Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Toy house and calculator with copy space. Property, home insurance, buy, sell and rent concept.
Nyitókép: mohd izzuan/Getty Images

Elemző: meredeken emelkednek a lakásárak Budapesten, de az Otthon Start nem mindenhol lesz árfelhajtó

A Magyar Nemzeti Bank lakásárindexe szerint az első negyedévben 22 százalékkal emelkedtek a lakásárak Budapesten. Ez azt jelenti, hogy az átlagos négyzetméterár 1,3 millió forint volt a fővárosban – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A tavalyi utolsó negyedévhez képest dinamikusabb áremelkedést mért az MNB az idei első negyedévben: Budapesten egy év alatt 22 százalékkal, országos átlagban pedig 15 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője az InfoRádióban kiemelte, hogy a lakásárindex adatai az első három hónapból származnak, amikor az állampapírokból felszabaduló pénzeket fektették ingatlanba a vásárlók, és ez hajtotta az árakat. Az elemző szerint ezt bizonyítja az is, hogy Budapesten volt a legintenzívebb az áremelkedés, míg például a községekben 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt a lakásárak.

Futó Péter ugyanakkor jelezte, hogy a saját hirdetési adataikból azt látják, hogy a második negyedévben is folytatódott az emelkedés, Budapesten ismét elérte a 22 százalékot. Július elején jelentették be az Otthon Start programot, amely az ősztől tovább erősítheti a keresletet az ingatlanpiacon.

„Nagyon sokan élhetnek majd ezzel a programmal, legalábbis a saját felméréseink szerint a nálunk keresők közül minden hatodik nézelődő igénybe venné ezt a programot” – mondta az elemző, de hozzátette, fontos kitétele az új programnak, hogy a másfél millió forintnál nem lehet magasabb egy négyzetméter ára, és ez Budapesten valamelyest mérsékelheti a kereslet növekedését, inkább vidéken lehet áremelő hatása.

A fővárosban a szakértő szerint ez az értékhatár területileg befolyásolhatja a kínálatot: lesznek olyan kerületek, ahol ezt igénybe lehet venni, és lesz, amelyekben nem. A belvárosban már másfél millió forint feletti négyzetméterárak vannak, ott az eladók ennek a programnak a kedvéért nem fognak engedni az árakból. Azokban a kerületekben, ahol most másfél millió forint körül van az átlagos négyzetméterár, ott sem fog ez további dinamikus áremelkedést okozni, a külső kerületekben viszont a megnövekedő kereslet akár még áremelkedést is okozhat.

Futó Péter elmondta, hogy tavaly még 1,1 millió forint körül volt Budapesten az átlagos négyzetméterár, ez az idén már 1,3 millió fölé emelkedett. „Fontos hangsúlyozni, hogy ezek hirdetési árak, ebből még lejön az áralku, úgyhogy ennél valamelyest azért mérsékeltebb áron cserélnek gazdát a lakások, de nagyjából ez az az árszint, ahova megérkeztek idénre az árak” – mondta az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×