Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Document Management System - DMS with arrange folder and files icons. Man setup storage backup online application on computer laptop. Software for archiving, searching, managing files and information.
Nyitókép: Getty Images

Vissza nem térítendő támogatás a hazai innovációk levédetésére

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez,

A most induló felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás, vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénteken közös közleményben.

A közleményben kiemelték, az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg – akár a legkisebb mikrovállalkozás, vagy egy egyéni feltaláló is – élhessen ezzel a lehetőséggel, oltalmat szerezve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére.

Hangsúlyozták, a Neumann János Program kiemelt célja a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése. Lényeges eredmény, hogy tavaly 35 százalékkal nőtt a szabadalmi bejelentések száma éves alapon. Kiemelkedően nőtt az egyetemek szabadalmi aktivitása, összesen 143 darab bejelentést tettek tavaly a felsőoktatási intézmények, ami kétszeres növekedés éves alapon, és hétszeres bővülés az 5 évvel ezelőtti értékhez képest.

Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke a közleményben kifejtette, a szellemi tulajdonvédelmi stratégia megléte, és a hasznosítás fontos alapkövei a hazai innováció sikerességének. Tudatosítással, oktatással, illetve célzott kedvezményrendszerrel támogatják, motiválják a hazai szereplőket az iparjogvédelmi aktivitás növelése céljából. Ez a pályázat egyedülálló módon nyújt lehetőséget a hazai és nemzetközi oltalomszerzés legfontosabb döntési pontjainál felmerülő költségek finanszírozására, így segítve elő végső soron a hazai, európai és nemzetközi iparjogvédelmi oltalom megszerzését. A nemzetközi PCT szabadalmi bejelentéseknél mind a Visegrádi Szabadalmi Intézet, mind az Európai Szabadalmi Hivatal megjelölhető lesz nemzetközi kutatóhatóságként – tette hozzá az SZTNH elnöke.

Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese a közleményben rámutatott arra, ez a pályázat fontos sarokkő a hazai vállalkozások és kutató-tudástermelő intézmények versenyképességének erősítésében. Mindenkit buzdított a szellemitulajdon-védelem eszköztárának egyre tudatosabb alkalmazására, ez segít abban, hogy a kutatási eredményekből, és az innovatív ötletekből kézzelfogható versenyelőny és jelentős gazdasági eredmény származzon.

A közleményben ismertették, az NKFI Hivatal hasonló céllal meghirdetett korábbi pályázatain 2015 óta összesen 647 kérelem részesült több mint 940 millió forint támogatásban.

Részletek a pályázatról az NKFI Hivatal honlapján olvasható.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×