Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
311.07
bux:
0
2026. április 29. szerda Péter
SZÉP-kártyával fizetnek Budapesten 2023. június 21-én. A kormány a gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként arról határozott, hogy lehetővé teszi a SZÉP-kártyák felhasználását hidegélelemre. Eszerint augusztus 1-jétől december 31-ig erre korlátlanul lesz lehetőség.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Szépen teljesít a SZÉP-kártya

Márciusban is erős forgalmat generált a SZÉP-kártya, amely továbbra is a turizmus motorja: egy év alatt 2,6 millióról 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma, a feltöltések összege 23 százalékkal, a költéseké 10 százalékkal emelkedett – közölte a nemzetgazsági tárca.

Egy év alatt 12 ezerrel nőtt a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshelyek, vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók száma, ugyanis míg 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, addig ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett – derült ki a minisztérium közleményéből.

A feltöltések összege 22,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, így idén márciusban 58,7 milliárd forintot osztottak ki a munkáltatók. A költések tekintetében is emelkedést láthatunk, ami a turisztikai kereslet élénkülését jelzi: márciusban az előző évhez képest 10 százalékkal, 35 milliárd forintra nőtt a SZÉP-kártyákról felhasznált összeg.

Az év első három hónapjában a feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az első negyedévben meghaladta a 86 milliárd forintot.

A SZÉP-kártya használati, valamint az eddig megismert turisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a turisztikai fogyasztás jelentősen növekszik – olvasható az NGM közleményében.

Címlapról ajánljuk

Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora hatást gyakorolhatnak a gazdaságra és a költségvetésre a leendő Tisza-kormány adócsökkentési tervei – vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell számítani

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell számítani

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben bizonytalanság látszik, a tegnapi amerikai esés után ma felemás hangulat volt jellemző az ázsiai piacokon, és a határidős indexek állása alapján Európában is iránykeresés jöhet. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×