Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
sör / Beer background with foam froth bubbles texture. Horizontal amber foam or cold fresh beer pattern background
Nyitókép: chaluk/Getty Images

Jelentősen csökkent a sörfogyasztás Magyarországon, és nem csak az időjárás miatt

Az elmúlt öt évben 11 százalékos volt a visszaesés, de az idén a valódi fogyasztáscsökkenés már magában 8 százalék – tudta meg az InfoRádió Kántor Sándortól, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatójától.

Augusztus első péntekén ünnepeljük a sör világnapját, A 2008 óta augusztus első péntekén megrendezett kezdeményezés a kaliforniai Santa Cruz egyik kiskocsmájából indult, Magyarországon a Magyar Sörgyártók Szövetsége kezdeményezésére először 2015-ben ünnepelték. Igazán azonban Magyarországon nincs ok az ünneplésre, mert az elmúlt öt évben a hazai sörfogyasztás 11 százalékkal csökkent.

Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója elmondta, hogy hullámzó a hazai fogyasztás, az elmúlt öt évben kétszer is tízszázalékos esést szenvedtek el, míg másik három évben három százalék körül növekedést értek el.

„Tavaly év elején elindult Magyarországon a kötelező visszaváltási rendszer, és az arra ösztönözte a kereskedőket, hogy biztonsági készletet építsenek, hogy ha valamelyik termék ellátása megakadna, akkor is forgalomban tudják tartani az ismert sörtermékeket. Ha a piac valódi dinamikáját kellene megítélnünk, akkor az első félévben a valódi fogyasztáscsökkenés olyan 8 százalékot mutathat” – mondta az igazgató.

Az idei számokon sokat ront, hogy a valaha mért leghűvösebb volt a május, márpedig a sörfogyasztás erősen függ az időjárástól. A sörgyártók most abban bíznak, hogy az augusztus meleg és így erős lesz, de Kántor Sándor szerint ez is csak a korrekcióra lesz elég, mert nem csak a hőmérséklet miatt van visszaesés.

„Nagyon fontos tényező a fogyasztás volumenének a változásában, hogy a fiatal generáció sokkal egészségtudatosabb, ezt látjuk az egyéb alkoholtermékeknél is, és ez igaz a sörre is. Ami még látszik, hogy nemcsak az egészségtudatosság, hanem a minőségtudatosság is megjelenik a magyar sörfogyasztók viselkedésében, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a prémium termékek forgalma nő, a gazdaságos, gyengébb minőségű termékek forgalma viszont jelentősen csökken” – mondta az igazgató, és számokat is elárult: a szuperprémium és prémium szegmensek aránya már meghaladja a teljes forgalom harmadát, míg öt éve ez még csak 25 százalék körül alakult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×