Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
317.76
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Csapdák, nagy átverések a videójátékok világában – intelem játékosoknak, szülőknek

A kettős virtuális valuták használata torzíthatja a játékélményt, és tisztességtelen előnyhöz juttathatja a fizető játékosokat – figyelmeztetett a videójátékokat vizsgáló Gazdasági Versenyhivatal. Gondolovics Katalin sajtószóvivő az InfoRádióban elmondta: a forgalmazók sokszor úgy határozzák meg az árakat, hogy ezzel minél több valódi pénz költésére ösztönzik a játékosokat, ezért a szülőknek is érdemes körültekintőnek lenniük.

Tizenhárom különböző játékkonzolokon (PlayStation és Xbox), illetve számítógépeken elérhető népszerű játékot vizsgált meg nemrég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság szakértői szerint kiemelt problémát jelent a játék során a kettős virtuális valuták használata, amelyek egy része játékmenettel szerezhető, másik része viszont kizárólag valódi pénzért vásárolható meg. Ez utóbbi gyakran csak úgynevezett „kozmetikai kiegészítők” (skinek) vásárlására szolgál, de bizonyos játékokban jelentős hatással lehet magára a játékmenetre is. Ez pedig a GVH elemzése szerint torzíthatja a játékélményt, és akár tisztességtelen előnyhöz is juttathatja a fizető játékosokat.

A GVH sajtószóvivője az InfoRádióban elmondta: számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok és az idősebb generációk tagjai is egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. Mint fogalmazott, a videójátékok vizsgálata során számos problémát tártak fel, melyek közül kiemelte, hogy a pénzért megvásárolható valuták esetében nagyon nehezen követhető az átválthatóság, vagyis az, hogy forintban pontosan mekkora értéket jelentenek ezek a virtuális fizetőeszközökben meghatározott árak.

Gondolovics Katalin hozzátette: nagy kockázat a loot-box rendszer, ami úgy működik, mint egy zsákbamacska játék. Nem tudható, hogy az adott összegért megvásárolt ajándékcsomagban mi található. A GVH felhívja a figyelmet a költések nyomon követésére és annak mérlegelésére, hogy az elérhető előnyök megérik-e a befektetett pénzt. A szóvivő tájékoztatása szerint egyre gyakoribb jelenség, hogy napi, heti vagy szezonális jutalmakat adnak a játékokon belül, amivel rendszeres bejelentkezésre késztetik a játékosokat, ez azonban hosszabb távon akár frusztrációt és kényszerérzetet okozhat.

Ezek a látszólag ártalmatlan mechanizmusok hosszú távon károsan hathatnak a játékosok mentális jólétére is.

A GVH felhívja a videójátékok kedvelőinek figyelmet arra, hogy a tudatos döntések és a rejtett üzleti gyakorlatok ismerete segíthet elkerülni a pénzügyi és mentális csapdákat. A versenyhatóság arra ösztönzi a játékosokat, hogy ismerjék meg a játékok üzleti modelljeit, következetesen figyeljék költéseiket, és csak megfontolt döntéseket hozzanak a játékon belüli vásárlások során.

Gondolovics Katalin azt javasolja a játékosoknak, hogy mielőtt valódi pénzért vásárolnak virtuális valutát, váltsák át, és nézzék meg, hogy pontosan mennyi összeget fognak elkölteni. Mivel bizonyos játékokon belüli termékekért kétféle virtuális valutával is lehet fizetni,

sokszor úgy határozzák meg a forgalmazók az árakat, hogy ezzel a valódi pénz költésére ösztönzik a játékosokat.

A szóvivő kiemelte, hogy a GVH a szülők számára is megfogalmazott tanácsokat. A versenyhatóság azt tanácsolja, hogy igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben, illetve mindig figyeljék az életkori besorolást is. Jó, ha a szülők szembesítik gyermekükkel, milyen trükkökkel próbálhatják meg őt befolyásolni a játékkészítők. Érdemes megbeszélni azt is, hogy milyen összegben és milyen gyakorisággal vásárolhat a gyermek a játékon belül. Hasznos lehet valamilyen szülői felügyeleti szolgáltatás igénybevétele is, amely segíthet a napi képernyőidő meghatározásában, illetve a biztonságos számítógép-használatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők, mint például elfogadták a rászoruló gyermekek iskolakezdési támogatását és benyújtották az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról szóló javaslatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 05:36
2026. július 21. 18:09
×
×