikai szolgáltatók fognak tudni kedvezményes hitelhez jutni” – emelte ki Németh Viktória.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×