Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Földgázkút a Békés vármegyei Nyékpusztán 2023. február 12-én. Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint február 13-án áll üzembe az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen és a napokban megkezdődik a második kút fúrása is.
Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Három új földgázlelőhelyet fedezett fel a Mol Pakisztánban

A Pakisztánban tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a magyar olajtársaság újabb földgázlelőhelyekre bukkant az országban.

A tárcavezető a pakisztáni kollégájával, Isak Dárral közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a két ország együttműködésének legjelentősebb közös sikertörténetét a legnagyobb magyar vállalat, a Mol pakisztáni beruházásai jelentik. Emlékeztetett arra, hogy a Mol már huszonöt éve jelen van Pakisztán piacán, ahol több mint 400 millió dollárt fektetett be és nagyjából 900 embernek ad munkát.

Valamint rámutatott, hogy a vállalat második helyen áll a kőolaj és a propán-bután gáz kitermelésében, illetve ötödik helyen áll a földgázkitermelésben az országban. Üdvözölte, hogy utóbbi további bővülhet a közeljövőben, ugyanis a Mol nemrég három új gáztalálatot ért el a Tal nevű kutatási területen, és most megkezdte kidolgozni a stratégiát ezeknek a kitermelésére vonatkozóan.

"Ez hozzá fog járulni Pakisztán energiaellátásának biztonságához,

ami hozzájárul a helyi energiaszektor fejlődéséhez, ami pedig hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez is, mert ha a legnagyobb magyar vállalat ilyen messze az országtól jól teljesít, az jó híreket, s hasznot hoz a nemzetgazdaság számára is" - fogalmazott.

Szijjártó Péter a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy a két ország viszonyát mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, soha nem próbáltak beavatkozni egymás belügyeibe. "A két kormány között nincsenek nyitott politikai kérdések, nincsenek politikai viták, és ez azt is jelenti, hogy nincsenek politikai akadályai a vállalkozások közötti együttműködés kialakításának" - szögezte le.

Majd kifejtette, hogy mostani látogatására tizenhét magyar cégvezető kísérte el, akik olyan területeket képviselnek, amelyekben hazánk a világ élvonalához tartozik, mint például a vízgazdálkodás. A miniszter üdvözölte, hogy a kétoldalú kereskedelem volumenét már idén áprilisig sikerült a duplájára emelni, és tavaly megdőlt a pakisztáni import rekordja is.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány maximálisan támogatja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését,

s ennek az érdekében már zajlik az előkészítése a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásnak, valamint polgári légiközlekedési megegyezést is alá fognak írni abban a reményben, hogy ennek alapján közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között. "Tehát egy jobb, szélesebb körű együttműködést szeretnénk a két ország között".

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×