Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
310.71
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
mesterséges intelligencia
Nyitókép: Pixabay

Kifizetődő lett a munkavállalók számára az MI-technológiában való jártasság

Azokban az ágazatokban, ahol használják a mesterséges intelligenciát, ugrásszerűen nőtt a termelékenység, és a bérezés is magasabb – derült ki a PwC globális felméréséből. A részletekről Kerekes Antalt, a PwC Magyarország cégtársát kérdeztük.

A PwC globális felmérésének legfontosabb megállapítása, hogy a vizsgált iparágakban – elsősorban a szolgáltatószektorban – a mesterséges intelligencia (MI) használata négy-ötszörös munkaerőhatékonyság-javulást eredményezett – mondta az InfoRádióban Kerekes Antal.

Szintén kiemelendő, hogy az MI-ben tapasztalatot szerzett, az azt használni képes munkaerőnek a kereslete markánsan megugrott, és a nekik kínált fizetések 25-30 százalékkal magasabbak, mint a hasonló munkakörökben, ahol nem kitétel a technológia ismerete – tette hozzá az üzletágvezető, kiemelve: a tanulmány meglehetősen jelentős mintával dolgozott, hiszen több mint 500 millió álláshirdetést, munkaajánlatot vizsgáltak meg.

Érdekességként jegyezte meg, hogy korábban sokan arra számítottak, hogy majd a fizikai munkákban a robotizáció – vagy az ehhez hasonló technológiák – fogják a legnagyobb hatást gyakorolni, de mára egyértelműen az látható, hogy a szolgáltatóipar területén, a szellemi foglalkoztatottak körében jelentős a mesterséges intelligencia alkalmazásának előretörése, gondolva például a könyvelőknek és pénzügyi elemzőknek a munkájára vagy épp a banki háttérműveletekre.

„Ezekben a szakmákban a legnagyobb a mesterséges intelligenciától okozott hatékonyságnövekedést” – fogalmazott Kerekes Antal –, ennek megfelelően ezeken a területeken kell a legmarkánsabb változásnak beállnia a munkavállalói képzések, illetve „skillsetek” terén a mesterséges intelligencia irányába.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×