Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Csökkenésnek indult a tej ára

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme – derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a GVH elsőként a tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatot. Rámutattak arra, hogy

júniusban a tej az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal, a sajt 2,3 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8 százalékkal lett olcsóbb.

Az elmúlt hónapokban jelentősen lassult a tejtermékek drágulása: miközben a KSH adatai szerint tavaly decemberben a tejtermékek árai még közel 80 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árakat, ez idén júniusra a tej esetében 26,7 százalékra, a sajt esetében pedig 23,3 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban – szögezték le.

Felidézték, hogy a hivatal áprilisban bocsátotta társadalmi konzultációra a jelentéstervezetet, amiben a versenyhatóság szakértői hat javaslatot fogalmaztak meg az infláció csökkentése, illetve a hazai termelők versenyképességének erősítése érdekében.

A javaslatok közül azóta már több is hasznosult; augusztus 1-jétől kivezetik az árstopokat, a Tej Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej alapárprognózis módszertanát, július elsején pedig elindult az online árfigyelő rendszer, amelyben számos tejtermék napi szintű árai is nyomon követhető hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában – fejtették ki.

Aláhúzták:

a GVH által működtetett online árfigyelő rendszer hat kiskereskedelmi lánc, mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árait tartalmazza.

A rendszer segítségével a tejtermékek árait külön termékkategóriák szerint hasonlíthatják össze a vásárlók, akik így megtalálhatják a legjobb ajánlatokat.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×