Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Súlyos döntést hozott minden hatodik magyar autós

Egy friss felmérés szerint már a jelenlegi üzemanyagárak mellett is sokan lemondanak az autó használatáról.

Bár a múlt héten kétszer is csökkent a benzin átlagára, míg a gázolajé stagnált, szerdától pedig 20-20 forintos csökkenés várható; a korábbi hónapokhoz vagy akár az ársapkás korszak előtti szintekhez képest is jóval drágábbak az üzemanyagok.

A Pulzus Kutató Totalcar megbízásából készült reprezentatív felmérésében arra voltunk kíváncsi, melyik az az árszint, amelynél az autósok leteszik a kocsit. Az autóval rendelkezőknek – összes megkérdezett 49 százaléka – a hatoda, azaz 16 százaléka ugyanis már a mostani üzemanyagárakat is sokallja, ezért kiszállt az autójából. A 700-800 forintos literenkénti árnál pedig további 19 százalékuk tenné ugyanezt. Az érintettek több mint negyede ugyanakkor azt állítja, semmiképp nem fejezné be az autózást. Viszonylag jelentős, 11 százalékuk nem tudja erre a választ, illetve nem akart felelni a kérdésre.

Az autózó nőknek a 15 százaléka már letette az autót, a férfiaknál 17 százalékos az arányuk. A férfiak majdnem harmada mondta azt, hogy az üzemanyagáraktól függetlenül mindenképp kocsival közlekedne, a nőknek csak a 24 százaléka volt hasonló véleményen.

A korosztályos bontás arról tanúskodik, hogy az idősebbek a legárérzékenyebbek. A 60 év felettiek 18 százaléka már most sem autózik, 27 százalékuknak a literenként 700-800 forintos tankolás jelentené a végső határt. A középkorúaknak több mint a harmada hallani sem akar erről.

A kutatás szerint bár a fővárosban viszonylag sok, az autózásnál olcsóbb alternatíva adott, a budapestiek több mint 30 százaléka nem mondana le az autózásról. A községekben 30 százalékos az arányuk, ám náluk ez magyarázható azzal, hogy sok településen nem nagyon van más ésszerű opció. A vármegyeszékhelyeken, kisebb városokban élő autósok 15, illetve 13 százaléka abbahagyta az autós közlekedést. 21 és 19 százalékuk a 700-800 forintnál döntene erről.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×