Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Budapest Airport

Valentínyi Katalin: több mint a negyedével nőtt az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Jelentősen nőtt az utasforgalom a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első félévben, a tavalyi év azonos időszakához képest. A ferihegyi légikikötő forgalma már alig marad el a covid előtti rekordtól, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig a nemzetközi elismerések sem maradtak el.

Valentínyi Katalin a Budapest Airport Zrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban arról beszélt, hogy minden korábbi várakozást felülmúlóan növekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma az év első felében.

"6,6 millió utas fordult meg az első 6 hónapban január és június között itt a budapesti repülőtéren ami egyébként több mint 26 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában és

2021-ben összesen nem volt ennyi utasunk.

Tehát mindenképpen egy pozitív eredmény, ráadásul ez azt jelenti, hogy már csak kicsit több mint 9 százalékkal marad el ez az eredménye 2019-es rekordévünktől, tehát a Covid előtti utolsó rekordévtől. Ez abszolút túlszárnyalta a korábbi várakozásokat és abban reménykedünk, hogy akár az egész éves utasszám is meghaladhatja az előzetes prognózisunkat"- tette hozzá a repülőtér vezérigazgató-helyettese.

A légikikötő szakmai vezetőjének a tájékoztatása szerint egyébként az utasforgalom mellett egy átmeneti globális lassulás után tavasztól a légi árufuvarozás is újra növekedésnek indult. Így a Budapest Airporton megforduló árumennyiség az első félévben már meghaladta a 91.000 tonnát, ami azt jelenti, hogy az éves 200.000 tonnás álomhatár elérése is reális cél lehet a légi kikötő számára a közeljövőben.

Valentínyi Katalin arról is beszélt, hogy a Budapest Airport 2019 elején, egy nagyszabású, több, mint 100 milliárd forintos fejlesztésbe kezdett.

"Nagyon sok mindent fejlesztettünk. Az új utasmólót és a Cargo City-t is ez alatt az idő alatt építettük, felújítottuk gyakorlatilag teljesen a kettes terminált, az előterekkel és a gurulóutakkal együtt. Gyakorlatilag egy teljes ráncfelvarrást kapott a 2-es terminál épülete kívül-belül" - mondta el a Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője, aki szerint a fejlesztés sorozat eredményeit abszolút érzékelik az utasok is, ami egyértelműen és mérhetően visszaköszön a különféle elismerések formájában is.

"Az év első felében, márciusban kaptuk meg tulajdonképpen a legnagyobb nemzetközi elismerést, amit a repülőterek megkaphatnak. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa minden évben kiosztja az év legjobb repülőtere címet és mi a 15-25 milliós kategóriában lettünk a legjobb európai reptér a tavalyi évre vonatkozóan" - hangsúlyozta a Budapest Airport képviselője.

Valentínyi Katalin a Budapest AirportZrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban azt is elmondta, hogy március közepén pedig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér immár tizedszer nyerte el a Skytracks nemzetközi légi közlekedési kutatási szervezettől azt a "Kelet Európa legjobb repülőtere" címet, ami az utasok véleményén alapul.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×