Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Low key photography of grungy old flags of China and USA.
Nyitókép: Klubovy/Getty Images

Salát Gergely a kínai–amerikai vámháborúról: Pekingnek bőven vannak még kijátszható lapjai

A Donald Trump által Kínára kivetett védővámokra még csekély válaszok érkeztek, de ez csak a kezdet lehet a sinológus szerint, aki azt is jelezte, Kína kezében olyan eszközök vannak, amelyeket ha bevet, azzal nehéz helyzetbe tudja hozni az Egyesült Államokat.

Az Egyesült Államok keddtől bevezette a korábban bejelentett különvámokat Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben. Donald Trump amerikai elnök kifejtette, hogy nincs mozgástér további tárgyalásra Kanadával és Mexikóval, a 25 százalékos különvám keddtől érvénybe lép. Az elnök Kína esetében egy újabb 10 százalékos büntetővám bevezetését említette, és úgy fogalmazott, hogy a további, hasonló intézkedések attól függenek, hogy Kína részéről milyen válaszlépések születnek. Donald Trump szerint további vámokat az is indokolttá tehet, ha Kína valutájának gyengítésével próbálná ellensúlyozni az amerikai gazdasági intézkedés hatását.

„Kína most alapvetően mással van elfoglalva, hiszen most kezdődött az országos népi gyűlés, azaz a törvényhozás éves ülése, ami a kínai politikai szezon legfontosabb eseménye. Viszont, ha alacsonyabb szinten is, de már reagáltak a Donald Trump által bevezetett intézkedésekre, és szintén vámokat vezettek be bizonyos amerikai termékekre" – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádióban.

A szakértő szerint a kínai gazdaságpolitikusok most kalkulálnak, hogy az amerikai védővám mit is jelent a különböző kínai termékeknek. Hozzátette, az USA tud kárt okozni Kínának a vámokkal, lévén valamelyest csökkenni fog az Amerikába irányuló export, de megrendíteni nem fogja a távol-keleti ország gazdaságát, ugyanis a kínai export 15 százaléka irányul az Egyesült Államokba, vagyis közel sem olyan fontos összetevője a gazdaságuknak, mint amilyen korában volt.

„Természetesen az amerikai védővám-politika negatív hatással lesz a kínai gazdasági növekedésre, de hogy pontosan mennyire, azt a közgazdászok valószínűleg most számolják”

– mondta Salát Gergely. A kínai miniszterelnök bejelentette be az idei növekedési cél, ami a korábbiakhoz hasonlóan öt százalék körüli, vagyis a kormány nem számol jelentős hatással. De lehetséges, hogy nem is a most bejelentett vámoknak lesz komoly hatása, hiszen sokan gyanítják, hogy ez még csak a kezdet – tette hozzá a szakértő.

Donald Trump már az első elnöksége alatt is különböző védővámokat hirdetett meg, amelyek a Biden-kormányzat alatt is érvényben maradtak, sőt, bizonyos esetekben meg is emelkedtek. Ezekre az elnök februárban 10 százalékot, majd pedig a múlt héten újabb 10 százalékot rátett, és a kommunikációjából nem arra lehet következtetni, hogy ezzel véget is ért a folyamat. „Elképzelhető, hogy mindez a kezdete egy elmérgesedő kereskedelmi háborúnak, és akkor Kínában egészen biztos, hogy újra kell kalkulálni a növekedési célokat” – magyarázta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa.

Salát Gergely arról is beszélt, hogy a kínaiak készültek Donald Trump visszatérésére, és egész fegyvertárát alakították ki a lehetséges válaszlépéseknek. A leglogikusabbak nyilván az ellenvédővámok, amelyek jelen esetben nagyon is célzottak:

a kínaiak demográfiai térképeken megnézték, hogy hol támogatják a legtöbben Trumpot, megvizsgálták, hogy az adott megyékben mik a fő termékek, és a mostani válaszintézkedésekben pontosan ezeket, elsősorban mezőgazdasági termékeket céloztak meg.

„Vagyis oda szúrtak, ahol fáj” – jegyezte meg a szakértő, és jelezte, ez csak az egyik módszer, a másik megoldásuk, hogy bizonyos amerikai vállalatokat feketelistára tesznek, amelyektől nem vásárolhatnak a kínaiak termékeket vagy nem adhatnak el nekik. Ez például nehéz helyzetbe hozza a legnagyobb amerikai dróngyártót, amelyik kínai akkumulátorokat használ, így most gondolkodhatnak azon, hogyan fognak repülni az amerikai drónok.

„De bőven vannak egyéb megoldások is” – jelentette ki a szakértő. Felmerülhet például a jüan leértékelése is, mert ha túl drága lesz a kínai export Amerikába, akkor ezzel a módszerrel csökkenteni lehet az árát, és még versenyképesebbé tenni, ellensúlyozva ezzel a védővámokat. Ezenkívül egy ideje lebegtették és részben már be is vezették a kínaiak, hogy

az Egyesült Államok számára nagyon fontos alapanyagok és alkatrészek beszállítását is korlátozzák.

Az akkumulátorok mellett nagyon fontos tételt képeznek még a ritkaföldfémek, amelyeknek Kína a legfontosabb termelője és finomítója. Ha ezek közül többnek az exportját korlátozzák vagy betiltják, nagyon nagy bajban lesznek az amerikai techcégek Salát Gergely szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×