Infostart.hu
eur:
380.6
usd:
321.94
bux:
132956.79
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
hungarian, HUF, 20,000, banknotes,
Nyitókép: ZenitX/Getty Images

Szakértő: sokan válthatnak munkahelyet idén a béremelés reményében

Egy friss felmérés szerint a magyar munkavállalók 43 százaléka idén 5 és 10 százalék közötti béremelésre számíthat. Tizenöt százaléknál nagyobb mértékű béremelésben csak a dolgozók 6 százaléka reménykedhet.

Egyre több munkavállaló gondolkodik úgy, hogy ha nem kap egy érdemi béremelést, akkor új munkahely után fog nézni, és ezt a vállalatok is tudják. Az új munkavállalóknak a felkutatása, az ezzel kapcsolatos költségek, illetve a betanítás igencsak költséges folyamat − mondta Hornyák József az InfoRádióban.

A Portfolio elemzője szerint a vállalatok és a dolgozók is igyeznek majd kompromisszumot kötni, a cégek a tervezettnél kicsit nagyobb béremelést adhatnak, a munkavállalók pedig beérhetik kicsit kevesebbel is, mint amit el szerettek volna érni.

„Ez nem jelenti azt, hogy a nemzetgazdaság egészében is 5 és 10 százalék közötti lesz a béremelkedés üteme, ugyanis a garantált bérminimum 10 százalékkal, a minimálbér pedig 15 százalékkal nőtt” − tette hozzá az elemző, és jelezte: nagyjából a munkavállalók 5-10 százaléka lehet majd elégedett, akik 15-20 százalék körüli béremeléseket kaphatnak idén, a dolgozók döntő többsége azonban ennél kisebbet könyvelhet el.

Hornyák József szerint a vállalatok azért is dönthetnek a béremelés mellett, hogy elkerüljék a bértorlódást, azt, hogy a munkavállalóik ne essenek vissza a minimálbér vagy a bérminimum szintjére. Az elemző úgy véli, hogy a béremelés ütemét az is serkenti majd, hogy

lesznek olyan munkavállalók, akik 10−15−20 százalékos vagy ennél is nagyobb mértékű béremelés reményében munkahelyet váltanak,

ez a bértömeget is növeli a gazdaság egészében, ezáltal pedig az átlagbér emelkedése is gyorsulhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Írország az új Svájc?  - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Írország az új Svájc? - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon mértéke, az összesített állomány immár közelíti a 13 ezer milliárd forintot. A turbulens gazdasági környezetben, a globális geopolitikai bizonytalanságok és a háború árnyékában a vagyonosabb réteg minél inkább szeretné biztonságban tudni megtakarításait, amit nemcsak az eszközosztályok közötti, hanem egyre inkább földrajzi diverzifikációval is igyekszik elérni. Az utóbbi években a klasszikus nemzetközi pénzügyi központok – mint Svájc vagy Luxemburg – mellett, amelyek a magas belépési küszöb miatt ráadásul csak keveseknek elérhetőek, újabb lokáció vált népszerűvé, amely a stabil angolszász jogrend mellett az EU kínálta előnyöket is biztosítja: Írország. A Concorde tulajdonosai a potenciál teljes kihasználása céljából dublini székhelyű, az Ír Központi Bank által felügyelt befektetési szolgáltatót alapítottak a magyar privátbanki ügyféligények kiszolgálására. A szolgáltatás és a lokáció előnyeiről, jövőbeni lehetőségeiről Pájer Tamást, a Concorde Investments Ireland ügyvezető igazgatóját, és Tabányi Mónikát, a Concorde private banking igazgatóját kérdezte a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×