Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond
A török elnöki sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török elnök a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) frakciójának ülésén beszél a parlament ankarai üléstermében 2023. október 25-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda

65 százalékos infláció után 49 százalékos minimálbér-emelés jön Törökországban

Abban reménykednek, hogy 2024-ben "csak" 41 százalékos lesz a pénzromlás üteme.

Törökországban 49 százalékkal, 17 002 lírára (1 líra 11,75 forint) emelkedik a minimálbér januártól, miután idén júliusban már volt egy 34 százalékos növelés - jelentette be a török munkaügyi miniszter a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után szerda este.

A miniszter elmondta, hogy a minimálbér emeléséről szóló döntést már alá is írta Recep Tayyip Erdogan török elnök, és azután lép életbe, hogy megjelenik a kormányközlönyben.

A minimálbér emelése mintegy 7 millió, közszférában foglalkoztatottat érint.

A török kormány azzal számol, hogy az éves infláció az idei év végén 65 százalék, a jövő év végén pedig 41 százalék lesz.

Címlapról ajánljuk
Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt

Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt

A kevés leesett csapadék miatt idén tovább tetéződött az a hiány, ami az elmúlt években felhalmozódott, a Tiszántúlon emiatt majdnem két métert esett a talajvíz szintje – mondta az InfoRádióban Jakab Gusztáv. Az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének docense szerint az Alföldön durva ökológiai katasztrófa veszélye fenyegeti a kétéltűeket és több növényfajt is. Úgy véli, nagyságrendekkel nagyobb területeket kellene elárasztani vízzel, mielőtt még nagyobb baj lesz.

Kitálal Baán László az NKA-botrányról

Súlyos bizalmi válság rázta meg a Nemzeti Kulturális Alapot, miután fény derült arra, hogy a szervezet felügyelőbizottsága elől eltitkolva tízmilliárd forintnyi közpénz jutott pártközeli szervezeteknek és hírességeknek. Az ügy következményeként lemondott bizottsági tagságáról Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, valamint Both Miklós, a Hagyományok Háza vezetője is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, elmaradnak a Győzelem Napi rendezvények Oroszországban - Híreink az ukrán frontról szombaton

Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, elmaradnak a Győzelem Napi rendezvények Oroszországban - Híreink az ukrán frontról szombaton

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júniusban induló, átfogó hadseregreformot jelentett be, amelynek középpontjában a katonák illetményének emelése, a szerződéses szolgálati rendszer megerősítése és a régóta frontszolgálatot teljesítők fokozatos leszerelésének mérlegelése áll. Eközben Andrij Szibiha külügyminiszter manipulációnak minősítette Oroszország május 9-i tűzszüneti ajánlatát, állítva, hogy Kijev hivatalos javaslatot nem is kapott. Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter szerint Trump második elnöksége alatt az amerikai európai szerepvállalás erodálódik, és Európa történelmi léptékű kényszer elé kerül: saját biztonsági és politikai felelősségét önállóbban kell megszerveznie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×