Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Unsplash

Szakértő: úgy megy át az arany ára a lélektani határokon, mint kés a vajon

A világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs megemelte a 2025 végére vonatkozó aranyár-előrejelzését 3300 dollárról 3700 dollárra unciánként, elsősorban a jegybankok vártnál erősebb kereslete és a tőzsdén kereskedő alapokba (ETF) való jelentős pénzbeáramlások miatt, amit a recessziós kockázatok megnövekedése hajt. A részletekről Schmidt Kálmánt, az aranypiac.hu ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

A szakértő szerint jelentős ugrásól van szó, hiszen az idei évet még nem egészen 3000 dolláros célárral kezdte a Goldman Sachs. Múlt év végén, amikor az előrejelzést kiadták, 2700 dollár alatt volt az árfolyam, tehát nagyjából 10 százalékos felértékelődésre láttak potenciált. Miután viszont egyre feljebb emelkedett az árfolyam, egymás után érkeztek az újabb célárak: először 3100 dollárra, aztán 3300 dollárra emelték a prognózist, most pedig már 3700 dollárt jövendölnek, pontosabban úgy látják, hogy 3650 és 3950 dollár közötti árfolyamban landolhat az év végére az arany ára – fejtette ki Schmidt Kálmán. Az indokolás szerint ennek a hátterében a vártnál erősebb jegybanki aranykereslet, valamint a recessziós kockázatok állnak az Egyesült Államokban.

Az aranypiac.hu ügyvezető igazgatója szerint a következő lélektani árszint a 3500 dollár lesz, de talán már a 3300 is, hiszen most 3220 dollárnál áll az árfolyam, és a 3300 dollár sokaknak beégett az agyába az előző Goldman Sachs-prognózisból. De ezt nemcsak a Goldman jövendölte, hanem több más befektetési bank és elemző is adott ki hasonló előrejelzéseket a célárról. Érdekességként jegyezte meg:

a mostani magas árfolyam mellett nemhogy fogynak a vevők és növekszik a kínálat, hanem töretlenül erős a kereslet,

vagyis még ilyen árszinten is sokan érzik úgy, van értelme beszállni a piacra, miközben a már arannyal rendelkezők kivárnak az eladással, nem akarnak még profitot realizálni, mert úgy gondolják, „megy az még feljebb is”. Ezért aztán a 3300-as ellenállási szintet könnyedén veheti az arany árfolyama, és akkor a következő megálló a 3500 dollár lehet. „De ezt gondoltuk a 3000 dollárról is, meg a 3200-ról is, és úgy ment át ezeken az ellenállási szinteken az árfolyam, mint kés a vajban” – fogalmazott.

Schmidt Kálmán azt mondta, előbb-utóbb minden emelkedésnek vége szakad, de ezt lehetetlen pontosan előre jelezni, csak spekulálni lehet róla. Az emelkedés ugyanis irracionális is lehet, amit semmilyen fundamentummal nem lehet alátámasztani.

Egyelőre viszont rendkívül erős az igény az a jegybankok részéről; ezzel indokolja a Goldman is az aktuális előrejelzését. A pénzintézetek a jelenlegi világpolitikai helyzetben egyszerűen úgy érzik, hogy a dollártól független tartalékképző eszközre, az aranyra (rendszerfüggetlen vagyonelemre) nagyobb szükség van, mint korábban. A szakértő megjegyezte: a Goldmannél az előrejelzés indokaként az amerikai recessziótól való félelmeket is megjelölték a vám- és gazdaságpolitika miatt, amit Donald Trump folytat, és még nem tudni, hogy hova fut ki.

Pár hónappal ezelőtt még mindenki arra számított, hogy az amerikai központi jegybank szerepét betöltő Fed csak kétszer fog kamatot vágni az idei évben, most pedig már négy-öt vágásról beszélnek az elemzők, márpedig ennek nagyon nagy jelentősége van az aranyár szempontjából – tette hozzá. A reálkamatszint ugyanis élesen korrelál az arany árfolyamával, minél lejjebb van a reálkamatszint, annál kevésbé vonzó a kötvénypiac, az állampapírok piaca, hiszen annál kevesebb kamatot lehet ott elérni, és akkor a hasonlóan biztonságos befektetési alternatíva, az arany felértékelődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×