Infostart.hu
eur:
379
usd:
321.31
bux:
129486.76
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A Kékszalag PORT Balatonfüreden 2023. január 24-én. A kikötő a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat beruházásában valósult meg.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Ömlik a pénz a Balaton környékére

A fővárosi átlagot is meghaladta a balatoni ingatlanok vásárlására fordított összeg idén a Duna House adatai szerint.

A Duna House azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy a tó környéki piac egészét tekintve 64,3 millió forintot, a déli parton 60,9 milliót, az északin pedig 67,7 millió forintot szántak ingatlanra a vevők átlagosan, ami több mint a duplája a 2018-as adatoknak, amikor a Balatonnál még 25 millió forint alatt is megoldható volt az ingatlanszerzés.

Azt írták, négyzetméterárak még elmaradásban vannak, de az ingatlanvásárlásra fordított összeget nézve 6 százalékkal meghaladta a fővárosi átlagot a balatoni ingatlanpiac. Az idei év értékesítési adatai alapján ugyanis míg a Budapesten vásárlók számára 60,4 millió forintba kerül az otthonteremtés, addig a Balaton környéki házra, lakásra szerződők - beleértve a használt és új ingatlanokat is - már 64,3 millió forintos összeget költöttek átlagosan.

Vármegyei bontásban vizsgálva az értékesítési adatokat látható, hogy a négyzetméterárak terén Veszprém vármegye Hajdú-Bihar után a második legdrágább, itt 585 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, átlagosan 50,7 millió forintért lehet ingatlanhoz jutni, a szintén balatoni területtel is rendelkező Zalában és Somogyban pedig 390-434 ezer forint az egy négyzetméterért kifizetett átlag, 29,4-35,4 millió forintos ingatlanérték mellett.

Ennél azonban jóval szélesebb skálán, a lakható állapotú 30 millióstól, akár a milliárdot is meghaladó luxusingatlanokig terjed a balatoni ingatlankínálat - tették hozzá.

"Széles kínálatból választhatnak idén az érdeklődők a magyar tengernél. A pandémia ideje alatt a szokásosnál is többen tettek szert balatoni ingatlanra, akik közül most a magas árszintet és az erősödő vevői aktivitást kihasználva jópáran szeretnének haszonhoz jutni, ezért áruba bocsátják a birtokukban lévő nyaralókat, családi házakat és lakásokat" - értékelt Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közleményben.

"Akkor jó venni, amikor mindenki elad, és addig érdemes elkezdeni a keresést, amíg még szerteágazó kínálatból választhat az érdeklődő. A szakértői várakozások szerint a jelenlegi, magas árszint miatt a balatoni ingatlanok piacán az országos trenddel szemben inkább az árak stagnálására, esetleg az országos átlagnál alacsonyabb intenzitású, enyhe emelkedésére lehet majd számítani az év hátrelévő részében" - hívta fel a figyelmet a szakértő.

A legfrissebb kínálati adatok vizsgálata során megállapítható, hogy közel azonos arányban oszlik el a két parton az elérhető használt ingatlanok választéka: a közvetlen partszakasszal rendelkező balatoni települések ingatlanpalettájának 52 százaléka a déli parton, 48 százaléka az északi parton helyezkedik el.

A június eleji kínálati adatok alapján az északi és a déli part négyzetméterárai között 17 százalékos különbség jelentkezik, az északi part jelenleg hirdetett használt ingatlanjai 767 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, míg a déli parti lokációval rendelkezők 653 ezer forint per négyzetméteres irányáron várják az érdeklődőket - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×